Tegnap megtörtént a sokak által várt aláírás a névhasználatról, visszatér a legendás Videoton név: csapatunk hivatalosan is újra a Videoton FC Fehérvár néven indul a bajnokságban – írja Cser-Palkovics András a Facebook-oldalán, köszönetet mondva mindazoknak, akik lehetővé tették ezt. Nincs egy hónapja, hogy Székesfehérvár fideszes polgármestere bejelentette, hogy az általa vezetett önkormányzat 1 forintért 1 évre megveszi a város futballcsapatát az Orbán Viktor kötélbarátjaként is ismert vállalkozótól, Garancsi Istvántól. Akkor azt nyilatkozta, hogy az NB I-ből kiesett Fehérvár FC megmenekítése, másodosztályú indulása csak úgy lehetséges, hogy több közpénzt nem tesznek bele, csak az utánpótlást támogatják, és egy éven belül új tulajdonost, befektetőt találnak, miközben visszaszerzik a Videoton nevet.
Ez megtörtént, sőt a polgármester tulajdonosként meghirdette, hogy péntek tíz órától már a bérletek értékesítése is elindult. – Az árak meghatározásakor az elsődleges szempont az volt, hogy minél többen biztassuk a csapatot a lelátókról – tette hozzá, és négy szektor kivételével a Sóstói stadionként ismert létesítmény valamennyi helyére 12 ezer forint lesz az éves bérlet, míg az egy meccsre szóló jegy mindössze ezer forint, sőt a nyugdíjasok és a diákok abból is 50 százalékos kedvezményt kapnak, a mozgáskorlátozottak pedig valóban jelképes összegért látogathatják majd az NB II-es mérkőzéseket.
Cser-Palkovics András július 22-re még szurkolói ankétot is szervez, a szurkolótársait pedig arra biztatja, hogy minél többen menjenek ki július 27-én – ahogy fogalmazott – az ősi rivális Budapest Honvéd ellen induló szezonban biztatni a Videoton FC Fehérvárt. A piros-kék mezben játszó csapat a korábbi években, évtizedekben számos más – többek között Waltham, Parmalat, Mol Vidi, Fehérvár – néven futott.
Cser-Palkovics András: Székesfehérvár 1 forintért 1 évre megveszi a város futballcsapatát Garancsi IstvántólOrbán Viktort elkezdte érdekelni külpolitika, kár, hogy közben a futball és az egész ország esik szét alattaGarancsi István besokallt, 1 forintért árulja a Fehérvár FC-tA fideszes polgármester üzent Orbán Viktor kötélbarátjának, hogy talán érdemes lenne eladnia a fehérvári futballklubot, ha nem tudja működtetni