A „szeretet és felelősség” gesztusaként Jeff Bezos amerikai multimilliárdos, az Amazon alapítója és menyasszonya (immár felesége), Lauren Sanchez korábbi újságíró 1 millió eurót adományozott annak a nemzetközi tudományos kutatócsoportnak, amely a velencei lagúnák megmentésén dolgozik – írta a CNN. De mit is jelent ez pontosan? A világ harmadik leggazdagabb emberét rengeteg kritika éri amiatt, hogy elképesztő mértékben járul hozzá a globális szén-dioxid-kibocsátáshoz, ezért alkalmazottai nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy elérjék a cég 2040-re kitűzött karbonsemlegességét. Ironikus, hogy az ügyvezető ezután pont abba a városba utazott minden idők egyik, ha nem a legdrágább (becslések szerint 18-22 milliárd forintba kerülő) esküvőjét megtartani, amelyet teljes megsemmisüléssel fenyeget a klímaválság.






A kutatók pedig, akik ezt a szép összeget kapják, többek között azt vizsgálják, mit lehet majd tenni, ha a tengerszint emelkedése miatt le kell zárni azokat a mobil kapukat, amiket a város védelmére telepítettek, és amik elválasztják a Velencei-lagúnát az Adriai-tengertől. A lezárás miatt ugyanis az üledék körforgása megszakad, a víz melegebb lesz, megjelennek az algák, romlik a vízminőség. Bezos nagylelkű adományát tehát azon pusztítás következményeinek kutatására szánják, aminek ő maga is okozója.
Pénzzel mindent lehet?
A Bezos-esküvő sok helyi üzlet számára igen jövedelmezőnek bizonyult, de nem mindenki osztozott a lelkesedésben. Már egy héttel az esemény előtt is tele volt a város „No Space for Bezos”, vagyis „Nincs hely Bezosnak!” feliratokkal, amikkel rendre szembetaláltuk magunkat, miközben egy-egy tényleg bűbájos utcácskán sétáltunk. A Greenpeace sem tétlenkedett, kifeszítettek egy hatalmas, 20x20 méteres transzparenst a Szent Márk téren, amelyen az állt: „Ha ki tudod bérelni Velencét az esküvődre, több adót is fizethetsz.” Az Amazon ugyanis tavaly 1,2%-os adót fizetett 13 milliárd dollárnyi nyereség után, ami nem kis felháborodást okozott világszerte.
A kritikusok szerint miközben Velence a klímaválság hatásait nyögi, a milliárdosok úgy buliznak, mintha nem lenne holnap. Mondjuk nem is lesz, ha így haladunk.
A városban sétálva feltűnt, hogy több kirakat is kifigurázza a lagzit, még Bezos-fagylaltot is árultak, csak hogy tüntetőleg legyen mit a forró aszfaltra csöpögtetni. Az utolsó napon is több száz ember tiltakozott az esemény ellen, ami ugyanakkor hatalmas hasznot is termelt: az olasz turisztikai minisztérium számítása szerint a többnapos esküvő teljes gazdasági hatása 957 millió euróra, azaz körülbelül 382,9 milliárd forintra rúg.
De mi kell ahhoz, hogy valaki tényleg jól érezze magát az egyik legromantikusabb városban, ha nincsen se magángépe, se milliárdok a zsebben? Velence most is a művészet, a történelem és az építészet fellegvára, vagy mára az egész inkább csak színes álarcokkal teli zsibvásár, méregdrága üvegszobrokkal? Mindkettő, és egyik sem.






Kávé húszezerért
Néhány napot Velencében tölteni csodás kényeztetés lehet még akkor is, ha az ember éppenséggel egy olcsóbb hotelben száll meg, és megnézi, mire mennyit költ. A látogatók többsége manapság már nem is közvetlenül Velencében foglal szállást, mert az szinte megfizethetetlen, helyette a szomszédos Mestre városából ingáznak vonattal, mert az utazás mindössze 10 perc, és csak 600 forintba kerül.De ahhoz, hogy Velence igazán jó élmény legyen, elengedhetetlen, hogy elkerüljük azokat a turistacsapdákat, amelyek után keserű szájízzel távoznánk.
Egy kívülről nagyon jó hangulatú, ámde a konyhájáról cseppet sem híres pubban lazacos tésztát rendelni nem főnyeremény, ahogy tudatlanul beülni egy élő zenés kávézóba sem, hogy aztán közöljék: fejenként 2800 forintot számolnak fel a zene miatt, plusz szervizdíj, és egy tejszínes kapucsínó sem áll meg 6500 forint alatt.
Aki a hangulat, történelem és az élmény miatt csábul be a Szent Márk téri kávézóba, annak ennyit bőven megérhet egy meleg ital. Mi csendben felállunk, és spórolunk úgy 20 ezret egy kihagyott kávén. Szerencsére Velencében az a legjobb, hogy megfelelő felkészültséggel reális áron is lehet nagyon jót enni és életre szóló élményekkel gazdagodni.
Életem egyik legjobb aglio olio, vagyis fokhagymás-olívaolajas spagettijét egy velencei sikátorban ettem, egy kicsi, eldugott olasz büféből, ami csak elvitelre ad ki ételt, így 30 másik turistával a fal mellett topogva tömtük magunkba a forró olasz tésztát. Kis találékonysággal szuper ebédet lehet találni, ha az ember pár percet szán a vélemények olvasására és a fotókra a Google-térképen. Minket ezek mentettek meg több túlárazott, jellegtelen ételtől.
Múzeumok, templomok esetében is érdemes felkészülni, tudni, mi van az árban. Utólag inkább kihagynám a Szent Márk-székesegyházat, már csak az árnyék nélküli forróságban töltött másfél órás sorban állás miatt is, ami után kiderült: 1200 forintért valamit ugyan meg lehet nézni, de amiért csak lehet, pluszpénzt kérnek, így könnyen akár 15 ezer forintba is kerülhet egy látogatás két főnek. Az persze ízlés kérdése, hogy ki mennyit hajlandó kifizetni, hogy úgy érezze, megérte a napon aszalódni. Nem kisebbítve az épület jelentőségét, laikusként nekem kívülről nagyobb élményt adott. Kellemes csalódás ugyanakkor a tér másik oldalán álló Correr Múzeum, ahol a Sisi császárnénak szentelt pompás, előkelő és megdöbbentő gazdagságról árulkodó szobákat is végig lehet járni.



Hajókázás, napszúrás
Az egyedi, több száz órányi kézműves munkával készült gondolák a velencei eleganciát, a történelmet szimbolizálják, egyfajta időutazás úgy felfedezni a lagúnákat, ahogy azt hajdan, évszázadokkal ezelőtt tették. Velencében még könyvesbolt is van közvetlen gondolamegállóval, hogy az emberek az üzlet ajtaján áthaladva, a vízen folytathassák városnéző körútjukat.
A romantikus gondolázás ára 36–80 ezer forint között mozog.
Sokaknak biztosan felejthetetlen élmény – már csak a költsége miatt is –, de érdemes okosan megválasztani a vízre szállást, mert a turisták, akiket a 32 fokos júniusi hőségben a tűző napon láttunk gondolázgatni, az élményt valószínűleg megspékelték egy napszúrással is.


De mi van, ha valaki nem akar ennyit költeni egy családi gondolázásra? Ők sem maradnak élmények nélkül, a hajózás ugyanis része Velence tömegközlekedési hálózatának, így 10 ezer forintért 24 órás, 14 ezer forintért 48 órás jeggyel szelhetjük a hullámokat Velence vízibuszain, a vaporettókon. Ennek hála árnyékból, kellemes szélben fedeztük fel a város minden szépségét. Látogatásunk során ez volt a legjobb befektetés, egész napokat töltöttünk azzal, hogy az üvegalkotásairól híres Muranóba, a színes házakkal tarkított Buranóba vagy épp Lidóba hajóztunk, ahol magyar gyökerekre bukkantunk.
Luxus magyar gyökerekkel
A lidói kikötőből a tengerpart felé sétálva jó kedélyű, estélyit viselő nők libbentek ki egy díszes épületből, amin az Ausonia Hungaria felirat díszelgett. Kiderült: a szálloda 1907-ben épült, majd 1913-ban vált ikonikussá, Luigi Fabris keramikus színes, virágos díszítésének köszönhetően. A név a történelmi épület Velencéhez és Magyarországhoz fűződő kapcsolatát tükrözi. A 19. század végén és a 20. század elején ugyanis a város népszerű úti cél volt a magyarok körében. Egy ötcsillagos, magyar történelemmel rendelkező szálloda, a velencei luxusturizmus sarokköve. Nem tudni, vajon szállt-e itt meg bárki a Bezos-esküvőre jövet, de nem lenne meglepő, ha igen. Mi inkább továbbsétáltunk, és gyorsan elvesztünk a velencei forgatagban.

