Üldözésre van pénz, de közben a szenvedélybetegek ellátása az összeomlás szélére került az Orbán-kormány drogok elleni háborújában

– A szenvedélybetegek ellátásában úgy jelentkezik a szakemberhiány, hogy akit felvesznek, jó eséllyel még évekig nem ért ahhoz a szakterülethez, amiben dolgozni kezd, főleg ha szenvedélybetegekkel dolgozik majd. Ugyanis nincs Magyarországon olyan felsőfokú alapképzés, ami átfogó ismereteket biztosít a frissen végzettek számára – mondta lapunknak Szabó Judit Izabella lelkész, addiktológiai konzultáns, a Magyar Addiktológiai Társaság elnökségi tagja, és a Kallódó Ifjúságot Mentő Missziós Támogató Alapítvány intézményvezetője.

Az Orbán-kormány nemrég zászlajára tűzte a magyar droghelyzet kérdését, azonban mindezt rendészeti kérdésnek tekinti, ahelyett, hogy komplex társadalmi problémaként kezelné. A terület hirtelen „felkarolása” annak fényében is érdekes, hogy 2021 óta Magyarországnak még csak drogstratégiája sincs, és a legtöbb forrást is kivonták az elmúlt 15 évben. Ez pedig a terület minden részét érinti, így a szenvedélybeteg ellátást is.

Szabó Judit Izabella szerint Magyarországon hosszú út vezet odáig, hogy valakiből jó szakember váljon, kevés a célzottan addiktológiai képzés, és ami létezik, az sem biztosít megfelelő tudást.

– Mikor egy szociális munkás kijön az egyetemről, akkor csak érintőlegesen tanul a szenvedélybetegségről, gyakorlatilag csak a jogszabályokat ismeri. Szakirány csak másoddiplomát adó képzésként létezik, abból is csak kétféle. Az egyik az addiktológiai konzultáns, a másik a reflektív addiktológia képzés. Viszont ezek is jobbára egyfajta nézőpontot képviselnek, ami a szenvedélybetegséget kizárólag betegségként kezeli. Vagyis az okát örökletesnek, idegrendszerinek, pszichés problémának fogja fel. Ennek ugyan van valóságalapja, de azt is tudjuk, hogy a szenvedélybetegségek egy része szociális helyzeten alapul, és veszteségre, traumára való reakcióként alakul ki. Nyugaton sokkal színesebb szemléleteket alkalmaznak, amik a szenvedélybetegséget viselkedési problémaként kezelik, és az összehangoltabb segítségre fókuszálnak – mondta a Népszavának nyilatkozó szakértő, aki hozzátette: a hazai szakemberek is igyekeznek a nyugati vonalat képviselni, amihez viszont igen hiányos tudást biztosítanak az egyetemi képzések.

– Egy intézménynek számolnia kell azzal, hogy a frissen végzett szakembert pár évig még képezni kell, hogy megállja a helyét. Sőt, általában felvesznek mellé egy úgynevezett tapasztalati segítőt. Ők maguk is felépült szenvedélybetegek, tehát ők adják hozzá azt a speciális nézőpontot, amit alkalmazni kell egy gyógyulni akaró szenvedélybeteg esetén – magyarázta.

Ráadásul, ha valaki el is helyezkedik a szociális szakmában, a továbbképzést elérni, amely elengedhetetlen a szakmai előmenetel szempontjából, szintén nagyon nehéz a szenvedélybeteg ellátás területén. 2018-ban ezt a rendszert átalakították, megbonyolították és ahogy a szakember fogalmazott, az akkreditált képzéseket felhígították, sok köztük az alacsony színvonalú. Külön problémát jelent, hogy egy-egy tanfolyamot csak akkor indítanak el, ha megvan a kellő létszám.

– Korábban a normatíva mellett volt egy minimális továbbképzési hozzájárulás, amit az állam az intézményeknek erre biztosított. Ma már ez nincs, teljesen önköltségessé váltak a továbbképzések, az intézmények költségvetése nem elég a továbbképzések költségeinek teljes körű biztosítására. Tehát nagyon ritka, hogy egy helyen, egy időben elegen legyenek a starthoz, hiszen a képzőnek is csak bizonyos létszám felett éri meg elindítani a tanfolyamot. Hozzáteszem, ennek ellenére tudok olyan állami intézményről, ahol elvárják a kötelező továbbképzést, de egy fillért sem adnak rá, sőt az ott dolgozók szabadságuk és fizetésük terhére mennek az adott képzésre – jellemezte a helyzetet az addiktológiai szakember.

Mindezek mellett az ellátásban dolgozók adminisztratív és mentális leterheltsége olyan mértéket öltött, ami már a kliensek kárára mehet. – A szenvedélybetegség kezelésében nagy segítség lenne sőt elengedhetetlen, hogy a különböző ágazatok kommunikáljanak, együttműködjenek egymással, segítsék egymás munkáját. Ez korábban még jobban működött, de egyre inkább kikopóban van. Nincs rá idő és energia. Hogy világos legyek, a szenvedélybetegek többnyire krízisek sorát élik meg. Általában érintettek egzisztenciálisan, például adósságuk van, esetleg rendőrségi ügyük, egészségügyi problémákkal küzdenek. Vagyis sokféle helyről, sokszor egy időben kellene a segítség. Ha egy szakterület a legjobb tudása szerint végzi is a munkáját, a többi probléma a klienst akkor is visszaránthatja. Tehát ha nincs egyeztetés, összedolgozás, akkor az egésznek semmi értelme – szögezte le Szabó Judit Izabella.

Eközben az egész szakmára jellemző a megbecsültség teljes hiánya. Szabó Judit Izabella szerint egy pályakezdő, diplomás szakember nettó 295 ezer forintot visz haza, ezért a legtöbben két, akár három állást is vállalnak, hogy meg tudjanak élni. Mint mondta, 2026-ra a kormány megígért egy bérrendezést, ez viszont a költségvetésben egyelőre nem látszik, félő, hogy nem lesz belőle semmi. – Így viszont lassan ki fog kopni a szakma – szögezte le.