Nyilván nem ez volt a hét legjelentősebb eseménye, kiváltképp, amikor napokon át zajlott a múlt szombati pride ünneplése és mocskolása - a szereposztás kitalálható –, de azért érdemes észrevenni a Mészáros-Várkonyi család jótékony akcióját is. Várkonyi Andrea szólalt meg az ügyben, és monda:“több mint 200 millió forint értékben támogatjuk a családokat idén nyáron is! A Pro Filii Alapítvánnyal immár hatodik alkalommal indítottuk útjára az üdültetési programunkat a Nagycsaládosok Országos Egyesületének és az Egyszülős Központ közreműködésével, amelyben 480 rászoruló család, közel 3000 fő nyaralhat.”
Lássuk be, ez nagyon szép gesztus, pláne, hogy már hatodszor jótékonykodtak, nem is kicsi összeggel, és nem keveseknek segítve. Nem lenne elegáns bármilyen kritikát, gúnyolódást megfogalmazni, összehasonlítást tenni az adomány összege és a Mészáros-család bevétele között. Nyilván tartott valami ilyesmitől Várkonyi Andrea, ezért megelőzendő a megjegyzéseket, afféle elővágásként a következőket írta: „Azt gondolom, rettenetesen ki van a világ fordulva magából. Azt gondolom, teljesen el van veszítve a fókusz. Azt gondolom, a fanyalgóknak és a kötekedőknek azt kéne meglátni, hogy mi legalább segítünk.”
Természetesen azt is hozzátette: jó lenne, ha mások is megtennék ezt, a lehetőségeikhez mérten.
És ebben sincs vita közöttünk; általában nagyon jót tenne, ha a magyar társadalom bizonyítaná segítőkészségét, szimpátiáját, együttérzését, még akkor is, ha gazdagodása messze nem olyan mértékű, mint ennek a famíliának. Mert ez a család, amelynek férj tagja az ország leggazdagabb embere, a feleség pedig, amióta férjül választotta Lőrincet szintén szépen gyarapodik, egészen elképesztően halad előre, semmit nem érez abból, amit a magyarok többsége megtapasztal. Vagyis abból, hogy mindig messze van számára hó vége, sőt az már a hó elején elkezdődik, így aztán jótékonykodásra még csak gondolni sem tud. 200 millió forint nagyon nagy pénz, bizony van olyan óra, amikor nem keres meg ennyit Mészáros Lőrinc. És igaz az is: zsebre tehetné ezt a 200 millát is, nem érné kevesebb támadás, ha így döntene. Innen nézve pedig valóban felemelő dolog a segítő kéz, hiba lenne ráütni, beleköpni. Ez az írás, ily módon, nem egy gúnyirat, ellenkezőleg egy főhajtás. De, amúgy rácsodálkozás is: vajh miért volt szüksége Andrea asszonynak erre az elővágásra? Kiváltképp úgy, hogy pontosan nem is látjuk, milyen hozzáadott értéket képviselnek ők ketten, mi az a plusz teljesítmény, amellyel majd' tízmillió ember fölé emelkednek?
Persze igaz: a világ ki van fordulva magából, és az is, hogy teljesen el van veszve (sic!) a fókusz. Bizonyára tudnánk ezt a fókuszt jó helyre állítani, ha látnánk, az ország és az emberek is, a gyors felemelkedés lehetőségét. Ha a 200 millió mellé azt is beillesztenék, hogyan kell és lehet sorra nyerni a közbeszerződéseket, hogyan kell hipp-hopp másfél milliárdot kiemelni a bukszából, egy új haciendára. De ne legyünk telhetetlenek: szép csendben örüljünk ennek a 200 milliónak, valóban fordíthatták volna másra is. Például egy új Bentleyre.