Svédország annak, aki kritika nélkül hiszi, amit itthon bele akarnak verni, távolról rémísztő világ, azonosságot legfeljebb a közel egyforma lélekszámban talál. Közelről valóban különös hely: az emberek reggel felkelnek, este lefekszenek, a kettő között dolgoznak, iskolába járnak, esznek, olvasnak, buliznak, sírnak, szeretnek. Ritkán gyűlölnek, ok nélkül talán soha. Az eladó, és ez is szokatlan, mintha tényleg örülne a boltba betérőnek, az idegen, ha szembe jön a turistaösvényen, nevetve köszön. Furcsa érzés. És minden alkalommal belefacsarodik a szív: mi miért nem így...?
Jó lenézni a lépcső tetejéről a kikötő felé. A naplementét a sós víz illata teszi költőibbé. A part közelében házmagasságú rudakon zászlókat lobogtat a szellő, a plázában, de még a helyi buszokon is a jól ismert sokszínű szimbólum lengedezik. A szivárványszínű selymek egy pillanatra meglepnek, de hamar oszlik az otthonról hozott berögződés. Körbepillantasz, látod, hogy mégcsak fel se néz senki rájuk, mert nem ügy, a hétköznap része, egy szó szerint színes rendezvényt hirdetnek, semmi egyebet. Szabadság illata van a levegőnek, ráérzel, hogy ilyennek kellene lennie mindenhol a világnak: nem félni attól, hogy valaki más. Félni attól kell, ha nem szabad másmilyennek lenni. Vagy attól, hogy hagyjuk, mások mondják meg, mi legyen a véleményünk, kitől rettegjünk.
Egyik hely sem tökéletes. A bűn itt is, ott is ugyanannyi, mint máshol, gazember Göteborgban is akad csakúgy, mint Budapesten. Nekik van nemzeti alkoholboltjuk, nekünk egymillió alkoholistánk. Nekik királyuk van korona nélkül, meg parlamentjük, ahol a törévnyek születnek. Királyok nálunk is vannak, kicsik, szemmel látható koronájuk sincs, meg van parlamentünk is, ahol előbbiek szavára csomagolnak törvénybe érdekeket. Náluk az állam úgy rendezkedik be, hogy minél egyszerűbb legyen a polgárok élete. Itthon nem győznek minél több tiltást, büntetést gránitba vésni.
Járod a városokat, látod, hogy délebben nagyobb a rendetlenség, igen, kapod a választ, mert arrafelé több a másképp nevelkedett idegen. Az idegen, mint aminek én is számítok ott. Itthon a migránsoktól próbálnak elrettenteni, miközben bárki beszökik az átvágott határkerítésen, aki csak akar, de ittmaradni nem vágyik. Továbbmegy, és ha eljut a rossz példaként felhozott Svédországig, legfeljebb a pénzét költeni jár vissza Magyarországra. Csak nevetnek a göteborgi magyarok, ha azt hallják egy-egy lakótelepükről, ahol ők is élnek: no-go zóna. Mi, magyarok szólunk le másokat, mi, akiknek a legenda szerint a pokolban az üst mellé nem kell őrség, mert magunk húzzuk vissza egymást, ha valamelyikünk szökni akar? A mindig másra mutogatás helyett eljöhetne a saját magunkba nézés ideje.
A svédeknek talán valóban hibája, hogy rossz tapasztalatok híján mitha előítéletek nélkül bíznának mindenkiben. Talán tényleg túlságosan befogadók, és ezt lehet hibaként felróni. De még mindig jobb, mint hogy arra trenírozzanak egy egész nemzetet, hogy mindenkit gyűlölni kell, aki más. Nem azt szeretném, hogy svédek legyünk. Azt szeretém, hogy úgy tudjunk egymásra nevetni, ahogy ők. Zászló, zászló van már garmadával. Szív is de jó lenne.
