egyeztetés;lakásvásárlás;Otthon Start Program;

Illusztráció

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, házvásárlásnál emelték az értékhatárt

Lakás esetében marad a 100 millió forintos ingatlanár-korlát.

Szeptembertől indul az Otthon Start Program. A héten több egyeztetést folytattunk ingatlanpiaci szakértőkkel, banki szakemberekkel, ingatlanfejlesztőkkel. Ezeknek az egyeztetéseknek az eredményeként több fontos döntést hoztunk – közölte Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára.

A Facebookon közzétett videójában Panyi Miklós arról számolt be, hogy

lakás esetében a 100 millió forintos ingatlanár-korlát marad, viszont házak esetén ezt a korlátot 150 millió forintra emelik.

„Ez különösen azoknak jó hír, akik az első otthonukat agglomerációs környezetben, családi házas környezetben szeretnék megteremteni, és szintén azoknak, akik az Otthon Start Programot CSOK Plusszal szeretnék kombinálni, és gyermekvállalásban gondolkodnak” – jelentette ki.

Panyi Miklós úgy folytatta, az egyeztetések során a bankok biztosították a kormányt arról, hogy a program szeptember 1-től indulni fog, ők készen fognak állni. „Az a célunk, hogy a program nagyon egyszerűen, könnyen és gyorsan igényelhető legyen” – tette hozzá az államtitkár.

Sándorfi Balázs, a Bankmonitor ügyvezetője a minap lapunknak arról beszélt: a részletszabályok még nem ismertek, de már így is biztosra vehető, hogy a fix 3 százalékos kamatozással és akár már 10 százalékos önrésszel felvehető új hitel a korábbiaknál szélesebb réteget szólít meg, miután nem kötik sem életkorhoz, sem családalapításhoz a jogosultságot. Éppen ezért, a várhatóan jelentős keresletélénkülés miatt viszonylag erőteljes lehet az áremelkedés. Hozzátette, a korábbi lakásvásárlási támogatások és kedvezmények, azaz minden egyes beavatkozás eddig is árnövekedést okozott, és ezek mértéke sosem volt még 10 százalék alatt, noha a lakásárakra nem kizárólag a támogatások hatottak. Az erről szóló cikkünk ezen a linken található.

A társaság nem először nyert el állami nagyberuházást, de most az Orbán-kormány által az elmúlt évtizedek legnagyobb bizniszének tartott repülőtéri visszavásárlás utáni fejlesztés első nagy kivitelezője lett.