Ha felmegyünk az egyik vezető ukrán lap, az Ukrajinszka Pravda honlapjára, a logó alatt egy háborús leltár fogad arról, hogy milyen veszteségei vannak az ellenségnek (Oroszországnak). Az adatok naponta frissülnek. Szóval, az eddigi 1217 napon megsemmisült 337 helikopter, 416 repülőgép, és… ott van az emberveszteség is. 1 013 700 katona, amelyhez plusz jellel hozzá van kapcsolva az előző nap elpusztult vagy harcképtelenné vált 1200 fő. Döbbenetes! Maguk a számok is, a háború ténye persze még inkább, de a folyamatos adatközlés és formája nem kevésbé. Igaz, egy háború nem lehet kulturált, mert tömeggyilkosság. Mégis… Ha nem „egyszerűen” hadi eseményekről, győzelmekről, visszavonulásról, manőverekről szólnak a tudósítások a veszteségek időnkénti összesítésével, hanem naponta az emberek arcába tolják, az ellenség hány katonáját sikerült megölni, megcsonkítani (örvendezzünk!), ez már valamilyen barbár szellem fuvallata. És abból az országból, amely ellenáll az agressziónak, hősies szabadságharcot vív, amelynek küzdelmével, szenvedéseivel a legtöbben együttérzünk.
Igazán megdöbbenni persze már nehéz. Elég csak arra emlékeztetni, hogy az utolsó karabahi konfliktus után a győztes azeriek elesett örmények sisakjait állították ki közszemlére. De minek az emlékek között kotorászni, mikor Gázába nem jutnak el a segélyszállítmányok, békepárti Trump atyánk pedig odavág Iránhoz pár szaftos bombát, ha kedve tartja. A barbárság szellemének fuvallata csap meg a fideszes Harcosok Klubjának ténykedésében is. Az alighanem klasszikussá váló példánál maradva: Szentkirályi Alexandra egy ismerősét leragasztott szájjal bedugja egy kocsi csomagtartójába, hogy megüzenhesse, Ukrajna EU-s csatlakozásával szerv-, fegyver-, drogkereskedők és embercsempészek özönlenének hazánkba – miközben drónok százai támadják Kijevet, és véres harcok dúlnak az ezer kilométeres frontvonalon. De az se normális, hogy pártja és miniszterelnöke ilyesmibe tereli (nem feltétlenül akarata ellenére). Vezető tisztségviselőket, képviselőket vetnek be dedós tiktokozásba, porig alázva, és aláztatva őket. És bár a demokratikus oldalon nem tapasztalható efféle ijesztő kicsinyesség és aljasság, a teljes közéleti kommunikációban egyre több a durva hangütés, az érvényesülés a médiában és a politikai életben mind erőszakosabb karaktereket, viselkedésformákat termel ki. Jó példája volt ennek a június 23-i Egyenes Beszédben Takács Péter államtitkár és a tiszás szakpolitikus, Kulja András vitája az egészségügyről. Támadni, vádolni egymást, piti szinten moralizálni – zárójelbe téve a témát.
El innen! De hova? Hát a (bér)otthon nyugalmába. Chips még van, kóla még van, akkor meg le lehet ülni, heverni, ha van kivel, még jobb, bekapcsolhatjuk a kütyüt, és felmehetünk mondjuk a Netflixre, megnézni valami sorozatot, De melyiket a tízezerből? Talán segít a Top 10 lista. Lássuk! Az élen a Havenport. Egy család védeni akarja halászati birodalmát, amihez egyetlen út marad: a drogcsempészet, sok akcióval, életveszéllyel. A második helyen az Olympo, ez már békésebb sztori, fiatal sportolók kavarnak benne mindent, amit megszoktunk, doppingtémával fűszerezve. A Ginny és Georgia egyelőre bronzérmes, fiatal anya és lánya vicceskés boldogságkeresése egy új vidéki közegben. Arnold Schwarzenegger nyugdíjas korú CIA-ügynökként bukkan elő a FUBAR-ban, de még simán helyre rakja, akiket kell. Klasszikus krimi a Megoldatlan ügyek osztálya, skót környezettel, nyelvi hangzással. Tényfeltáró dokumentumfilm jön: Egy botrányos ügy. Mit kell feltárni: Ki ölte meg Nora Dolmassót? A Szirének afféle megtekert melodrámaszerűség. Nagy nyomozás folyik A vihar túlélőiben, amelyben évekkel egy két áldozatot követő baleset után a túlélő visszatér, és holttest bukkan fel a tengerparton. Fia gyanús halála arra ösztönzi a Sara hősnőjét, a volt titkosügynököt, hogy összerántsa egykori csapatát. A La Palmában pedig egy ott üdülő norvég család vulkánkitörés veszélyével nézhet szembe.
Bármelyik terméket meg lehet nézni, és bármelyiket ki lehet hagyni. Nem, nem arról van szó, hogy ezekben a sorozatokban sok a toposz vagy a kötelező erőszak. Ami zavaró, színvonaluktól függetlenül, hogy bennük is érződik a durvaság. A harsányság, a hatásvadászat közelsége, prímér érzelmek csiholása. Izgulni, rettegni, vágyakozni, nagyokat röhögni. Mondhatjuk persze, hogy a kommersz műfajok mindig ilyenek voltak. Nem feltétlenül. Csillogott bennük egyfajta szelíd játékosság, nemes hangütés, naiv emberi üzenet a gyilkosságok, rémségek ellenére is. De a mai alkotók nem hibásak. Ez a durvaság a kor szelleméből jön. A mindennapok, a közélet valóságából, agresszivitásából. Amely törvényszerűen vezetett újabb háborúkhoz.
Az egyik fiam egyszer azt mondta, a magyar filmekből hiányzik az érzelmesség. Nem láthatott még eleget, megmutattam neki egy meghatót. Makk Károly Megszállottakjára esett ad hoc választásom. Szirtes Ádám és Pálos György barátokká forrva, minden akadályt szétkaparva rátalál benne a továbbélést jelentő vízre. Összetartozás, remény. Könnyeztünk.
