labdarúgás;PKK;Törökország;kurdok;Kurd Munkáspárt;Abdullah Öcalan;

Kurd szurkolók ünneplik kedvenc csapatukat: országszerte már mintegy négymilliós az Amedspor szurkolótábora

A kurd futballcsoda: a listavezető Amedspor a nemzeti megbékéléshez is hozzájárulhat

Hat forduló után egy újonc áll a Süper Lig élén: a diyarbakıri Amedspor pontazonossággal előzi a Galatasarayt. Ám távolról sem csak váratlan sportsikerről van szó: a klub a kurd identitás egyik legerősebb tömegszimbólumává vált éppen akkor, amikor Ankara új rendezést keres a több évtizedes konfliktusra.

A török élvonal hatodik fordulója után olyan név áll a tabella tetején, amelyet néhány éve még a másod- és harmadosztály politikailag túlfűtött mérkőzéseivel azonosítottak. Az Amedspor 13 pontot szerzett, ugyanannyit, mint a Galatasaray, de jobb gólkülönbségével az első helyre került. Az újonc négy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel kezdte első Süper Lig-idényét, 15 gólt szerzett. 

A Başakşehir elleni 5-0 után szeptember 20-án 3-2-re legyőzte a Beşiktaşt is. A jó kezdés ellenére bajnoki címet természetesen senki sem vár az együttestől: a Galatasaray, a Fenerbahçe és a Beşiktaş pénzügyi ereje, keretének mélysége egészen más nagyságrendet jelent. Már az is történelmi azonban, hogy a frissen feljutott diyarbakıri csapat a bajnokság élére állt.

Az Amedspor sikere azért különleges, mert a klub nemcsak futballcsapat, hanem a kurd önazonosság fontos jelképe.

Diyarbakır korábban már büszkélkedett élvonalbeli futballcsapattal, sőt a Diyarbakırspor az 1978–79-es idényben öt héten át vezette az első osztályt, végül ötödik lett. A mostani történet mégis más. A régi klub elsősorban a várost képviselte, az Amedspor viszont neve, színei, közönsége és az elmúlt évtizedben kialakult társadalmi szerepe miatt szorosan összekapcsolódott a kurd identitással. Már a 2026. tavaszi feljutást is több délkeleti településen ünnepelték, a Beşiktaş legyőzése pedig országos eseménnyé tette a csapat menetelését.

A klub gyökerei 1972-ig nyúlnak vissza. Melikahmet Turanspor néven alakult, 1990-ben a diyarbakıri önkormányzat vette át, majd több névváltoztatás után 2014-ben döntött az Amedspor elnevezés mellett. Az „Amed” Diyarbakır kurd neve, ezért nem csak márkaépítésről volt szó. A török szövetség először kifogásolta az új nevet és büntetést is kiszabott, 2015-ben azonban elfogadta az Amed Sportif Faaliyetler Kulübü elnevezést.

Négymilliós szurkolótábor

A névváltással a klub társadalmi súlya is megnőtt. A piros, zöld és fehér színek, a kurd feliratok és dalok, valamint a város kurd nevének használata olyan szurkolókat is az Amedspor mellé állított, akik korábban a nagy isztambuli csapatok egyikének szurkoltak. A támogatói bázis ma már messze túlnyúlik Diyarbakır határain: Isztambulban, Ankarában, Mersinben, Adanában és a délkeleti térség szinte minden nagyobb városában akadnak követői. A klub vezetői politikai párthoz nem kötődő sportegyesületként határozzák meg az Amedsport, miközben nem vitatják, hogy közönségük túlnyomó része kurd.

A változás mértékét egy friss kutatás is jelzi. A Kurdish Studies Center és a Rawest Research 2026 márciusában 19 tartományban, 1471 kurd válaszadó személyes megkérdezésével végzett felmérése szerint a felnőtt kurdok 32 százaléka az Amedsport első vagy második csapatának tekinti. A kutatók számítása szerint ez több mint négymillió embert jelent, négyszer annyit, mint 2023-ban. A válaszadók 9 százalékának az Amedspor az első, további 23 százalékának a második számú klubja. A kutatásban a szimpátia okai között a kulturális és identitásbeli kötődés erősebben jelent meg, mint önmagában a sportteljesítmény.

Ehhez a tömegbázishoz hosszú konfliktusos időszak vezetett. 

Az Amedspor szurkolóit több alkalommal kitiltották idegenbeli mérkőzésekről, kurd nyelvű transzparensek és lelátói jelszavak miatt is voltak fegyelmi ügyek, a csapat pedig számos stadionban találkozott nacionalista vagy etnikai ellenségeskedéssel. A klub azt állította, neve és identitása miatt sokszor szigorúbb bánásmódban részesül, a szövetség viszont rendre konkrét szabálysértésekkel indokolta döntéseit. A viták közben csak tovább erősödött a szurkolók körében az érzés, hogy a csapat a pályán kívül is közösségi képviseletet jelent.

2023–24-ben aztán az Amedspor 81 ponttal megnyerte a harmadosztály vörös csoportját, majd két év alatt eljutott a Süper Ligig. A 2026-os nyári átigazolások már azt jelezték, hogy a vezetés nem csak a túlélésre törekszik az élvonalban. Tapasztaltabb keret épült, a csapat pedig az első hetekben nem védekezésre rendezkedett be. A 15 szerzett gól azt mutatja, hogy az újonc támadófutballal próbál helyet követelni magának a legnagyobbak között.

Futball a békefolyamat idején

A sikersorozat időzítése politikailag is figyelemre méltó. Ankara és a Kurd Munkáspárt (PKK) viszonyában 2024 őszétől új megbékélési folyamat indult, amikor Devlet Bahçeli, a nacionalista MHP vezetője és Recep Tayyip Erdoğan elnök szövetségese váratlanul nyitott afelé, hogy Abdullah Öcalan bebörtönzött kurd vezető bevonásával békét kössenek a PKK-val. A Kurd Munkáspárt 1999 óta az Imrali börtönben őrzött alapítója 2025 februárjában a fegyveres harc befejezésére és a szervezet feloszlatására szólított fel. A PKK májusban bejelentette, véget vet fegyveres küzdelmének, ezt később jelképes fegyverleadás és kivonulási lépések követték.

A török parlament augusztus 10-én nagy többséggel olyan törvényt fogadott el, amely a feloszló szervezet egyes volt tagjainak visszatérését és társadalmi reintegrációját szabályozza, miközben kizárja a súlyos erőszakos bűncselekmények elkövetőit a kedvezményekből. Ankara ellenőrizhető lefegyverzést vár, a kurd politikai oldal pedig továbbra is szélesebb demokratikus garanciákat, a nyelvi jogok erősebb védelmét és politikai reformokat sürget. A folyamat ezért korántsem tekinthető lezártnak.

A futballpályán közben olyan kurd jelkép került a török országos kirakatba, amelynek neve tíz éve még önmagában konfliktust okozott.

Az Amedspor első helye önmagában természetesen nem bizonyítja, hogy a török állam és a kurd társadalom közötti konfliktus rendeződött. A kurd politikusok elleni eljárások, a helyi önkormányzatok helyzete, a nyelvi jogok és a PKK utáni politikai berendezkedés továbbra is viták tárgya. Mégis látványos a kontraszt: néhány éve nehezen volt elképzelhető, hogy egy nyíltan kurd kulturális megjelölést viselő klub feljusson az élvonalba, telt házak előtt játsszon, majd egy Beşiktaş elleni győzelemmel a tabella tetejére kerüljön úgy, hogy már nem maga a névhasználat a fő országos vita.

Lehet, hogy az Amedspor jó szereplése csak átmeneti lesz, hiszen az isztambuli óriásokkal hosszú távon nehéz versenyezni. A klub társadalmi áttörése viszont már megtörtént. Az Amedsport országosan látható egyesületté vált, amely milliós kurd közönséget mozgat meg. 

A három éve kezdődött görög–török enyhülés látványosan veszít erejéből. Görögország izraeli légvédelmi rendszert vásárol, Törökország hadgyakorlatot tartott az Égei-tengeren, miközben ismét napirenden van a 12 mérföldes felségvíz, a „szürke zónák” és a tengeri érdekszférák vitája.