Ennek a karriernek nem így kellett volna alakulnia

Egy végtelenül alázatos és szerény játékos, három éve úgy nézett ki, hogy topligás csapatnak lehet meghatározó hátvédje. Aztán jött egy hiba, abból egy lejtmenet, amiből kimászni azóta sem sikerült neki, legfeljebb megakadályozni a további süllyedést. Szalai Attila a számára biztonságot és sikert jelentő török bajnokságban sem lelt másodjára otthont, most Lengyelországban próbálkozik megtalálni a fordulópontot. 

A FIFA elnöke szerint fel kéne oldani az orosz csapatok kizárását

Donald Trump közeli barátja, Gianni Infantino szerint a négy éve fennálló részvételi tilalommal semmit nem értek el, csak még több frusztrációt és gyűlöletet eredményezett.

Gianni Infantino FIFA-elnök

Régi ismerőssel, a bolgár Ludogoreccel játszhat az FTC az Európa-liga rájátszásában

A zöld-fehér futballistáknak azután kell „túlórázniuk”, hogy csütörtökön 4-0-ra kikapott az angol Notthingam Forest otthonában, így nem sikerült egyenes ágon bejutni a nyolcaddöntőbe.

Ferencváros - Ludogorec Bajnokok Ligája selejtező Budapesten 2025. augusztus 12-én

Robbie Keane: Senki nem gondolta, hogy hét forduló után veretlenek leszünk

A szakvezető elégedett volt a Ferencváros labdarúgóinak teljesítményével a Panathinaikosszal játszott 1-1-es döntetlen után az Európa-liga hetedik fordulójában.

Ukrán bíró vezeti az FTC csütörtöki Európa-liga meccsét

A 37 éves Mikola Balakin korábban a BL-ben már bemutatkozott, de magyar klubcsapatnak még nem vezetett mérkőzést. 

Hivatalos: Tóth Alex a Bournemouth-hoz szerződött

A kilencszeres válogatottért - sajtóhírek szerint - 12 millió eurót és bónuszokat fizet az FTC-nek a Premier League 15. helyén álló klub. 

Kék Csepel

Az argentínai Mar del Platán zajló Arany Kupa elnevezésű futballtorna negyedik fordulójában az MTK 1:0-ra kikapott a Boca Juniorstól, a Palmeiras pedig 5:0-ra legyőzte a bécsi Rapidot. 

Az MTK-t 1:0-
ra verő Boca
Juniors focicsapata
– a Buenos
Aires-i klub 1969
januárjában
végül megnyerte
az argentínai
Mar del Platán
zajló Arany
Kupa elnevezésű
futballtornát

Menesztette Xabi Alonsót a Real Madrid

A Barcelona ellen 3-2-re elveszített spanyol Szuperkupa-döntő után megköszönték a 44 éves tréner munkáját és további sok sikert kívántak a pályafutásához.

Xabi Alonso

A korona Dembélén, de valaki a brandcsata áldozata lett

A mobil Népszava top 10-es listája az előző futballszezonról.

Dárdai Pál lett az Újpest FC sportigazgatója

Január elsejétől a teljes szakmai irányítást átveszi.

Dárdai Pál

MLSZ-tanulmány: Felcsúton és a Fradiban játszottak legtöbbet az idegenlégiósok

A legtöbb lehetőséget Pakson és Kecskeméten kaptak a magyarok a 2024-25-ös idényben.

A Ferencváros kezdőcsapata az FC Noah ellen Budapesten, július 30-án

Öngólok sora

Beugró...

Európa Torna Osztály

Sportos program volt 1964 őszén Győr belvárosában, az Árpád úti Rába Filmszínházban. 

 Az 1964-es szófiai mérkőzés egy jelenete – az abban az évben 60 éves Győri ETO akkortájt a legszebb napjait élte

Tállai András fia lett a Mezőkövesd Zsóry SE klubigazgatója

Új a pozíció, és történetesen éppen ráesett a választás.

Utolsó utáni pillanat

Robbie Keane volt a vezérdalnok egy dublini kocsmában a magyar futballtragédiát jelentő ír győzelem után

Az FTC ír vezetőedzőjének féktelen ünneplése érthető. A meccs másnapján a zöld-fehérek szurkolói honlapja szavazást indított arról, hogy távoznia kell-e az MLSZ-elnök Csányi Sándornak és Marco Rossi szövetségi kapitánynak. Az eddigi eredmények szerint igen.

Robbie Keane - Korábbi felvétel

Nehéz hétfő, keserű kávé, egy álommal kevesebb – Orbán Viktor is megszólalt a vasárnapi vb-selejtező után

Hiába fáj az ember szíve, hiába érzi igazságtalannak a sorsát, önsajnálatból nem lehet megélni – állapította meg a miniszterelnök, majd garantáltan jó napot ígért a kisvállalkozóknak.

„Ezt dugd fel, Orbán Viktor!” – üzente a Kneecap az Írország ellen elveszített vb-selejtező után

Még mindig fáj nekik a kitiltás.

Marco Rossi szerint a vasárnapi magyar-ír lesz pályafutása egyik legfontosabb meccse

Elképzelhető, hogy ugyanaz lesz a kezdőcsapat, mint Örményországban, de az utolsó simítások után döntök – mondta a szövetségi kapitány.

Marco Rossi szövetségi kapitány

Orbán Viktor meccsen lazított a Trump-találkozó után, a helyszínen nézte végig, amint Szoboszlai-féle Liverpool simán kikap a Manchester Citytől

A címvédő Liverpool 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Hegyi Iván: A pesti csoda

Boldogító volt az az 1959. novemberi vasárnap. 

A harmadik magyar gólt Sándor Károly lőtte a Népstadionba először látogató NSZK-csapatnak

Meghalt Jenei Imre

A futballedző nyolcvannyolc éves korában hunyt el.

Marco Rossi két újonccal hirdetett válogatott keretet

Az olasz szakvezető leszögezte, nyerni szeretnének, mert pontosan tudják, ha győznek Jerevánban és Portugália a papírformának megfelelően megveri az ír csapatot, akkor a nemzeti együttes matematikailag is bebiztosítja a pótselejtezőt érő második helyet.

Marco Rossi a csapat sajtótájékoztatóján

Marseille csak operett

„Az amerikai–magyar mérkőzéshez képest a tíz évvel ezelőtti marseille-i fiaskó már kedves, édes-bús operett-történet” – írta a csillogó tehetségű Szabó Ferenc a Népszabadság elsőként olvasott utolsó oldalán, miután a válogatott egy szürke októberi péntek estén simán kikapott az Egyesült Államok csapatától a kongó Népstadionban. 

A magyar válogatott simán kikapott az Egyesült Államok csapatától – Fekete László egyik kihagyott gólhelyzete

FTC-különvonat: a MÁV vezérigazgatója cáfolja az osztrák belügyet, de elismeri, voltak balhés szurkolók is

Hegyi Zsolt szerint egyértelműen az osztrák fél a felelős, hogy a zöld-fehér klub szurkolói nem juthattak el Salzburgba, csapatuk Európa-liga mérkőzésére. Az ottani állításokkal szemben közölte, az ausztriai mozdonyvezető hagyta hátra a vonatot.

Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója

Az osztrák belügy szerint nem fordították vissza az FTC-szurkolók különvonatát, a magyar mozdonyvezető döntötte el, hogy nem megy tovább

A bécsi tárca közölte, hogy nem az osztrák rendőrök állították meg a különvonatot, hanem a magyar mozdonyvezető tagadta meg az utazás folytatását, mivel a vonat megrongálódott.

Megállították, majd visszafordították az osztrák rendőrök az FTC-szurkolók különvonatát, Szijjártó Péter bekérette a nagykövetet

Szijjártó Péter hiába járt közben kollégájánál, az osztrák hatóságok megakadályozták, hogy a drukkerek eljuthassanak Salzburgba, ahol este a magyar bajnokcsapat játszik mérkőzést az Európa-liga főtábláján. Ezért a miniszter bekérette Ausztria nagykövetét, az FTC pedig jogi lépéseket tesz.

A 66. helyen áll a Ferencváros a labdarúgók klubvilágranglistáján

Az aktuális statisztikákat közlő, a csapatok teljesítményét értékelő IFFHS oldalán a zöld-fehérek előre léptek az idén májusi 81. helyről.

Ferencváros és kisvárda mérkőzése 2023-ban

Fekete karszalaggal lép pályára a magyar labdarúgó-válogatott az örmények elleni meccsen

A válogatottat két ciklusban, 35 meccsen irányító Mezey György szerda hajnalban, 84 éves korában hunyt el. 

Mezey György 1985

Meghalt Mezey György korábbi szövetségi kapitány, akinek vezetésével a magyar válogatott kijutott a 1986-os világbajnokságra

Az MLSZ életműdíjasa, mesteredző, korábbi szövetségi kapitány 84 éves volt.

Mezey György
  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél