A kormány sikeresen tematizálta a közvéleményt az elmúlt napokban a támogatott lakáshitelek kamatának csökkentésével, ezt a javukra kell írni, már csak azért is, mert lehet, hogy több haszna ebből senkinek senki nem lesz. Ma piaci alapon 7 százalék körül lehet lakáshitelt felvenni, ez magasabb a lakosság által tolerált 5-6 százaléknál. A kormány szerint a magas kamat az oka – és nem a általános bizonytalanság –, hogy évek óta kevesen vágnak vele lakásvásárlásba. Kevesebb lakást építenek, vásárolnak, mint amit a kormány szeretne annak érdekében, hogy a gazdaság növekedjen. Most a kormány újra feltalálta a spanyolviaszt, a támogatott lakáshitelt, vagyis hogy a piaci és a 3 százalék közötti részt az adófizetők fizetik.
Szögezzük le: az olcsó, megfizethető lakáshitelekre szükség van, de ez csak egyik eleme egy átfogó lakáspolitikának. Az olcsó hitel többféleképp érhető el: az euró bevezetésével – lásd: Bulgária januártól –, vagy a forint megtartása mellett okos költségvetési és monetáris politikával. Ezek az utak a kormány számára intellektuálisan járhatatlanok, ezért marad a kamattámogatás.
Ugyanakkor a hitellel van egy komoly gond: csak kereslet teremt, amit vagy lekövet a piaci kínálat nagy késve – vagy nem. Ha kereslet nő, de a kínálat nem tart vele lépést, akkor jön a drágulás. Ezt láthattuk az elmúlt 15 éveben, amikor is Fidesz bevezette az újabb és újabb kamattámogatott programokat, a fejlesztői oldal pedig alig reagált rá. Az elmúlt másfél évtizedeben nagyságrendileg 6000 milliárd forint ment el kamattámogatásra, de lényegében sokkal több új lakás nem épült, mint a 2010 előtti időszakban. Sőt valójában sokkal kevesebb: a 2000-es években átlagban évi 34 ezer, a 2010-es években évi 13 ezer, 2020 óta pedig évi 21 ezer lakás épül. Vagyis hiába az orrba-szájba hitelezés; nem működik.
Az indoklás szerint a 3 százalékos hitellel Orbánék az első lakáshoz jutást akarják támogatni. Orbán, Nagy Márton meg a NER-vállalkozók köreiben a gyerek első önálló lakását valóban meg szokták venni. Értettségi ajándéknak. De a fiatalok túlnyomó többségének első lakása – sokszor a kollégium helyett is – egy bérelt lakás. A fiatal pályakezdő nem vág bele egyedül lakásvásárlásba, ha nincs kivel, nincs miért és nincs miből. Sokszor abban sem biztos, hogy itthon akar-e maradni. Akkor meg minek vegyen?
A megoldás magáért kiállt: építsen az állam évi 1-2 ezer, majd később egyre több bérlakást, és ugyanennyit az önkormányzatok! Ha bővül a kislakáskínálat, akkor elérhető lesz a lakhatás, sőt talán az árak is konszolidálódnak.
Sajnos az a helyzet, hogy az Orbán-kormánynak 16 éve nincs lakáspolitikája, az utolsó lakáspolitikusukat 2010-ben kirúgták. Azóta uralkodik a bankárszemlélet. Megint választások jönnek, a Fidesz bukóban, valamint ígérni kell. Ez nem más, mint osztogatás – segíthet pár ezer emberen, de egy hibás rendszerbe öntik a pénzt. Sok értelme nincs, de legalább sok szavazatot hoz. Legalábbis azt hiszik. Pedig nem hálás érzés 25 évre eladósodni...