18+;gyermekvédelem;emberkereskedelem;letartóztatás;javítóintézet;

„A tény, hogy ilyen csúcsragadozóvá tudott válni, a szakmánk nagyon komoly látlelete” – Kiváló kormányzati kapcsolatai voltak a Budapesti Javítóintézet letartóztatott igazgatójának

Sokáig el tudta érni, hogy büntetlenül maradjanak a visszaélései. Például az, fiatal lányokat közvetít egy sugardaddy-körnek.

Már egy éve lehetett hallani a gyermekvédelmi szakmában, hogy a Budapesti Javítóintézet vezetője, Juhász Péter Pál, fiatal lányokat közvetít egy sugardaddy-körnek – írja a Válasz Online.

Az, hogy ez igaz, egy nyolc hónapja a Redditen közzétett bejegyzés is alátámasztja, amelyet a lap fedezett fel. Ebben az egyik hozzászóló félreérthetetlenül jelzi, hogy az intézmény igazgatója milyen üzelmekben vesz részt, amelyben az élettársát, a helyettes rendészeti vezető is segíti. A nőt egyébként szintén letartóztatták, mindkettejüket emberkereskedelem és kényszermunka bűntettével gyanúsítják. 

A férfi minden probléma nélkül átment a gyermekvédelmi dolgozóknak kötelezővé tett, kifogástalan életvitelt ellenőrző vizsgálaton. Az első jelzés a férfiról 2002 körül érkezett az egyik, igazgatása alatt álló intézmény, a Magvető utcai lakásotthon munkatársától, akit Füssy Angéla bírt szóra a közelmúltban. Reviczky Krisztina éppen éjszakás volt, amikor az igazgató váratlanul megjelent, majd kivitt magával egy akkor 13 éves kislányt, Adriennt, aki a nevelőtanár elmondása szerint hajnalban került elő ismét, testén bántalmazás okozta nyomokkal. Később azt mondta Juhász Péter Pálnak, hogy ne őt, hanem inkább az élettársát kényszerítse orális szexre. Kiderült az is, hogy több ilyen éjszaka is volt; a nevelő egy értekezlet összehívását kezdeményezte, amelyre a férfi felettesét is meghívták. Juhász Péter Pál azzal magyarázkodott, hogy „terápiás beszélgetésekről” van szó, mivel „éjszaka nyílnak meg a lányok”. Később rendőrségi ügy kerekedett, ám nyomozás nem indult. Végül 2005-ben váltak meg tőle, amikor kiderült, hogy „a Péter bácsi végig együtt aludt az Adriennel”.

Juhász Péter Pál később az Országos Gyermekvédelmi Szakértői Bizottság (OGYSZB) tagja lett. Ekkor is előfordult, hogy kettesben maradt egy-egy gyerekkel. Amikor a szervezet vezetője, Boronyák Enikő fegyelmit indított ellene, felmentették munkaköréből. „Aztán jött a Fidesz-kormány, őt rehabilitálták, kinevezték olyan helyre, ahol folytathatta azt, amiért felmentették (nem részletezem), engem pedig indoklás nélkül elbocsátottak” – írta Facebook-oldalán az egykori OGYSZB-vezető, miután nemrég a férfit emberkereskedelem gyanúja miatt letartóztatták.

Így érkeztünk el az utolsó állomáshoz, a Budapesti Javítóintézethez, amelynek vezetői posztjára Németh Szilárd egykori titkára, az Emberi Erőforrások Minisztériuma gyermekvédelmi területek jogszabály-előkészítéséért felelős főosztályvezetője, Dudás Zoltán terjesztette fel.

A Válasz Online beszámolója szerint Juhász Péter Pál felemelkedése elválaszthatatlanul összefonódik a Fidesszel. Első időszaka sikeres volt, gyakran megfordult az állami média vallási műsoraiban, számos interjú és portré jelent meg róla, amelyekben kizárólag pozitív színben mutatták be, gyakran nagy tisztelettel.

A javítóintézetben tartott ünnepségeken rendszeresen részt vett a kormányzati média. Az intézmény fenntartásáért felelős minisztérium elismerésein túl tavaly Dunakeszi – amelyet fideszes vezetés irányít – közbiztonsági díjjal is jutalmazta. Mint megírtuk, több fényképen is látható fideszes politikusok társaságában, például Csizi Péter korábbi helyettes államtitkárral, Cseresnyés Péter zalaegerszegi fideszes országgyűlési képviselővel vagy Balogh László, Nagykanizsa fideszes polgármesterével abban az időszakban, 2022 és 2024 között, amikor a Szőlő utcai mellett a nagykanizsai javítóintézetet is ő irányította. „A tény, hogy ilyen csúcsragadozóvá tudott válni, a szakmánk nagyon komoly látlelete” – fogalmazta meg róla egyik korábbi munkatársa.

A szintén letartóztatott, helyettes rendészeti vezetőként dolgozó élettársáról is írnak a cikkben, akinek méregdrága autói voltak: többek között egy újonnan 28–30 millió forintba kerülő Ford Ranger Raptor, de két quaddal is pózolt, amelyek a háttérképévé váltak Facebook-oldalán.

Juhász Péter Pál sosem politizált közvetlenül, ám mindig dicsérte a jelenlegi Orbán-ormány gyermekbarát politikáját; az intézet felügyeletét ellátó minisztérium vezetőivel napi kapcsolatban állt, ami nem csupán szakmai elkötelezettségre vezethető vissza. – Köztudott volt, hogy nagyon sok kétes ügyet (növendékek közötti erőszak, szexuális zaklatások) elsimított az ügyészségen és a rendőrségen dolgozó ismerősei segítségével” – mondta a Szőlő utcai javító egyik volt alkalmazottja, aki szerint nemcsak a minisztériumban, hanem a gyermekvédelemben is voltak magas rangú segítői.

Magyar Péter szerint ezzel megdőlt Orbánék hazugsága.