A művész szeret montázsokat készíteni, legyen az egy gyerekjátékokból összeállított falikép vagy fotókból összerakott digitális kollázs. Gyerekként is különféle dolgokat kombinált össze, mert már akkor úgy vélte, hogy minek megrajzolni egy figurát, ha azt egy újságból ki lehet vágni, és papírra ragasztani.
Az élő anyag varázsa
Amikor montázst készít, nemcsak egymás mellé helyezi az elemeket, hanem arra törekszik, hogy azokból valami újat, másat, többet teremtsen. Vagyis a részeknek – legyenek azok régi fotók, gyermekjátékok vagy rovardarabok – új üzenetet kell hordozniuk. A My Pets (Háziállataim) című sorozatában például halott állatok testéből készített új alkotásokat: többek közt egy tehén bőrét feszítette rá egy gömbre, így a négylábú állat arca kerek lett. – Mindenki tudja, hogy egy róka vagy egy tehén hogyan néz ki, és hogy milyen az anatómiája. De ha ezeknek a bőrét kiterítjük, majd mást formázunk belőlük, akkor megtörténik az átváltozás. Az állat már nem önmaga lesz, hanem egy új entitás. Olyan lesz, akár egy gyerekjáték.
Ez pedig feszültséget szül a nézőben: az alkotás tetszhet neki, de közben tudja, hogy a mű egy halott lényből készült
– mondja Szöllősi, aki az állatokat egy szűcsnél vásárolta.
És hogy miért szeret valódi anyagokból, vagyis állatok testéből dolgozni? – Számomra az élő anyag varázsa mindig felülírta a mesterségest. Annál az egyszerű oknál fogva, hogy az előbbi valós, tökéletes, a felbontása pedig végtelen, amilyen a számítógép generálta kép sosem lesz. Ezért, ha tehetem, élő matériából szeretek dolgozni. Minek imitáljak például egy rovart szobrászi eszközökkel, ha rovarokból is felépíthetem azt?
Gyerekként is érezte, hogy munkál benne a tehetség, lényegesen jobban rajzolt és gyurmázott a társainál. – Már általános iskola alsó tagozatában kiderül, hogy melyik gyereknek van affinitása a művészethez, hiszen lekörözi a többit. Nekem az első ilyen élményem az volt, amikor a nyolcvanas években alsósként olyan figurákat tudtam készíteni gyurmából, amelyeknek emberi arányaik voltak. A felső tagozatban ez csak fokozódott: új rajztanárt kaptunk, aki azt adta házinak, hogy rajzoljunk valamit otthon, mire én egy olyan képet alkottam, hogy a tanár nem hitte el, hogy azt én csináltam. Az osztálytársaknak kellett bizonyítaniuk, hogy az bizony én voltam, hiszen ők már ismerték a tehetségemet. Szóval vicces, hogy már az elején konfliktusokkal kezdődött a karrierem.
Ezután nem volt kérdés, hogy továbbképezze magát, így a Karinthy Frigyes Gimnázium rajzszakkörére kezdett járni, ahol kisiskolásként portrét és csendéletet rajzolt, majd kirakatrendezői iskolába ment, aztán a Pécsi Tudományegyetemen tanult a festő tanári szakon. – Ekkor szembesültem azzal, hogy egy művészeti szakon az emberek azt csinálják, amit szeretnének, vagyis létezik az önmagáért való művészet – mondja. Végül Budapesten, a Moholy-Nagy Egyetemen képezte ki magát a grafika, a videó és az animáció területén.
– Akkoriban a MOME-n a legfőbb érték az egyediség volt, a tanárok pedig megteremtették a közeget, hogy ez működjön.
Az egyetemre olyan, mára a grafikai szakmában nagy nevek jártak, mint Kárpáti Tibor, Baranyai (b) András és Stark Attila, akiknek a rajzai a 2005-ben létrejött Roham Magazinban is feltűntek – mondja Szöllősi, aki a negyedik számtól a lap művészeti szerkesztője lett.
Az AI vonzásában
A karrierjét mégis kettősség jellemzi: noha számos színházi előadásnak vagy filmnek tervezett plakátot mint grafikus, időközben a képzőművészeti karrierjét is elindította a groteszk szobraival, melyekre egy cseh művészettörténész, Otto M. Urban is felfigyelt az interneten. El is hívta a művészt, hogy ő is állítsa ki húsból készült szobrait a Decadence Now! (Dekadencia most!) című nagyszabású prágai csoportos kiállításon olyan világhírű művészek társaságában, mint Jeff Koons, Damien Hirst, Cindy Sherman és Gottfried Helnwein.
Szöllősi külön bejáratú művészi univerzuma eközben tovább bővült: elhatározta, hogy rovarokat vásárol, majd azokat szétszedve és újra összerakva izmos alakokat formál, melyeket műgyantában tartósít. Noha a szobrokat nézve az ember felismeri, hogy azok ízelt lábakból és kitinpáncélokból épülnek fel, az összkép olyan, mintha ezek a lények egy amerikai szuperhősfilmből, egy fantasztikus japán rajzfilmből vagy egy akciófigurákat gyártó cégtől érkeztek volna. A rovarokat aztán továbbalakította, melyhez már 2022-ben mesterséges intelligenciát használt. A korábban kézzel épített lények az AI által elvesztették a rovararcukat, a kitinpáncéljuk fémmé vált, hogy aztán robotokként „éljenek” tovább. Szöllősi az eredményt rizográf technikával (nagy sebességű digitális nyomtatási eljárás sík, folyamatos felületre – a szerk.) papírra nyomtatta, így újra kézzelfoghatóvá váltak az új teremtményei.
– Az AI-nek szemmel láthatóan szabadsága van, és ezt bárki tapasztalja, aki generál vele műveket. A kész alkotások valójában már meglévő képekből jönnek létre, miáltal egy új képtípus születik – vallja a művész. Úgy látja, mindez nagy hatással lesz a vizuális művészetekre, mivel az AI-t a professzionális alkotók is használni fogják, másrészt az AI-tagadók vagy AI-fóbok máris megvetik és elutasítják az új eszközt.
De Szöllősi szerint a képzőművészetben nem ez az első alkalom, hogy a művészeknek szembe kell nézniük egy új technológiával, hiszen a ’90-es években a digitális képek elterjedését is sikerült túlélniük. – A Photoshop ’90-es keltezésű program, és az általa létrehozott képeket is el kellett fogadtatni a közönséggel, hogy azok nem festmények, sem fotók, hanem digitálisan létrehozott alkotások. Az AI-val hasonló lesz a helyzet, csak ezúttal a program már meglévő képekből generál újakat, de ha belegondolunk, a régmúlt művészei nem ugyanezt csinálták? Hisz mindig a korábbi képek ihlették meg őket, és azok alapján hozták létre a sajátjukat. A különbség csak annyi, hogy ezúttal ezt egy program teszi.
