A Fidesz által – merőben taktikai okokból – létrehozott polgári körökkel egyidőben Magyarországon fellángolt a hivatalosan támogatott Márai-kultusz, a népi-nemzeti jelszavakkal operáló „polgári” ellenzék mintegy Márait tűzte zászlajára. Én életemben kétszer találkoztam Orbán Viktorral, először 1989-ben Oxfordban, ahol ő csak egy trimesztert töltött az egyetemen, mert a választások miatt vissza kellett térnie Budapestre, másodszor pedig egy angliai (2001-es?) látogatása alkalmával, amikor magyar miniszterelnökként egy angolra fordított Márai-művet hozott ajándékba Tony Blairnek.
Más szóval a magyar kormányzat ezelőtt huszonnégy évvel ezelőtt még magasra tartotta a „Márai Sándor szellemiségét követjük” feliratú plakátot. Ez kiegyensúlyozott választás volt, hiszen a magyar jobboldal sohasem fogadta el a „szabadkőműves”, fiatal korában „szélsőbaloldali”, később „kozmopolita” Márait. Akinek sokrétű írói munkásságából lehetett ezt-azt idézni, de aki mindig következetes volt abban, hogy egyaránt elutasította a szovjet kommunizmust és a Harmadik Birodalom náci ideológiáját. Márai írói eszményképei André Gide és Thomas Mann voltak, magyar vonatkozásban pedig Krúdy Gyula – s bár magát polgárnak tartotta, a polgárság egyik legélesebb kritikusaként vonult be az irodalmi köztudatba.
Amikor a XXI. század kezdetén világsiker lett A gyertyák csonkig égnek című nosztalgikus szerelmi regénye, a Fidesz-kormányzat egyszerűen nem tudta elkerülni, hogy ne használja fel propagandájában Márai Sándort. Aki viszont nem sokkal később már anakronisztikusnak kezdett hatni, kiadták ugyan összes műveit, de „szellemisége” lekerült a kultúrpolitikai napirendről. A NER-kormányzat 2014 körül kénytelen volt észrevenni, hogy egyetlen világsikert elérő magyar író sem támogatja, se a már súlyos beteg Kertész Imre, se Nádas Péter, Esterházy Péter, de még Krasznahorkai László sem rokonszenvezik az Európa-ellenes, központilag irányított „illiberális demokráciával”. Egyetlen olyan kultúrpolitikus maradt, az Erdélyből áttelepült Szőcs Géza, aki Orbán Viktor személyes tanácsadójaként működve megpróbálta megmenteni Magyarországot a teljes nemzetközi elszigetelődéstől: jóllehet alaposan túlfantáziálta a „türk” rokonságban található magyar lehetőségeket, ugyanakkor a a Magyar PEN Club elnökeként 2012-ben létrehozta az (azóta megszűnt) Janus Pannonius-díjat, költői életművek, illetve magyarra és más nyelvekre fordító költők elismerésére. Szőcs valós érdeme, hogy ezeket a díjakat politikai különbségek nélkül ítélték oda olyanoknak, mint az emigráns kínai költő Yang Lian, a sokáig Amerikában élő lengyel Adam Zagajewski, vagy a kitűnő francia költő, Yves Bonnefoy. De Szőcs Géza 2020-ban a Covid-járvány első hullámában elhunyt – ő volt a Fidesz utolsó, valamennyire még hiteles kultúrpolitikus személyisége.
A Meta megszünteti a politikai hirdetéseket a Facebookon, de a Majka és Azahriah ellensúlyaként használt Dopemannel súlyosbítva jönnek már az Orbán-féle Digitális Polgári KörökMert mi történt azóta? Kiderül ez a 2025-ös nagy állami kitüntetésekből; a Kossuth-díjat idén az a Döbrentei Kornél kapta, aki jó néhány évvel ezelőtt egy „fajvédő” hecckampány hőse lett, a Széchenyi-díjat pedig a náci eszmékkel nem is túl titkosan rokonszenvező irodalomtörténész, Takaró Mihály. Ezzel jelzi a kulturális kormányzat, milyen messzire távolodott Márai Sándor eszmeiségétől, mennyire megtagadta azt a liberális-konzervatív szemléletet, ami az „Egy polgár vallomásai” szerzőjét éltette.
Ugyanakkor megváltozott a kulturális tájékozódás fő iránya is: a szépirodalomtól, illetve a hiteles irodalomtudománytól áttolódott a slágerszöveg-írók és az előadók felé. Kezdődött ez „Ákos”, azaz Kovács Ákos futtatásával (igaz, ő is kapott 2012-ben Kossuth-díjat!), most pedig a Digitális Harcos Dopeman beemelésével a Fidesz főtámogatóinak soraiba. Bayer Zsoltnak meg Menczer Tamásnak talán tetszenek azok az őszinte Dopeman-szövegek, amelyekben az rapénekes arra hívja föl a férfiakat, hogy verjék a nőket, „mint szódás a lovát”; Menczer már mondta is ,hogy „vállalhatóbbnak” tartja a dalénekest, mint a politikai ellenzéket. De vajon mit szól ehhez az ájtatos, szemforgatóan „keresztény” KDNP?
Nem kell mindennap Márait olvasni ahhoz, hogy észrevegyük, a kormányzat milyen mélyre süllyedt ezzel a fogással, amivel úgy látszik, a fiatalabb választók felé próbált „nyitni”. Ami eleve kudarcra van ítélve: nem lehet ugyanabból a szájból egyszerre hideget és meleget fújni.
