Június 24-én a CEU-ba átköltözött Politikatörténeti Alapítvány Társadalomelméleti Műhelye megtartotta első rendezvényét új otthonában. A címben jelzett téma izgalmas és aktuális volt: A demokrácia önvédelme. A demokratikus értékek felszámolását jelenti-e az, ha a demokrácia megpróbálja megvédeni önmagát? A „harcos demokrácia” kérdésköréről éppen a beszélgetés moderátora, Antal Attila politológus, egyetemi oktató, a TEM koordinátora írt gondolatgazdag cikket a Mércébe (A harcoló demokrácia eszközei nem kerülhetnek autoriter vezetők kezébe!). Tisztázásra vár, hogy ha egy demokratikus erő próbálja megakadályozni autoriter csoportok hatalomra kerülését, vagy le akar számolni törvényhozási „hagyatékukkal”, milyen eszközöket vehet igénybe. Elfogadható-e szélsőjobboldali politikus választási győzelmének felülírása, indulásának megtiltása közjogi indoklással, vagy egy radikális szervezet antidemokratikus erővé minősítése? A rendezvény két vendége Fleck Zoltán jogász, szociológus, egyetemi tanár és Bozóki András politológus, szociológus, a CEU kutatója, tanára volt.
Bevezető hozzászólásában Bozókí András emlékeztetett, hogy a kérdéskör Hitler hatalomra jutása után vált fontossá, hiszen a nemzetiszocialista vezető demokratikus választások útján került az ország élére, amit arra használt, hogy lebontsa a demokráciát. Ma is hasonló módon autokratizálódnak országok. 2010 után Orbán Viktor arra hivatkozott, hogy túlságosan eljogiasított lett a demokrácia, vissza kell adni a hatalmat a népnek. Az autokratizációt, a jogállami intézmények korlátozását demokratizációnak, a népakarat érvényesítéseként adta el. Ezért újra aktuális a „harcias demokrácia” problematikája. A demokrácia önvédelmén azonban ma nem azt értik, hogy forduljunk az emberekhez, és közös ellenállással védjük meg a rendszer értékeit, hanem a demokratikus intézményeknek kell megvédenie a jogállamiságot. Ehhez az kell, hogy az emberek bízzanak az államban, amiről nehezen beszélhetünk Magyarországon. Ugyanakkor Németországban, mikor a Szövetségi Alkotmányvédő Hivatal az alkotmányos rendre veszélyes pártnak minősítette az Afd-t, a polgárok többsége elfogadta ezt az állásfoglalást.
Fleck Zoltán kiemelte, hogy a kérdés ma nem elsősorban a prevenció szempontjából érdekes, a feladvány inkább az, hogyan lehet helyreállítani az autokratizáció után a demokratikus rendszert. Egyetértve azzal, komoly nehézség a védekezésben, hogy az autokratikus hatalmi képződmények, köztük a fasizmus is, nem annyira ideológiát képvisel, mint inkább hatalomtechnikát, a jogász megkérdőjelezte azt a felfogást, amely szerint a demokrácia egyik gyengesége, hogy racionális érdekegyeztető struktúra. A probléma inkább az, hogy nem hangsúlyozzuk kellően szeerthető értékeit, például a humanizmust, a toleranciát. Judith Butler nyomán „militáns erőszakmentességre” kell törekedni. A demokraták alapvetően az erőszakmentességet képviselik, de ha erőszakot tapasztalnak, keményen fell kell lépniük ellene. A „militáns” jelző amúgy nem túl szerencsés. inkább radikális demokráciáról kéne beszélni. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a demokrácia sok esetben erőszakosan jön létre, tévedés azt hinni, hogy természeténél fogva idegen tőle a harciasság. Sajó András ezzel kapcsolatban militáns jogállamról beszél. A jogalkalmazónak (bírók, jogászok) nem kell elfogadnia a jogalkotó csalásait, átveréseit. Ha kiderül, hogy egy törvénnyel a jogalkotó be akarja csapni a társadalmat, és mögöttes célja van vele (például szuverenitásvédelembe csomagolja a gyülekezési- és médiaszabadság korlátozását), ezt a jogszabályt nem szabad alkalmazni, amire van is példa nyugati országokban.
A későbbiekben a beszélgetés meghatározó témája volt, miért léptünk újra ugyanabba a folyóba. Bozóki András szerint a helyzet váratlanul érte az európai világot. Bár a progressziót hirdető történelemfelfogás mellett mindig jelen volt, amely körkörösnek látja a folyamatot. Utóbbi alapján azt kéne mondanunk, 80 békés esztendő után visszatértünk a háborúk korába. A demokratikus intézmények nem álltak készen erre a változásra. Elkényelmesedtek az intézmények, nem szabad elfelejteni, hogy az Európai Unió is kifejezetten békés körülményekre, kölcsönös kompromisszum készségre épült. Nem történt semmilyen erőfeszítés arra, hogy az emberekben megerősítsék a demokratikus tudatot, terjesszék a rendszer működési elveit, annak előnyeit. Fleck Zoltán hozzátette, hogy átmeneti korszakban élünk. A kapitalizmus válságban van, a jelentkező konfliktusok felkészületlenül érték a polgári demokráciát. A posztszocialista államokban külön probléma, hogy a rendszrváltás során nem került sor a demokrácia világos definíciójára, határvonalainak kijelölésére. A jogállam csupán egy instrumentum, ha belülről rohad a rendszer, nem tudja megvédeni. Bénítóan hat továbbá, hogy az európai társadalmakból eltűntek az 1945 előtti tapasztalatok. Az új nemzedéknek önerőből kell tájékozódnia a mai helyzetben, a demokrácia restaurálásához pedig idehaza újból meg kell találni a demokratikus elkötelezettségű embereket. Ettől függetlenül nem bízhatjuk csak az intézményekre a sorsunkat. Az érték nem a jogi instrumentum, hanem a társadalom demokratikus önszerveződése.
A vendégek egyhangúan szűknek ítélték az Európai Unió mozgásterét az autokratikus elhajlások, a tagállamokban tapasztalható szélsőjobboldali populizmus kezelésére. A megfelelő védekezési eszközöket nekünk magunknak kell megtalálnunk. Fleck Zoltán hangsúlyozta, nincs receptünk arra, milyen legyen egy új, stabilabb, jobb önvédelemre képes demokrácia az Orbán-rendszer esetleges leváltása után. Senkinek ne legyenek illúziói, komoly harc vár a demokratikus erőkre.
A közönség élt a hozzászólás lehetőségével, és meglepően kritikus volt az elhangzottakkal kapcsolatban. Többen kifogásolták, hogy hiányoztak az igazán újszerű megállapítások, megközelítések. Fontos felvetés volt, hogy a kérdés tisztázása nem lehetséges a társadalmi folyamatok megfelelő elemzése nélkül. Valóban, mit tudunk mondani érdemben egy politikai rendszerről, annak válságáról, önvédelméről, figyelmen kívül hagyva az alapját jelentő társadalmi viszonyokat? Milyen létező ellentmondásokból táplálkozik a populizmus, amelynek jelentkezése nem csupán annyit jelent, hogy valakik nem akarnak demokratikus intézményrendszert. Az pedig egyértelműnek tűnik, a mai helyzet kialakulásában meghatározó szerepe van a baloldal meggyengülésének, bizalomvesztésének. A háborút követő évtizedek demokratikus eredményeiben annak is szerepe volt, hogy a társadalom alsóbb rétegeinek érdekeit a baloldal képviselte. Vele a polgári világ a demokráciát stabilizáló alkukat tudott kötni. Ha azonban a radikális politikai jobboldalon artikulálódnak ezek az érdekek, az autokratikus minták kapnak ösztönzést. Egyáltalán, újra tisztázni kéne: elsősorban mely rétegek számára előnyös a mai polgári demokrácia, amely fontos polgári szabadságjogokon és választójogon kívül igencsak korlátozza a részvételt a közügyekben.
