A magyar tudományos élet elismert, munkásságával évtizedek óta jelentős hatást gyakorló szociológus és kulturális antropológus házaspárja, Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor gondolt egy merészet. Kiléptek a tudományosság szigorú keretei közül, és népszerű nyelven felvázoltak egy lehetséges társadalmi alternatívát, amely Túl a kapitalizmuson? címmel nemrég jelent meg könyv formájában a K.A.S. Kiadónál. Bár ismerve szociális érzékenységüket, mélyen humanista szemléletüket, magatartásukat, életmódjukat, nem helyes merészségről beszélni. Ez a kis értekezés szerves terméke közéleti érdeklődésüknek, baloldali gondolatkörök ihlette törekvéseiknek az emberi lét valamelyes harmonizálására. Életükről, hitvallásukról, munkásságukról bensőséges vallomást tesznek a Páros élet című háromrészes mélyinterjúfilmben, amelyet Nádorfi Lajos készített velük, és elérhető a YouTube-on.
Igény a pozitivitásra
A szerzőpáros kulturális és társadalom-lélektani jelenségekkel igazolja, hogy ismét időszerű gondolkozni a kapitalizmus meghaladásán. Bár a rendszernek elképesztő a rugalmassága, és szinte végtelen eszköztárral képes védeni magát, árulkodó, hogy már jó ideje képtelen pozitív világképet közvetíteni. A jelenben születő műalkotások többsége kilátástalanságot sugall, negatív, katasztrófát sejtető, az emberiség pusztulását felváltozó jövőképek, disztópiák keletkeznek.
A mai polgári társadalmat áthatja a szorongás, az elmagányosodás, a fogyasztás nem jelent igazi örömforrást. Ez a negatív életérzés a rendszer mély válságát jelzi.
A könyv a mély elidegenedettség tünetéből kiindulva fejti ki átfogó kapitalizmuskritikáját. Kényszerűen leegyszerűsítve az elemzést: a haladást segítő, korszakos eredményei ellenére a tőkés termelési mód a piac, a verseny, a profit kultiválásával, mindenhatóvá tételével olyan korlátokat szab az emberi kiteljesedésnek, amelyek egyre inkább akadályozzák a továbblépést egy még szabadabb, demokratikusabb, szolidárisabb világ felé. Működési logikája mennyiségi szemléletű, mindent mérhetővé, csereértékké válthatóvá kíván tenni az oktatástól a művészeteken át a tudományig. Az egyént maximálisan individualizálja, eltávolítva szociális kapcsolódásaitól, ami elmagányosodást eredményez. Újratermeli, stabilizálja, ha lehetősége van rá, növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket, azaz saját versenyszemléletű, klasszifikáló hierarchikus rendjét.
Ez a struktúra egyre anakronisztikusabb, mivel a tudományos-technikai fejlődésnek köszönhetően a gazdasági-társadalmi életben egyre fontosabb szerephez jut a szellemi tevékenység. Amely kibontakozásához minőségi szemléletet, autonómiát igényel, és a használati értéket tereli a középpontba a közösség szolgálatában. Művelői (és itt nem csupán a hagyományosan értelmezett értelmiségről van szó, hanem minden kreatív munkát végző emberről, legyen az akár erősen fizikai természetű is) nem érdekeltek a profitalapú termelési-piaci láncokban, termékeiket, eredményeiket minél több emberhez kívánják eljuttatni.
Humanizmus, haladás
Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor komolyan eljátszik a gondolattal: nem kizárt (de nem is törvényszerű!), hogy a gazdaságot, a szolgáltatásokat egyre inkább uraló szellemi, kreatív tevékenységek létrehoznak egy kapitalizmust meghaladó, új termelési módot. Amely feloldja a jelenlegi elidegenedettségeket, a mennyiségi és versenyszemléletet, véget vet a termelői és pénztőke uralmának. A szellemi termelési mód gondolata már jó ideje jelen van a szerző házaspár munkásságában, 2013-ban egy könyvük is megjelent erről. A mostani kiadványban az alábbi definíciót adják róla: „A szellemi termelés lényegében az emberi nem és az emberegyének közötti összeköttetésnek a működtetését jelenti – a szellemi tevékenységek legkülönbözőbb formáiban. A szellemi termelési mód pedig ebből következően egy olyan társadalmi forma, amely az egyének és az emberi nem közötti összeköttetés tudatos érvényesítésén és fejlesztésén alapul. Olyan társadalmi forma, amelyet mind az anyagi javak megtermelésében, mind pedig a társadalmi viszonyok jellegének kialakításában (nem a haszon, hanem) az emberi nem és az egyének közötti összeköttetés optimalizálása irányít. Olyan társadalmi forma, amelynek ezért az emberiség és az egyének érdekeinek érvényesítését egyszerre kell képviselnie – s amellyel ennélfogva természetesen ellentétes mind az individualitást a közöstől, a nembeli érdektől elszakító, individualitásába bezáró kapitalista, mind pedig az egyént egy absztrakt közösségiség jegyében korlátozó, alávető államszocialista emberfelfogás.” (58–59. o.)
Ez így kissé filozofikusan hangzik. Azonban már a mindennapokban is jelentkező példákra, mintákra épül. Terjednek oktatási programok, amelyek kerülik az osztályzást, a versenyre felkészítő, folyamatos minősítést, és helyette a gyerekekben rejlő képességek kibontására fókuszálnak. Művészek igyekeznek olyan csatornákat keresni, amelyeken alkotásaik minél több emberhez eljuthatnak. Orvosok, kutatók, szakemberek osztják meg tapasztalataikat a közösségi hálón segítő társadalmi hasznosulásuk érdekében, Civil szervezetek vesznek részt fontos szolgáltatások biztosításában. A könyv számos oldalról tárgyalja, hogyan alakulhatnak ezek a típusú folyamatok termelési móddá, majd a zárófejezetben összegzi az alternatíva legfontosabb vonásait.
A szellemi termelő sohasem áll a háború pártján. Termékeinek nem a monopolizálásában, hanem minél szélesebb körű megosztásában érdekelt. Nem a keresletet figyeli, hanem a szükségletet, verseny helyett kooperációra törekszik.
Nem a munka eszköze, hanem irányítója. Preferálja a humanizmus értékeit. A haladás számára összekapcsolódik az etikai értékek képviseletével.Az utóbbi tényező nagyon fontos eleme a koncepciónak. A könyv hosszú fejezetet szentel a szellemi termelési mód etikájának. Ennek a szempontnak a tudatosítása segítheti a szellemi termelőket, hogy felismerve a tőkés keretekből való kitörés előnyeit és lehetőségeit kialakítsanak egy konszenzuselven, együttműködésen alapuló modellt. A szerzők történelmi példákkal igazolják, miként mutatnak az egyes korokban megszülető új etikai elvek az éppen zajló társadalmi változás irányába, hogyan erősítik, formálják szemléleti és magatartásmintákká annak alapvető vonásait. A szellemi termelési mód is csak úgy maradhat életképes, ha kialakulásával párhuzamosan megteremti a maga etikáját is.
A Kapitány házaspár végig hangsúlyozza, hogy csupán egy lehetséges alternatívát vázol fel. A világ alakulása más irányokat is vehet. A felvázolt alternatíva így még elgondolkoztatóbb és rokonszenvesebb. A célkitűzés, a definíció és az érvrendszer persze finoman jelzi, hogy a szerzők az államszocializmusban szocializálódtak. Amely alapos, útját a jövő felé elvágó kritikát kap tőlük, de ahhoz is szükséges a korszak szemlélete. Nem egyszerűen a német filozófiára is épülő marxi gondolatvilágról van szó. Hanem egy erős jövőképpel rendelkező társadalmi modellről, amely értelmisége számára mindennapi állapotként biztosította a nembeliség és az egyéni lét szerves kapcsolatát. Akár elfogadták, akár felléptek ellene, akár támogatásban, akár kirekesztésben volt részük, úgy érezték, az emberiségért is tesznek valamit. Napi munkájukkal, minden megnyilvánulásukkal. Kérdés, mennyire kerültünk távol ettől a típusú létezéstől, világszemlélettől.
A többség kizárva
Szívesen élnék a szellemi termelési módban, talán teszek is érte valamit. A könyvvel mégis van némi vitám. A kapitalizmust minden igazságtalansága, elidegenítő hatása ellenére sem tartom ennyire elvetemülten manipulatívnak, gonosznak. Termékek és szolgáltatások elképesztő gazdagságát nyújtja, egy hihetetlenül komplex rendszerben. És nem tud kitérni a közgazdaság alapproblémája, a termelési lehetőségek határa, a viszonylagos szűkösség elől. Valójában ez is hiánygazdaság, nem tudja kielégíteni az igényeket, csak a piaci elosztással ezt képes elfedni. Kialakult benne egy hatékony, de súlyos társadalmi rétegződést is eredményező munkamegosztás, amelyben még mindig nagy szerep jut a reproduktív, mechanikus tevékenységeknek. Mikor a technika belép valahova, más emberi tevékenységek bomlanak tovább a mennyiség és a minőség javítása érdekében. Egy kulturális példa: egy ideig úgy tűnt, a digitális eszközök egyszerűsítik a filmgyártást. Ehelyett azt látjuk, szinte minden fázisban az emberi tevékenységek további szakosodását idézte elő, a stáblisták végigfuttatása hosszú perceket igényel a filmek végén.
Ha a jelenlegi fogyasztási igényeket ki akarjuk elégíteni (amelyeket alapvetően nem a tőke diktál), fenn kell tartani a munkamegosztást, ami a többséget továbbra is kizárja a kreatív, szellemi tevékenységből. Lehet persze a feladatok váltogatásán gondolkozni, de ha van egy jó mérnök, ki küldi el két napra téglát rakni?
A változáshoz a fogyasztói igények átalakulására, termékek közösségi használatának terjedésére lenne szükség. Nem vagyok benne biztos, hogy a jelenlegi szellemi termelők képesek ennek társadalmi szintű tudatosítására. Hiszen a feudalizmusban a parasztság (a föld kreatív művelője), a kézművesréteg szintén szellemi termelőként definiálható, ahogy a korábbi kapitalizmusban a gyári szakmunkásság is. Nem tudtak (igazán talán nem is akartak) kitörni az elnyomó, hierarchikus rendszerből, és felszabadítani magukat. Mitől mások a mai szellemi dolgozók? Ráadásul úgy, hogy a modern, globális nagytőke (mint a könyv is kifejti) bérmunkásként „proletarizálja” őket. Nem lehet, hogy mégis inkább itt a lényeg? A munka kizsákmányolásában? A munkát birtokló elitek hatalmában? Az egyenlőtlen tulajdonviszonyokban, amely lehetetlenné teszi a demokratikus közéletet is? Azok közé tartozom, akik szerint a társadalmi felszabadulás első lépése a tulajdonviszonyok megváltoztatása, akár úgy, hogy minden dolgozó tulajdonrészhez jusson. Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor alternatívájában is olvasható, hogy a szellemi termelési mód dolgozói-polgárai tulajdonosként rendelkeznek eszközeikkel. Az alapvető cél tehát nem változott: a termelés és a szolgáltatások társadalmasítása. Korunk valóságához, jellegzetességeihez alkalmazkodva nevezhetjük szellemi termelési módnak is.
„Rájöttünk, az igazán jelentős társadalmi változások alapvetően nem politikai úton valósíthatók meg” – Interjú Kapitány Ágnessel és Kapitány Gáborral