Van ugye a Nyugat, az Occidens, Szent István, btw a Habsburgok, a Nyugat, mármint a fantasztikus, világirodalmi szintű folyóirat (mely a lovagkeresztes neres-nyilas ideológus Takaró Mihály szerint „kis példányszámú zsidó lapocska”) – Antall József és az egész nyugatos magyar intelligencia szerint e lángoktól ölelt bokréta isten kis micsodáján a Nyugathoz tartozik. Ergo, most mindennek az elárulása zajlik a szépen süllyedő kormánypártok és alkutyáik által, akik nyilván kevesellték Világost, azt, hogy az oroszok nyolcszor meghágták a béna nagymamát, a negyven évnyi elnyomást, az egypártrendszert, az egész lábszagú komcsi szahart. És/vagy gyáva kutyák, ezért fekszenek le az orosz medvének, ennek az állatnak, aki bízvást nevezhető korunk Hitlerjének, és ősellensége ennek a Nyugat-Európának. Jerofejev szerint „a Nagy Gopnyik A Kremlben minden jel szerint eldöntötte, hogy A jó Sztálin és ő közeli, ha ugyan nem azonos fogalmak”. A Nagy Gopnyik Putler, és Kis Gopnyik a mi minielnökünk is. Well, bár nagyon csínján kell bánni a történelmi analógiákkal, méltó elődökre bukkantam, akik Nyugatról Keletre akarták áttolni Magyarországot Thököly Imrus királysága alatt; ha jól sejtem, a Tanácsköztársaság mellett ez volt a legmarkánsabb koncept Magyarország Kelethez kötéséhez.
Történt, hogy a Magyar Királyságot már Zsigmond óta buzeráló oszmán-török birodalom nevű rákbetegség ekkorra, a XVII. század végére elaggott, és az obligát káosz eluralkodott a pusztásodó magyar rónákon, ugye ez ugyanaz a szótő, mint a pusztulás. Magyarország akkor is a Nyugatot, a Német-Római Császárságot tekintette szövetségesének, de az 1663-64-es Habsburg-török háborút (ugye itt vitézkedett Zrínyi) lezáró vasvári béke miatt, amit a Habsburgok azért siettettek, mert fontosabb volt nekik a nyugat-európai hegemóniáért folyó küzdelem, mint a keleti végek, az elit csalódott a Habsburgokban, és részben ezért a magyar politikai vezetők elkezdtek a Porta felé tendálni. A dolog olyan méreteket öltött, hogy úgy nézett ki, teljesen átkerülünk a török oldalra, a magyar urak már azon agyaltak, hogy ha az ország egésze török kézre kerül, egymás között milyen török hűbéres fejedelemségekre osztják az országot: Batthyány Kristófé lesz a Dunántúl, Erdődy Miklósé Horvátország, Thökölyé marad a török-párti Felső-Magyarországi Fejedelemség, ahonnan később ő lesz az egész ország török-párti magyar királya. Mindez az ország teljes balkanizálódását jelentette volna, ama kies régióba soroltattunk volna be, ami mindig több történelmet termelt, mint amennyit meg tudott emészteni (Churchill), a demokratikus tradíciók teljes hiánya, az állandó feszültségek és háborúskodás, a brutális erőszak (a legutóbbi balkáni háborúban minden megtörtént, ami el tudsz képzelni és minden, amit nem) világába.
A Kahlenbergről lezúduló keresztény sereg elsöpörte ezeket az álmokat, nem balkanizálódtunk, a sokat fikázott labancoknak köszönhetően maradtunk Nyugaton, az ugyancsak érdekes Közép-Kelet-Európa kicsit huzatos és skizofrén zónájában, mely épp’ most dönti el, hogy fiú-e vagy lány, Nyugatot vagy Keletet válassza-e, a ma regnáló elit a legrosszabb értelemben vett régi balkáni stílusban próbálja áttuszkolni az országot Nyugatról Keletre.
