Hogy milyen szempontok alapján döntöttek, arra nem volt rálátásunk. Meztelen testünk – mert egy adott pillanatban az alsónadrág is lekerült – szemrevételezésének biztosan volt szerepe. Mint amikor a falusi gazda lovat vesz a lóvásárban. Vajon megelégedtek azzal a mustra során – testszégyenítő megjegyzések kíséretében –, hogy épek a kezek és a lábak és a biológiai nem megállapítására szolgáló testrész is ott himbálódzik? Hogy mentálisan topon van-e, vagy sem a sorozásra kötelezett, az nem érdekelte őket.
***
A második világháborúban a fronton megsérült, és ennek utóhatását élete végéig elszenvedő apám örömmel nyugtázta alkalmasságomat. Azon a településen is, ahol 18 éves koromig éltem, a férfivé válás fokmérőjének tekintették, ha valaki leszolgálta a 24 hónapot. Aki alkalmatlannak bizonyult, megbélyegezték. Akinek sikerült megúszni a nagy kalandot, arra ferde szemmel néztek.
Ahogy a hasonló korú társaim közül sokan, én sem örültem a „megtiszteltetésnek”. Gyűlöltem a kötelező sorkatonaság intézményét. Gyűlöltem/gyűlölöm az AK-típusú fegyvereket, a kézigránátot, a mindent parancsra teljesítő hierarchikus rendszert. Gyűlöltem az őrmester vizslató szemei előtt történő heti egyszeri zuhanyozási lehetőséget, az állandóan odakozmált sárgaborsó főzeléket, az élére bevetett ágyakat.
Egy sikertelen felsőoktatási felvételei után a besorozás újabb traumát jelentett számomra. Annak ellenére, hogy csak a bevonulás után tapasztalhattuk meg, hogy a honvédelmi törvényből adódó kötelezettség teljesítése nemcsak a haza megvédésére vonatkozó ismeretek elsajátítását jelenti. A hagyományokra való hivatkozással a kiképzéshez, annak járulékos elemeként hozzátartozott a fiatal férfiak megalázása, katonai nyelven a szívatás is. Ebbe többek között beletartozott a szakaszkörlet felmosása gázálarcban guggolóállásban szökdécselve, a WC tisztítása sósavval és fogkefével, no meg az állandó hadtápozás.
Akik élvezhették a „kopaszság” élményét, azok megtapasztalhatták, hogy a laktanyai élet miben különbözik a „mamahoteltől”. Sokan voltak, akik az öreg katonák által – a tisztek hallgatólagos támogatásával – gyakorolt megaláztatásokat csak úgy tudták elviselni, hogy rászoktak az alkoholra, nagyivóvá váltak, vagy addig jártak a gyengélkedőre (orvosi vizsgálatokra) míg le nem szerelték őket. Sajnos, olyanok is voltak, akik az őrhelyükön öngyilkosok lettek.
***
A film pergett tovább, és a laktanyának azt a körletét mutatta, amely 24 hónapon keresztül szállásként szolgált, meg azt is, ahogy bezsákoljuk a civil ruháinkat és magunkra öltjük a katonai gyakorló ruhát. A ruhaváltást megelőzően egy marok fehér port szórtak a hátsó fertályunkba férgesedés megelőzésére. Hogy nem mindenkire jutott a méretének megfelelő öltözet, azzal nem foglalkozott a felszerelést osztó tiszthelyettest. Hát nem is Armani által tervezett volt az uniformis. Az agyonmosott, hipószagú alsónadrág a térdemet verte. Cseréljenek egymás között, hangzott el többször is.
A felgyorsuló vetítésen a korai ébresztő tűnt fel, annak valamennyi látványos elemével. Nem mindenkinél hatott a brómos tea. Majd a reggeli torna – aminek fő eleme a reptérre vezető lebetonozott úton történő oda-visszafutás – és a betonvályúk előtti gyors tisztálkodás. Ezt követte a laktanya udvarán történő sorakozó teljes menetfelszerelésben.
– Balra át! Balra, katona! Nem tudja, hogy melyik a bal lába, meg a keze? Holnap a reggeli eligazításon szeretném látni a bal karján azt a piros szalagot, amit az ágyára teszek. Értette?
– Értettem! – válaszolta a „kopasz” emberi hangon, amit egy néhány perces, de végtelennek tűnő párbeszéd (pontosabban ordibálás) követett az értettem, nem hallom, hangosabban, értettem szavakból. Majd:
– Igazodás! Lépés indulj! – kiáltotta a kiképző, az egyik tizedesi rangban lévő öreg katona. A laktanya kapujában pedig az újabb parancs:
– Nóta! És máris fel is csendült a Rákosi uralkodásának idejében írt katonadalok közül az egyik: „Hej, te puska, puska vagy! / Nem csinos kis fruska vagy. / Mégis éppoly drága vagy nekem, hej, / mint a szívszerelmesem."
Amire a mögöttem lévő nyírségi vagány kontrázott halkan, de jól érthetően:
– A k... anyátoknak a szívszerelmesem!
A következő filmkockán már a laktanya közelében lévő mezőgazdasági földterületet látszott, ott kúsztunk teljes menetfelszerelésben.
– Repülő! Lapos-kúszásban előre! – hangzott a parancs. Láttam, ahogy földre vetjük magunkat és próbáljuk teljesíteni a parancsot. Bizonyos akadályok miatt ez nem mindenkinek sikerült elsőre. Akik nem szabályszerűen vették magukra a menetfelszerelést, azok testközelből érezhették, hogy mekkora súlyt képvisel a hátizsákjuk meg a gépfegyverük. Mindez a fejükön lévő sisakhoz csapódott.
A kiképző a sorok között cikázott. A kezében lévő bottal rábökött a kúszást nem szabályosan teljesítő katonák hátsójára, azzal megjegyzéssel, hogy:
– Kisnagysága, nagyon csinos a popója, de, ha nem húzza be, akkor az ellenség kilyukasztja.
Akadály jelentett a tehenek által legelészés közben korábban otthagyott ürülék is, amit a fél szakasznak nem sikerült kikerülni. Amikor egy-egy ilyen kupacra a 70-80 kilós férfitest (plusz menetfelszerelés) ránehezedett, a fekália szétkenődött. Szerencsénkre nem kellett hosszú ideig illatmintát venni, mert megszólalt a kiképző:
– Atomtámadás! Abban a pillanatban feltápászkodtunk, a szimatszatyorból előhalásztuk és kínkeservesen a fejünkre húztuk a gázálarcot, ami azonnal bepárásodott. Így amikor a kiképző újból elordította magát: Futás menedékbe! – néhány másodpercig csak toporogtunk. Futás közben hallottuk, hogy hatalmas robajjal közeledik valami…
A robbanásszerű zajra hirtelen felébredtem. Miközben kiültem az ágy szélére, észleltem, hogy leizzadtam, és csupa víz vagyok. Az ágyúlövéshez hasonlatos hang megismétlődött, de már szapora villámlások kíséretében. Csak ekkor tudatosult bennem, hogy az álmom utolsó filmkockáját már a házunk felett elvonuló vihar és nem az atomtámadás produkálta. Megnyugodtam és visszaaludtam.
***
A hajnali ébredés után azon gondolkodtam, hogy mi válthatta ki ezt az álmomat. Milyen ingerek érhettek, hogy a több évtizede történtek felidéződtek. Olyan régi történet, hogy kezdtem elfelejteni. Igyekeztem is felejteni, túl sok volt az nekem. Már azon is túl voltam, hogy az unokáknak meséljek arról a 24 hónapról.
Erős ingernek bizonyulhattak azok a hírek, amelyek az egyre inkább egymásnak feszülő nagyhatalmakról, egymás leigázásának a vágyáról szólnak. Ahogy az európai kontinensen egyre inkább felgyorsuló fegyverkezés is ok lehetett. Ezt teszi a magyar kormány is. Mintha nem is védekezésre, hanem támadásra készülődne. Erős ingernek bizonyulhattak azok a hangok, amelyek a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítását szorgalmazzák Európa-szerte. Horvátországban erről már döntés is született. Ilyen hangokat lehet hallani Magyarországon is, szerencsére, még nem a kormány részéről. Önkéntes katonai szolgálatra már lehet jelentkezni. Innen már csak egy lépés a kötelezővé tétel. Nem szeretném, öt fiú unokám van. Legyünk résen!
