oktatás;Franciaoraszág;sportmez;

Az egyre gyakoribb konfliktusok miatt betiltották a sportmezek viselését egy francia iskolában

A diákok nem viselhetnek sportmezeket a francia Nemours kisváros Honoré-de-Balzac állami középiskolájában.

A francia 20minutes.fr oldal információi szerint a nyári szünetben meghozott döntés előzménye az volt, hogy a tanulók között az utóbbi időben sokszor fordult elő veszekedés, amelyet szinte minden esetben futballcsapatok mezeinek viselése váltott ki.

A középiskola regionális felettes szerve – amely jóváhagyta a határozatot – megerősítette, hogy az intézkedés célja a nyugodt légkör megteremtése, ez feltétele a hatásos oktatásnak és hatékony tanulásnak.

A lapnak névtelenül nyilatkozott az iskola egyik pedagógusa, aki szerint a mostani döntéssel nem feltétlenül szűnnek majd meg a viták, mivel a fiatalok használati tárgyaira nem vonatkozik, márpedig egy-egy füzetborító, tolltartó, kulacs is viszályt válthat ki, amennyiben sportklub emblémája van rajta.

A nemours-i állami középiskola előtt Franciaországban magániskolák sora tiltotta már be az utóbbi években egyre népszerűbb sportmezek viselését.

Magyarország nem szerepel a hamarosan hivatalossá váló 2027-es versenynaptárban.