Szexuális erőszak miatt is körözték Európa egyik legkeresettebb bűnözőjét, akit Magyarországon fogtak el (videó)

A 49 éves D. T. P. ellen két elfogatóparancsot is kiadtak. 

Már 170 millió forintot fizetett ki a MÁV késések miatt az utasoknak

A késési biztosításra éves szinten akár 2 milliárd forintot is elkölthet a vasút.

A GVH versenyfelügyeleti eljárást indított a Ryanairrel szemben

A jegyvásárlók megtévesztése és pszichés nyomásgyakorlás a gyanú.

Pincében elhelyezett idős emberek, lenyúlt bankkártyák - Újabb illegális szociális otthont zárt be a NAV Hajdú-Biharban (VIDEÓ)

A kevesebb nyugdíjjal rendelkezőket helyezték el a pincében, amely a családi ház többi helyiséghez képest is katasztrofális állapotban volt. A hivatal feljelentést tett foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, illetve gondozási kötelezettség elmulasztása bűntettének gyanúja miatt.

Vesztegetés miatt emelt vádat az ügyészség 10 vizsgabiztos ellen

A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal kormánytisztviselői a kecskeméti műszaki vizsgaállomáson gépjárművek műszaki vizsgáztatásával kapcsolatos hatósági tevékenységükkel összefüggésben vesztegetési pénzt fogadtak el az ügyintézés során ügyfelektől.

Idős asszony halt meg egy tiszakécskei lakástűzben

Két gázpalack felrobbant.

Illusztráció

Magyar Péter: A Tisza gyökeresen át fogja alakítani a pártfinanszírozást

A pártelnök szerint nagyobb szerepet kaphat a közösségi finanszírozás és a választópolgárok döntése, akár az 1 százalékos adófelajánlás kiterjesztésével.

Majka: Megyek tovább, ez a harcos útja

A rapper arra a hírre reagált, hogy a One Magyarország lezárja vele márkanagyköveti együttműködését.

A legmagasabb fokozatú hőségriasztást lép életbe az ország egész területén

Az országos tisztifőorvos a csütörtök 24 óráig érvényben lévő másodfokú hőségriasztást csütörtök 0 órától harmadfokozatúra emeli, és szombaton 24 óráig meghosszabbítja.

Hétfőn indulhat haza Kapu Tibor

Az űrhajós magyar idő szerint 13:05-kor elhagyja a Nemzetközi Űrállomás fedélzetét.

Kapu Tibor, a magyar űrhajós a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén

Elfogult volt a bíró, meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a Hableány-katasztrófa ügyében

A döntés végleges, a Fővárosi Ítélőtábla nem találta megalapozottnak az ügyészi fellebbezést.

A Hableány turistahajón 27-en vesztették életüket az ütközésben

Megint megmozdult a föld Csongrádon

Újabb érezhető rengés pattant ki 2,5-ös magnitúdóval.

Képünk illusztráció

Hárommilliárd forint áfát csaltak el három év alatt, 21 embert hallgattak ki gyanúsítottként – Videó!

A bűnszervezet irányítójának egymilliárd forint értéket meghaladó otthonát, egy tízmillió forint értékű ingatlant, valamint közel 500 millió forint összegű készpénzt és számlapénzt foglaltak a nyomozók.

Közel háromezer viharkárt számolt fel a katasztrófavédelem kedd hajnalig

Hajdú-Bihar, Békés, Csongrád-Csanád, Pest vármegyében, a fővárosban, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében ma is folytatódik a viharkárok felszámolása.

Lemond közgyűlési mandátumáról a Tisza fővárosi frakciójának vezetője

Ordas Eszter július 15-ével távozik.

Mégis börtönbe megy a rendőrt szándékosan elgázoló férfi

Az ítélet jogerős.

Képünk illusztráció

A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja

A légitársaságnál ez járatkésésekhez, egyes esetekben pedig elkerülhetetlen járattörlésekhez vezetett.

Illusztráció

Magyar Hang: Letartóztatták az egyik nagy szekszárdi borászat vezetőjét

A gyanú szerint cégei 3,6 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek.

Szekszárdi borvidék

Meghosszabbították a másodfokú hőségriasztást

Egészen július 7-én (hétfő) 24 óráig.

Csaknem 100 millió forint értékű mobiltelefonnal bukott meg egy férfi az ellenőrzésnél az M3-ason

Szerző jogokhoz kapcsolódó jogok megsértése bűncselekmény miatt indult eljárás.

Egy 55 éves férfit gyanúsít az NNI egy 13 évvel ezelőtti gyilkossággal

Az emberölés áldozata egy 45 éves magyar férfi, akit 2012-ben több késszúrással öltek meg, eltűnését azóta sem jelentették.

Képünk illusztráció

Megjelent a határozat, az Orbán-kormány kötelező megtakarítást rendelt el az állami cégeknél, de vannak kivételek

Idén elsősorban a személyi jellegű ráfordításokon kell spórolni. Ez alól 30 állami társaság kapott mentességet.

A Wizz Air minden közel-keleti járatát leállította

Irán támadást indított az amerikaiak katari és iraki bázisa ellen. Megkezdte a megtorlást amiatt, hogy az Egyesült Államok vasárnap hajnalban a fordói urándósító üzemet támadta bunkerbombákkal. A katari után bezárt az Egyesült Arab Emírségek, majd Szaúd-Arábia légtere is.

Irán amerikai légibázisokat támadott Katarban és Irakban

Irán megerősítette, hogy megkezdte a megtorlást amiatt, hogy az Egyesült Államok vasárnap hajnalban a fordói urándósító üzemet támadta bunkerbombákkal. A katari után bezárt az Egyesült Arab Emírségek, majd Szaúd-Arábia légtere is. A Wizz Air minden közel-keleti járatát leállította.

Tűz ütött ki egy X. kerületi munkásszálló legfelső szintjén (fotó)

A tűzoltók kiürítették az épületet.

Képünk illusztráció.

Jogerős: Törvénysértően függesztette fel Varga Zs. András a kúriai tanácselnököt

A Fővárosi Ítélőtábla Munkaügyi Kollégiuma ítéletében megsemmisítette a jogsértő kúriai elnöki intézkedést, mivel annak meghozatalára az elnöknek semmilyen hatásköre nem volt. 

Varga Zs. András, a Kúria elnöke 2025. április 10-én

Nagyon erős UV-B sugárzásra figyelmeztetnek vasárnap

Normál bőrtípusnál már 15-20 perc napon tartózkodás esetén is bőrpír keletkezhet.

Vasúti átjárónál csúszott autóbusz alá egy motoros

Mentőhelikopter érkezett a helyszínre.

Képünk illusztráció.

A Wizz Air június 20-ig felfüggesztette a tel-avivi és az ammani járatait

A légitársaság ingyenes átfoglalást, WIZZ kreditekben, vagy eredeti fizetési formában teljes visszatérítést kínál az érintett ügyfeleknek. 

3,6 milliárd forintot csalt el, miután túlárazással jutott pályázati támogatásokhoz

A Székesfehérvári Járásbíróság a mai napon dönt a letartóztatásáról.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang