Ki ne ismerné Gombóc Artúrt, Festéktüsszentő Hapci Benőt, A nagy ho-ho-ho-horgászt vagy Sajdik Ferenc más figuráit, beleértve a felnőtteknek szánt humoros vagy erotikus alakjait, akár a Ludas Matyi vicclapból? A váci Tragor Ignác Múzeum most a kilencvenöt éves mester előtt egy életmű-kiállítással tiszteleg, melyen a művész fiatalkorától kezdve az első karikatúrákon át a főbb témáin – és persze figuráin – vezet keresztül. A Pannónia Házban látható Sajdik 95 tárlaton pedig igencsak könnyű elveszni, hisz annyiféle arcú, habitusú és személyiségű figurát képes a mester megjeleníteni – még a tömegjelenetein is –, hogy a látogató csodálkozik, hogyan képes valaki ennyi karakter bőrébe bújni.
A tárlat felidézi Sajdik indulását is: eleinte nyomdászként dolgozott, az első karikatúrája 1951-ben jelent meg a Rádióújságban, a rajzon egy riporter egy tehén elé tartotta a mikrofont. Aztán 1955 és 1965 között a Rádió és Televízió Újság, 1965-től 1990-ig a Ludas Matyi vicclap munkatársa volt, de megjelentek rajzai más újságokban is, beleértve az ifjúsági lapokat is. A felnőtteknek szánt rajzai társadalomkritikus hangnemet ütöttek meg, mellyel a korabeli vagy mindenkori gazdasági, társadalmi viszonyokra reagált. A Bolondok című művén például két lángokban álló bástyát látunk, melyek harcosai egymást lövik ágyúval és nyilakkal, miközben az egyik építmény csörgősipkás udvari bolondja átsétál a másikhoz, hogy beszélgessenek – a mű a nyugat-berlini Cartoon 75 nevű kiállításon első díjat nyert.
A tárlaton láthatjuk Sajdik városképeit is, a művész ugyanis utazásaira magával viszi a vázlatfüzetét, hogy megörökítse a látottakat, majd később megfesse azokat. Képein feltűnnek otthonai is, mint Budapest, Vác és Dunakeszi, melyeket szintén telepakol emberekkel és állatokkal, de a Gellért-hegyet ábrázoló képén még boszorkányok is feltűnnek. Remekül készít portrékat is, megragadva alanyai személyiségét: ezeken sokak közt feltűnik Bodrogi Gyula, Hernádi Judit, Haumann Péter, Pogány Judit és Mácsai Pál, míg az Aukció című képén híres festők figyelnek egy árverést, mint Czóbel Béla, Kmetty János, Gulácsy Lajos, Márffy Ödön, Rippl-Rónai József és Vajda Lajos.
Sajdik idővel az animáció világához is egyre közelebb került. A Pannónia Filmstúdióban Dargay Attilával dolgozott együtt például az 1970-es La Fontaine mesék című rajzfilmsorozaton, és a TV Torna nevű sportműsorhoz is ő tervezte az animációs betéteket. Vajda Béla Moto perpetuo című kisfilmjéhez szintén ő álmodta meg a figurákat, az alkotás 1981-ben a Cannes-i Filmfesztiválon rövidfilm kategóriában Arany Pálmát nyert. Ebben egy kisember szeretne beszállni egy hivatal páternoszterébe, de sorra akadályokba ütközik, a fülkékben különféle figurák tűnnek fel, mint gépíró, pincér, favágó, szabó, csillagász, meg a Beatles tagjai és a sárga tengeralattjáró.
A kiállításon szó esik Sajdik Ferenc és Csukás István barátságáról is, melyből számos figura és mese született. Mindez úgy kezdődött, hogy Sívó Mária, a Corvina Kiadó szerkesztője felfigyelt Sajdiknak a Ludas Matyiban megjelenő állatkarikatúráira, és úgy érezte, a mester rajzolhatna mesefigurákat is, a szövegek írásához pedig Csukás Istvánt kérte fel, a két alkotó pedig el is kezdte a munkát. Az első közös alakjuk Gombóc Artúr, a csokoládéért áhítozó, kék színű madár volt és hamarosan megszülettek Pom Pom meséi is, melyekben olyan lények bukkantak fel, mint a Radírpók, a Bátor Tintanyúl, az Óriástüdejű Levegőfújó, a Madárvédő Golyókapkodó, vagy a Lesbőltámadó Ruhaszárítókötél. A történetekből nemcsak könyvek, de rajzfilmsorozat is született, melyet Dargay Attila rendezett, majd ezt követte A nagy ho-ho-ho horgász, melynek forgatókönyvét Csukás és Sajdik közösen írták.
Infó: Sajdik Ferenc 95 – A magyar karikatúra mestere. Kurátor: Fehérváriné Tóth Helga. Pannónia Ház (Vác, Köztársaság út 19.) Megtekinthető szeptember 7-ig
