Ebből a sorozatból ezúttal is pótselejtezős helyet lehet kivívni azon csapatoknak, amelyek 2027-ben kudarcot vallanak a hagyományos kvalifikáció során, csakhogy a korábbi kiírásokkal ellentétben ezúttal nem egyértelmű, ez hány válogatottat jelent.
Ennek az az oka, hogy az európai szövetség csak két helyet biztosít a két év múlva esedékes kontinensviadal négy házigazdájának – Anglia, Skócia, Wales, Írország –, ezért valamennyi elindul a selejtezőben, de nem mindegy, hány jut ki közülük a pályán elért eredményeivel. Ezen múlik ugyanis, hogy a pótselejtezőben kettő, három vagy négy fennmaradó hely lesz-e kiadó. A különböző forgatókönyvek alapján legalább négy, legfeljebb kilenc pótselejtezős helyet osztanak ki az NL eredményei alapján – írja az MTI.
A hagyományos selejtezők decemberi sorsolásán 12 csoportba osztják majd a résztvevőket; az első helyezettek és a nyolc legjobb második egyenes ágon kijut az Eb-re, a négy legrosszabb második pedig pótselejtezős lesz.
Az NL-ben csoportgyőztesként lehet pótselejtezős helyhez jutni, de ha velük nem éri el a kellő létszámot a mezőny, akkor azt az NL-rangsorban legelőkelőbb helyen végzett csapattal-csapatokkal töltik fel.
A Nemzetek Ligája küzdelemsorozata továbbra is négy osztályban zajlik, a magyarok az élvonalból kiesve a B divízióban szerepelnek. Az A osztályban a négy csoport első két-két helyezettje a márciusi negyeddöntőbe jut, a harmadikok osztályozót vívnak, a negyedikek kiesnek. A magyarokat érintő B divízióból az első az élvonalba kerül, a második a feljutásért, a harmadik a bennmaradásért játszhat márciusban, a negyedik pedig a harmadik vonalba sorolódik vissza.

Az első fordulóban rögtön nagy rangadókat rendeznek, ugyanis szombaton a vb-bronzérmes Anglia fogadja a világbajnok spanyol együttest, csütörtökön pedig a holland–német összecsapás és a norvég–dán skandináv derbi ígérkezik izgalmasnak.
Nemzetek Ligája, 1. forduló
A divízió, 1. csoport (péntek):
Olaszország–Belgium, Róma 20.45
Törökország–Franciaország, Izmit 20.45
A divízió, 2. csoport (csütörtök):
Hollandia–Németország, Amszterdam 20.45
Szerbia–Görögország, Belgrád 20.45
A divízió, 3. csoport (szombat):
Anglia–Spanyolország, London 20.45
Csehország–Horvátország, Prága 20.45
A divízió, 4. csoport (csütörtök):
Portugália–Wales, Lisszabon 20.45
Norvégia–Dánia, Oslo 20.45
B divízió, 1. csoport (szombat):
Szlovénia–Skócia, Ljubljana 15.00
Észak-Macedónia–Svájc, Szkopje 20.45
B divízió, 2. csoport (péntek):
Grúzia–Észak-Írország, Tbiliszi 18.00
MAGYARORSZÁG–Ukrajna, Puskás Aréna 20.45
B divízió, 3. csoport (csütörtök):
Ausztria–Izrael, Linz 20.45
Koszovó–Írország, Pristina 20.45
B divízió, 4. csoport (péntek):
Lengyelország–Bosznia-Hercegovina, Varsó 20.45
Svédország–Románia, Solna 20.45
C divízió, 1. csoport (szombat):
San Marino–Finnország, Serravalle 18.00
Albánia–Fehéroroszország, Tirana 20.45
C divízió, 2. csoport (péntek):
Örményország–Lettország, Jereván 18.00
Montenegró–Ciprus, Podgorica 20.45
C divízió, 3. csoport (szombat):
Feröer-szigetek–Kazahsztán, Tórshavn 18.00
Szlovákia–-Moldova, Eperjes 20.45
C divízió, 4. csoport (szombat):
Izland–Észtország, Reykjavík 18.00
Bulgária–Luxemburg, Plovdiv 18.00
D divízió, 1. csoport (csütörtök):
Andorra–Málta, Encamp 18.00
D divízió, 2. csoport (csütörtök):
Liechtenstein–Litvánia, Vaduz 20.45

