opera;Magyar Állami Operaház;Scala;dresszkód;

A milánói Scala nézőterére nem engedik be az atlétatrikóban vagy rövidnadrágban érkezőket – és a jegyük árát sem térítik vissza

Frakktól a rövidgatyáig – A Scala szigorít az öltözködési szabályokon, a Magyar Állami Operaház még bízik a közönség intelligenciájában

Európa különböző országaiban különbözőképp ítélik meg, mi az operához méltó öltözék. 

Dresszkódot vezet be a világ egyik legismertebb és legtekintélyesebb operaháza, a milánói Scala. A legendás intézmény hivatalos honlapján nemrég megjelent közlemény értelmében a jövőben nem engedik be azokat a nézőket, akik atlétatrikóban vagy rövidnadrágban érkeznek az előadásokra – és jegyük árát sem térítik vissza.

Az erre fogékonyak számára akár nemzetkarakterológiai következtetésekre is alkalmat adhat, melyik európai országban mit tartanak méltó öltözéknek: a stockholmi Svéd Királyi Operában a farmernadrág kevésbé feltűnő mint a nagyestélyi, a szicíliai Cataniában lévő Teatro Belliniben épp fordított a helyzet. A Népszava összeállításában a budapesti, a bécsi és a londoni opera válaszolt a szigorítással kapcsolatos kérdésre. 

„A milánói operaház, a világ egyik vezető dalszínháza hosszú évtizedeken át szigorú dresszkódot írt elő közönsége számára, amelyet csak az előző intendáns törölt el. Kíváncsian várjuk, milyen következményei lesznek a Scala mostani lépésének” - írta válaszában a budapesti teátrum vezetése. „A Magyar Állami Operaházban – számos más európai dalszínházhoz hasonlóan – eltérő hagyományokat követünk: nálunk jelenleg nincs érvényben kötelező öltözködési szabály. Bár az elmúlt évtizedekhez képest mi is tapasztalunk változást és változatosságot a nézők ruházatában, az OPERA vezetése egyelőre a látogatók kényelmét tartja elsődlegesnek, és úgy tűnik, a közönség túlnyomó része erre a kényelemre hivatkozva nem esik át a ló túloldalára, hiszen van átmenet a nagyestélyi vagy a frakk, illetve a rövidnadrág között. Az öltözködési problémák nálunk egyelőre nem kirívóak (se strandpapucs, se trikó), de a milánói példa nyomán a jövőben akár ajánlások – de semmiképp sem szabályok! – megfogalmazása is szóba kerülhet. Fontos megjegyezni, hogy ételt és italt hozzánk sem lehet behozni, kivételt csak a helyben vásárolt fogyasztás jelent, de az is kizárólag a páholyokban engedélyezett. A telefonhasználat problémáját azonban ennél is nagyobb veszélynek érezzük: az előadás zavartalansága és a szerzői jogok tiszteletben tartása legalább olyan fontos, mint a megfelelő öltözködés” - írták.

Bécs: dresszkód szabályszegőkkel

Ausztria nem tervezi, hogy szigorít az operákban, a koncerttermekben a közönség öltözködési előírásain, csupán az alulöltözöttség, az ápolatlanság, a tiszteletlenség ellen veszi fel a harcot. Ez utóbbit sem nyíltan teszi, a jegyszedőkre bízza, hogy a rövidnadrágban érkezőket,(kivált a szőrös lábúakat) az alsóingben megjelenőket, a flip-flop (anno vietnami papucs) lábbelik viselőit, akár van érvényes jegyük, akár nincs, a kultúra falain kívülre tessékeljék, vagy ha megesik az illetőkön a szívük, az állóhelyekre utalják őket.

A jegyszedők, a hagyományőrzők szövetségesei az elegáns hölgyek és urak, akik a tradíciókat követik. A férfiak zakóban, szövetnadrágban, fényesre suvickolt cipőkben jelennek meg, talán öltönyben és fehér ingben, a nők szolíd színekben, sohasem miniben, jól fésülten, isten ments hogy átlátszó blúzban, nem túl magas sarkú cipőkben. Látványuk kioktatással ér fel a „lazákkal“ szemben, már ha az utóbbiak egyáltalán észreveszik az eltérő stílust.

Valóság a mesterséges intelligencia szemével

Az évente februárban megrendezett Operabáloknak, amelyeken hangsúlyozottan az osztrák úri nép mulat, sokkal szigorúbb a koreográfiája. A szabálykövetést szolgálja a drágaság, a televízió által is bemutatott páholyvendégek, a rendezvényeken megjelenő politikusok. Élükön a frakkos államelnökkel, a kormányfővel, miniszterekkel és feleségeikkel. A férfiaknak fekete frakkot kell viselniük, fehér csokornyakkendővel, lakkcipővel. Tilos a karóra viselése, aki nem bír ki pár órát a forgatagban időjelző nélkül, annak legfeljebb zsebóra felkötését ajánlják. A nők számára kötelező az estélyi ruha, lehetőleg földig érő. Tartózkodniuk kell a fehér színtől, amely a töbnyire hírességektől leszármazott, keringőző első bálozóknak van fenntartva. Illetlennek számít a túlságosan testhez tapadó ruha, a dirndli viszont már eltűrt. Elvárás a bálon a hajköltemény, a picike válltáska, az ünnepi smink. S főleg a méregdrága étkek, igazi pezsgők fogyasztása.

A budapesti operaház vezetése egyelőre a látogatók kényelmét tartja elsődlegesnek, és úgy tűnik, a közönség túlnyomó része erre a kényelemre hivatkozva nem esik át a ló túloldalára

A nagy hagyományú Wiener Staatsoper, a világ egyik - hangsúlyozottan -leghíresebb zeneszínháza realista, belátja, hogy közönségének nagy többségét a külföldi turisták teszik ki, akik egész napos városnézésük megkoronázásaként esnek be az Operába, általában nincs idejük az előadás előtt visszamenni a szállodáikba, s tornacipőjüket „civilizált“ lábbelire váltani, átöltözni (ha egyáltalán hoztak magukkal ünneplő ruhát), magukat illatosítani, nyakkendőt kötni, a nők kicsi színházi ridikült felkapni. A külföldi látogatók között nem mindenki zenerajongó, legalább annyira kíváncsiak az operaház berendezésére, a díszes tradícióra, mint magára az előadásra.

A bécsi Opera élén 2020 óta a modern gondolkodású Bogdan Roscic áll (szerződését már 2030-ig meghosszabbították), aki a haladás, az ifjúság oldalán áll, akit nem érdekel túlzottan a nézők szerelése, arcizma sem rándul, ha fehér zoknik, tornacipőt lát villantani. Műsorpolitikájában is újfajta egyensúlyra törekszik, a klasszikus operák bemutatása mellé modern zenedarabokat, korszerű rendezéseket igyekszik felvonultatni. Miután az operai előadásokat rendre teltház előtt játszák, s vadászni kell a jegyekre, nemigen bírálják felfogását. De zenészei többsége is azt vallja, hogy érdektelen számára a közönség eleganciája, senkinek sem kell úgy megjelenni, mintha császári kihallgatásra jönne. Elutasítják a szerintük lejáratott érvelést, hogy a szép ruha nem más, mint tisztelgés a művészet, a művészek előtt. Azt persze nem vitatják, hogy az emberek nem mindennap mennek Operába, ünnepélyességét tehát ajánlatos megőrizni.

London: a demokrácia operaháza

A londoni Királyi Balett és Operaház nem hagyja magát befolyásolni a Scala döntése által és nem változtat eddigi liberális dresszkódján, derült ki a Covent Gardent uraló intézmény kommunikációs igazgatójának a Népszava érdeklődésére adott válaszából. A szóvivő leszögezte, nem léteznek formális öltözködési irányelvek. „Azt akarjuk, hogy minden nézőnk kényelmesen érezze magát és tudja élvezni a színpadon történteket. Ezért arra biztatjuk mind a közönséget, mind a Ház látogatóit, hogy azt viseljék, ami jól esik, ami nem feszélyezi őket. Annyit kérünk, hogy legyenek teljesen felöltözve, lábukat és felsőtestüket fedjék el, illetve ruházatukon ne jelenjen meg sem sértő nyelvezet, sem durva ábrázolás.” Az operaház amúgy is szereti hangsúlyozni, hogy távoli világokba, az ókori történelembe, misztikus királyságokba bepillantó, a legkülönbözőbb stílusokban megrendezett produkcióit mindenki számára hozzáférhetővé kívánja tenni.

Mint olyasvalaki, aki az opera szerelmeseként szerencsére rendszeresen megfordul a Royal Ballet and Opera House-ban, tanúsíthatom, hogy különösen az alacsonyabb kategóriájú ülőhelyeket gyakorta foglalják el egyszerű pólóban, trikóban, farmernadrágban, edzőcipőben, shortban megjelenő zenebarátok. Különösen a turisták nem zavartatják magukat, nem tűnnek úgy, mint akik átöltöztek volna az előadás előtt. Mindig előfordul a másik véglet is, szmoking, hosszú estélyi, nők gardróbjának legjobb cuccai, különösen azok körében, akik pénzintézetek, ügyvédi irodák, más szervezetek hivatalos meghívását élvezik, vagy egyszerűen megadják a módját, öltözködésükkel is kifejezik az RBO szellemisége, színvonala iránti tiszteletüket.

Marie-Aude Murail Franciaország egyik legismertebb ifjúsági szerzője, akinek könyvei generációk életére voltak hatással hazájában és külföldön. Lánya, Constance Murail is az irodalom világában bontogatja szárnyait. A Népszavának adott közös interjúban cenzúráról, az írás lélektani és társadalmi szerepéről is beszéltek.