Letartóztatták az egyik legjelentősebb szekszárdi borászat vezetőjét nagy értékű költségvetési csalás gyanúja miatt – értesült a Magyar Hang.
A Fővárosi Törvényszéken jelenleg is zajlik egy büntetőeljárás, amelyben 11 ember, főként borász érintett, köztük a szekszárdi B. I. is. A lap információi szerint azonban egy másik eljárás is indult vele szemben, hasonlóan költségvetési csalás gyanújával, mégpedig a Fejér Vármegyei Főügyészségen. Úgy tudják, ennek keretében tartóztatták le.
A vádhatóság megerősítette egy eljárás tényét, de nevet nem közöltek. A Fővárosi Törvényszék azt közölte hogy egy B. I. nevű vádlott letartóztatásba került egy másik eljárásban.
A Magyar Hang szerint az ismert borász érintettségét erősíti az is, hogy idén júniusban három cégére is bűnügyi eljárást jegyeztek be. Az eljáró hatóság a NAV Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatóság Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei szervezete.
B. I. letartóztatásáról a Székesfehérvári Járásbíróság nyomozati bírája döntött még júniusban. Ez a döntés azonban egyelőre nem végleges a védelem fellebbezése miatt
– derül ki a Fehér Vármegyei Főügyészség tájékoztatásából.
A lap információi szerint a férfi letartóztatását július 13-ig rendelte el a bíróság, ezt az ügyészség megerősítette. A kényszerintézkedést azzal indokolták, hogy a cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és a lehetséges büntetési tételre – amely öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés lehet – alaposan lehet tartani a gyanúsított szökésétől, elrejtőzésétől. Megalapozottan feltehető továbbá – írták –, hogy a bizonyítást veszélyeztetné, befolyásolná a még ki nem hallgatott személyeket, továbbá tárgyi bizonyítási eszközöket rejtene el, semmisítene meg. A férfival szembeni korábbi, hasonló bűncselekmény miatti vádemelésre figyelemmel a bűnismétlés veszélye is fennáll.
Az üggyel összefüggésben egy gyanúsított letartóztatására került sor, a nyomozás érdekeire tekintettel viszont nem kívántak bővebb tájékoztatást adni.
Cégei a gyanú szerint 3,6 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek
Az ügyészség az ügy részleteiről júniusban azt közölte: az elkövető – az ügyészség fogalmaz így – cégei túlárazással jutottak pályázati támogatáshoz, mellyel 3,6 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek. A megalapozott gyanú szerint a férfi ügyvezetése alatt álló cégek 2021-ben pályázati kérelmet nyújtottak be borászati tartályok beszerzése, telepítése érdekében. Az uniós támogatású pályázat feltételként írta elő, hogy a beruházás költségvetését a piaci árakhoz igazodóan kell összeállítani, továbbá meg kell felelni a reális költségvetés előírásának.
Az ügyészség szerint a férfi az árajánlatok tartalmát egyeztette egy dunaújvárosi cég ügyvezetőjével, aki a tartályok reális piaci értékét többszörösen meghaladó árajánlatokat készített. Vállalta, hogy a vételárat tartalmazó számlákat a társaság részére kiállítja, majd az átutalt összegek előre meghatározott részét a gyanúsítottnak visszaosztja. A valótlan tartalmú számlákban megjelölt vételárat a férfi cégei átutalták. A közlés szerint ezeket az összegeket a tartályokat szállító és vele kapcsolatban álló cégek visszajuttatták a férfi által képviselt társaságok részére azért, hogy annak ismételt átutalásával a társaságok névleg teljesítsék a pályázatban megjelölt 50 százalékos önrészt. Az elkövető a pályázati kérelem benyújtásakor a tartályok valós ára tekintetében tévedésbe ejtette a pályázati hatóságot, amellyel mintegy 3,6 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott.