A lány, aki kiállta a bátorság próbáját

Harry Potter volt az első meghatározó könyvélménye, most Gerald Durrellt bújja – amin nem csodálkozik az, aki olvasta a Népszava és az Esterházy Magyarország Alapítvány által indított élet.történet. pályázat nyertese, Krolikowski L. Lilian GallusGallusDomesticus jeligéjű írását. Amelyben – hétköznapjaihoz hasonlóan – báránynak és kakasnak éppúgy komoly szerepe van, mint kutyának és lónak. Versei már több helyen – például a Pannon Tükörben – megjelentek, most már a novella műfaja felé fordul. Az élet.történet kiírásról a pályázatokat rendszeresen figyelő édesanyjától hallott.

Ichor címmel nevezte történetét a versenybe. A görög mitikus világból vett kifejezés jelentése a szent aranyvér, ami az istenek és a halhatatlanok ereiben csörgedezik. Nem véletlen az ötlet: azt meséli, tízévesen már mitológiákból mitológiákba költözött. Volt, hogy olyanba kezdett bele, mely annyira kis népcsoporté, hogy állítólag nem is létezik. „Az antikvitás és a mondavilág évekig az egyetlen tér volt, ahol szívesen léteztem” – írja pályázatában. – Az ichor az, amit mindenki meg akar szerezni, de lehetetlen – teszi hozzá beszélgetésünkben. Liliannak – úgy érzi – mégis megadatott a családban. Valódi vércsoportja egyikükkel nem egyezik – hiszen akit édesapjának tud, nem a vér szerinti szülője –, mégis úgy látja, ami átjárja őket, az az arany. Eköré szervezte a szöveget is, amely szerkesztés után még átment a bátorságpróbán: – Volt egy-két nap, amíg átgondoltam, hogy úristen, ez nagyon személyes lesz, nem tudtam eldönteni, beküldjem-e, vagy sem – meséli. Hiszen ritkán osztja meg más emberekkel az érzéseit.

A családban többüknek van Asperger-szindrómája. „Mi ebben is közösséget alkotunk a családban. Egyikünk se átlagosan normális. Nem értjük a korosztályunkat, a divatos dolgokat, és valahogy belénk ivódott, hogy minden élőlény egy. Érző és értő. Csak az emberi létformák olykor valahogy kivételek” – írja. – Ez áldás és átok is egyben. Sok dologban segít: több dologra emlékszem, fotografikus a memóriám, másképp érzékelek dolgokat. De az egyik hátránya, hogy az EQ-m nem annyira magas, az emberi helyzeteket nem értem meg olyan könnyen – meséli teljes könnyedséggel. Cserébe viszont az IQ-ja kimagasló: egymás után nyeri a versenyeket és a pályázatokat. Azt mondja, mindig szerette magából kihajtani a legjobbat. Élvezi az ilyenkor kapott adrenalinlöketeket és azt, hogy valami újat alkothat.

„Érdekel a bionika. Egy időben arról álmodoztam, hogy csonka lábú állatoknak készítek művégtagot. Vagy legyek grafikus? Nagyon szeretek rajzolni, alkotni, de ha megmondják, hogy mit lássak, akkor megvakulok. Sejtem, hogy a sok megalkuvás kiégéshez vezethet, amikor már nem pezsdül a véred, csak egyszerűen lézengesz a hétköznapjaidban, mint egy robot. Az agyamnak szüksége van pörgésre és kihívásra. Lehetnék kutató vagy mérnök” – olvasható az Ichorban.

De nem itthon képzeli el a jövőjét. A 16 éves Lilian – korosztályának megfelelően – a nagypolitika iránt nem érdeklődik. Azt azonban pontosan látja, mennyire befolyásolják mindennapjait a hatalom döntései. Az oktatást – az iskolák közötti bolyongásairól részletesen ír – példaként említi: – Elég sok tanár elment úgy, hogy nem is köszönt el tőlünk, és elég sok diák szenvedte meg az iskolai problémákat. Ha valamiből nagyon jó szeretnék lenni, akkor valamilyen külföldi, különlegesebb oktatásra van szükségem, mert itthon bizonyos tudományágak el vannak nyomva. Európában szeretnék maradni, csak maga Magyarország, amit nem tudok számomra élhetőnek elképzelni – ad hangot terveinek.

„Bonyolult dolog egy olyan országban élni, ahol semmi sem az, aminek látszik. Nehéz eligazodni ebben a logikátlan rendszerben. (...) Miért lenne bűncselekmény otthontalannak lenni? Miért kell éveket várni egy orvosi vizsgálatra? Miért nem mondják akkor, hogy fizetős az egészségügy, ha úgyis magánorvoshoz mész, ha életben akarsz maradni? Miért adjuk be a telefonunkat az iskolában, és miért nem használhatjuk a szuperokos érintőtáblát, ha tavaly sok pénzt adtak a beszerzésére? Miért csomagolják be ilyen ügyesen a dolgokat? Miért nem szokták a kutyák magukra hagyni a gazdájukat, ha megöregszik és beteg lesz? És miért történik meg fordítva? Fáj, ha bántják a barátaimat. Fáj, hogy nem vállalhatják fel például, hogy melegek, vagy csak más a véleményük. Miért ne lehetnénk attól még barátok, hogy nem ugyanazt gondoljuk a világ minden apró pontjáról?” – írja pályázatában.

A pályázók 16 és 22 év közöttiek. Teljesen más világba születtek, mint a szüleik vagy a nagyszüleik. – A mi generációnk sokkal érzékenyebb és mély érzésű, ezáltal gyakran megkapjuk azt, hogy puhányok vagyunk – utal elsősorban nagyszülei nemzedékére, majd hozzáteszi: – Sokszor hálátlannak, furcsának látnak minket az idősebbek, és közben elsiklanak sok olyan probléma felett, amiről a fiatalok nem beszélnek.

„Lesz-e Föld még, lesznek-e rajta állatok? Képes lennék-e egy fajt megmenteni a kihalástól? Ha nem sikerülne, hogy tudnék tovább élni kiváltságosként, akinek még jutott az életből? Vagy mindent felemészt a fogyasztói világ, az emberek, akik nem adják át a helyüket a metrón, és a divatcégek méregdrága ruháit hordják majd a lámpaoszlopok is” – olvasható szövegében.

Sok mindenben optimista, de a klímaszorongás nem idegen tőle. Erről így beszél: – Az ember szereti kihasználni, amije van. Csúcsragadozók lettünk, akik azt érzik, hogy miénk az egész világ, nagyon szeretünk elnyomni dolgokat. Szerintem nem tudjuk megmenteni a bolygót – véli. Szavai pesszimisták, cselekedetei felelősek: nyereményéből varrógépet vesz majd, és – a keretes szerkezetek rajongóinak legnagyobb örömére – kis Harry Potter-zugot tervez építeni magának a lépcső alá. Hogy könnyebben teljesülhessen kívánsága, amit pályázatában megfogalmazott:  „Megőrizni a varázslatot, hogy kíváncsi és lelkes maradjak, bármennyire is nehezek a hétköznapok”.