Kincsek a gyűjteményekből

A tárlat széles képet ad arról, hogy harmincöt év alatt, vagyis az 1989-től 2024-ig terjedő időszakban milyen értékekkel gazdagodtak a fővároson kívüli intézmények, másrészt bemutatja, hogy az egyes vidéki múzeumok gyűjteményezési gyakorlata hogyan változott a rendszerváltás utáni évtizedekben. Vizi Kata ügyvezető igazgató szerint a tárlat azért is jelentős, mert egy művészeti gyűjtemény mindig az adott korszak kulturális, társadalmi és esztétikai önértésének tükre, ezért fontos számukra, hogy reflektáljanak arra, hogyan és mit gyűjtenek ma a magyar múzeumok, és mit mondanak el ezek a gyűjtemények rólunk, a közelmúltunkról és jelenünkről.  

A tárlat megrendezése komoly szervezést igényelt: a MODEM a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségén keresztül közzétett egy felhívást, amelynek nyomán most huszonegy múzeum mutatkozhat be, beleértve a MODEM-et is. Az intézmények a válogatásukkal meghatározhatták a magukról alkotni kívánt képet, amihez a két kurátor, Ács Bálint és Don Tamás egy megközelítőleg ötven műtárgyat tartalmazó listát kért médiumtól és műfajtól függetlenül. Végül ezekből a listákból válogatták ki a tárlaton látható műveket, hogy azok tükrözzék az adott múzeum kollekciójának fókuszait.

A kiállításon számos nagy mester munkáit láthatjuk, például Fehér László egy 1958-as családképet bemutató festményét a váci Tragor Ignác Múzeumból vagy Vojnich Erzsébet üres teret ábrázoló képét a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumból. A középgenerációs művészek munkái közül is sok feltűnik, mint Szabó Ábel egy lakóházról készült olajképe, Nagy Kriszta Tereskova önportrésorozata vagy Szűcs Attila misztikus műve, melyen egy férfi kezd eltűnni egy másik világban. A tárlat erőssége, hogy egyszerre kapunk képet arról, hogy az egyes múzeumok milyen gyűjteményezési stratégiát követnek, illetve széles merítést láthatunk a modern és kortárs magyar képzőművészetről is.