Szomorú nap ez a futball, a városunk életében. Nem sikerült ma nyerni, így szeretett csapatunk, a Vidi sajnos kiesett az első osztályból - írta egy Facebook-bejegyzésében Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere.
A Fehérvár FC május 24-én otthon 3–0-ra kikapott a Debreceni VSC-től, és ezzel negyed évszázad után búcsúzni kényszerült az NB I mezőnyétől. A csapat gyenge teljesítménye az idény tavaszi szakaszában nagyban hozzájárult a kieséshez, mivel az utolsó tizenkét fordulóban egyszer sem sikerült győzelmet aratnia. A klub komoly pénzügyi gondokkal szembesült, amely hatással voltak a játékoskeret színvonalára és ezáltal a csapat összteljesítményére is. Emellett a vezetés által hozott döntések, például a névváltoztatás és a tulajdonosi háttérrel kapcsolatos lépések, sokakban elégedetlenséget váltottak ki, különösen a drukkerek és a város vezetése körében. A kiesés hírére a szurkolók nyíltan kifejezték csalódottságukat, egyesek odáig mentek, hogy a mérkőzés után levetették a mezt a játékosokról, így jelezve nemtetszésüket a kialakult helyzet miatt.
Cser-Palkovics András szerint az utolsó három-négy idényben már látszott, hogy valami nem működik, a szurkolók pedig joggal érezhetik magukat becsapva. Becsapták őket évekkel ezelőtt, amikor elvették a csapat nevét, hiszen akkor azt ígérte a tulajdonos, az akkori főszponzorral, hogy erre a minőségi szintlépés miatt, a folyamatos dobogós helyezések és a nemzetközi kupa miatt van szükség. Az ígéret szép szó ..., de sajnos ez az ígéret nem lett betartva - vélekedett.

A polgármester nyomatékosította, hogy a döntés most a klub tulajdonosánál van. Egy labdarúgó klubot jól működtetni csak a jó gazda gondosságával és bizony elkötelezettséggel, sőt, szenvedéllyel lehet. Neki kell döntenie, hogy ezt érzi-e magában és vállalva a felelősséget újra komolyan veszi azt, vagy ha nem, akkor meg kell találnia azt, aki ezt a klubot a jövőben tőle átveszi. Egyben jelezte, hogy új tulajdonost találni nem egyszerű, de ha meghozza ezt a döntést, akkor bízik abban, hogy mihamarabb talál egy olyan, szenvedélyesen futballszerető érdeklődőt, akinek van jövőképe, elképzelése, akinek nyugodt szívvel lehet átadni a Vidit.
Cser-Palkovics András bejegyzését azzal zárta, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a Vidi minél hamarabb visszajusson az első osztályba, ahova történelme, szurkolói száma és lelkesedése, stadiona és utánpótlása alapján is tartozik - a munkában pedig számíthatnak az önkormányzat segítségére.
A posztban Cser-Palkovics András egyszer sem említette meg a tulajdonos nevét, de arról a Garancsi Istvánról van szó, aki korábban a párban mászó alpinisták egymásra utaltságára célozva Orbán Viktor miniszterelnök kötélbarátjának kiáltotta ki magát. Az üzletember, a székesfehérvári Fehérvár FC labdarúgóklub tulajdonosa és elnöke, a Market Építő Zrt., az Ok Bau és az LVC Diamond Játékkaszinó Üzemeltető Kft. tulajdonosa, a NAV online pénztárgépeihez SIM-kártyát szállító Mobil Adat Kft. többségi tulajdonosa körülbelül 221 milliárd forintos vagyonnal rendelkezik, amellyel mostanában ő Magyarország 10. leggazdagabb embere.