Lengyel László (LL): Legutóbbi budapesti előadásodon az Andrássy Körben, egy nappal a román elnökválasztás után arról beszéltél, hogy Románia válaszúthoz érkezett, és Nicușor Dan megválasztásával a jó úton indult el Európa, az Európai Unió és a NATO felé, a demokrácia és a jogállam irányába. A román választók jelentős többsége, és benne a magyar választók jókor és jó helyen ismerték fel, hogy ha Románia George Simionra, az önkényuralomra hajló, ultranacionalista, populista, a kisebbségek elnyomását képviselő politikusra szavaz, akkor szakadékba zuhan. Állítottad és én is állítom, hogy Románia választása arról tanúskodik, létezik valamiféle önvédelmi reflex a romániai választókban, hogy az utolsó, vagy utolsó utáni percben helyesen döntsenek. Mert igazán a választók, és nem az elkorhadt és elitalkukba bonyolódott pártok döntöttek jól, nemcsak a Simion-féle tragikus politika, hanem ezt a politikát részben megteremtő bevett pártok ellen is. A választók egyszerre szavaztak Simion veszedelmes szélsősége és a pártok, a titkosszolgálatok kiépített rendszere ellen. E választás egyben kihívás a politikai elit számára, hogy új, más rendszert teremtsen – részben visszataláljon ahhoz a rendszerhez, amely Emil Constantinescu elnöksége, a ti kormányzati szerepvállalásotok idején Romániát demokratikusabbá és európaibbá tette –, kitalálja Románia európai szerepét. Ha jól értelmezem, akkor Románia, hasonlatosan más kelet-európai országokhoz, három alapvető problémával küzd: 1.) hogyan tegye a román korrupt és bürokratikus/titkosszolgálati államot nemcsak demokratikus és tisztakezű jogállammá, hanem fejlett közszolgáltató – egészségügy, oktatás, szociálpolitika, zöld átalakítás, digitalizálás, infrastruktúra szolgáltatás – állammá?; 2.) Miként valósítsa meg úgy a jóléti újraelosztást, hogy az ne legyen populista választóvásárlás, s hogy összeegyeztethető legyen a szükséges biztonsági és egyéb fejlesztésekkel?; 3.) Hogyan hozzon létre valamiféle területi, regionális egyensúlyt a fejlett és a fejletlen területek között? Mindez nem egyszerű gazdaságpolitikai kiigazítás vagy politikai elitalku eredménye. Miben látod te Románia feladatait? Elképzelhetőnek tartod a mai politikai pártokkal, elittel, hogy komoly, reformértékű fordulat jöjjön létre Romániában?
Markó Béla (MB): Ha Európában kivétel lenne az a földcsuszamlás, ami nálunk az elmúlt hónapokban végbement, és amit szinte az utolsó utáni pillanatban sikerült megállítani, akkor azt mondanám, hogy van esély a gyors korrekcióra. Csakhogy igazság szerint mindez fordítva van, mi legalább talpon maradtunk, miközben a környező országokban reng a föld. Még Lengyelországban is. Világszerte válságban van a hagyományos képviseleti demokrácia. Többek közt a Covid is teljesen átalakította az emberi társadalom jövőképét, és egy apokaliptikus vízió nyomaszt mindannyiunkat, bár ezt nem nagyon ismerjük be. Megszaporodtak a kérdések, és alig vannak válaszaink. Most, hogy a képviseleti demokráciát emlegettem, hirtelen rá kellett jönnöm, már egy ideje magam sem használtam ezt a kifejezést, mert a közvélemény-kutatások bűvöletében élünk, és ezt helyezzük szembe a diktatúra rémképével. Holott a képviseleti demokrácia másról szól; felelős vezetőkről, akiknek van bátorságuk népszerűtlen döntéseket is hozni, ha kell. Így képzeltük mi is Romániában a kilencvenes években. 1991-ben viszonylag koherens alkotmányt fogadott el a román parlament, majd a 2003-as módosítással sikerült ezt elrontani. Kivéve, hogy a kisebbségi jogokat a módosításkor jelentősen bővíteni tudtuk. Viszont a parlamenti köztársaságból már-már félelnöki rendszer lett menet közben, a titkosszolgálatokat a kormány nem ellenőrzi, csak az államfő, illetve a parlament úgy-ahogy, ami viszont nem sokat ér. Ugyanakkor az államfő túl nagy befolyással van az igazságszolgáltatásra is. Meg sem erősödött, és máris megrendült az annak idején kialakított rendszer.
Nem hiszem, hogy Romániában máris van erő egy mélyreható reformra. Talán nem is reform kellene, hanem normalitás. Visszatérni azokhoz az elvekhez, amelyek minket a rendszerváltás után vezéreltek, helyreállítani a parlamenti köztársaságot.
Egy ország sorsa nem függhet egyetlen embertől, legyen szó akár az államelnökről is. Nekünk, magyaroknak is ez az érdekünk. Azokat az intézményeket kellene erősíteni, ahol mi is ott lehetünk. Az önkormányzatokat főleg. A szavazók megakadályozták a szélsőjobb hatalomátvételt, de arról kevesebb szó esik, amire te is utaltál, hogy ezúttal talán az utóbbi években kormányzó demagóg román politikai pártokat is hazaküldték volna, ha ez lehetséges. Végül is ezért lett államfő a többé-kevésbé független Nicușor Dan, akinek persze van valamelyes politikai múltja, csak ezt már sokan elfelejtették. Ám mindenképpen európai elkötelezettségű politikus. Nem térek ki most külön az általad felsorolt problémákra, szerintem lenne rájuk megoldás, de ehhez szemléletváltásra van szükség. Az előző kormány egyébbel sem foglalkozott tavaly, csak hízelegtek a választóknak, nyugdíjakat emeltek fedezet nélkül, és hatalmas lyukat hagytak a költségvetésben. Ráadásul így is alig úszták meg a teljes bukást. Erről sem nagyon beszél ma senki, pedig egyértelmű, hogy a választók átláttak a szitán. Egyébként az imént elismerőleg szóltam az 1989 utáni egy-két évtized intézményépítéséről, de legalább ennyire igaz, hogy a gazdaságban zűrzavar volt, a magánosítás fejetlenül történt. Milliók mentek el az országból Nyugatra, ők az úgynevezett román diaszpóra, rendszeresen részt vesznek a választásokon, kedvezményes feltételekkel, mert ilyenkor külföldön három napig tart a szavazás, péntek reggeltől vasárnap estig. Többségük szerintem haragszik a politikai pártokra, úgy vélik, hogy miattuk kellett elmenniük. Most az elnökválasztás második fordulójában majdnem egymillió hétszázezren szavaztak külföldön, és ebből közel 56 százalék a szélsőjobb jelöltre. Ennél is rosszabbra számítottunk, de ha csak tőlük függ, ma így is egészen más lenne a helyzet.
LL: A romániai magyaroknak váratlan kellett az elnökválasztáson dönteniük, hogy természetes érzéseik, politikai érzékük alapján Nicușor Danra szavaznak, vagy évtizedes beidegződöttségük, Budapesttől és a magyar miniszterelnöktől való érzelmi és anyagi függőségük következményeként megfogadják Orbán Viktor tihanyi beszédében tett javaslatát, és Simionra adják voksukat. Nem lehetett könnyű döntés, se a székely falvak és kisvárosok, se az RMDSZ központi és helyi vezetése, vagy éppen a befolyásos civil embereknek, püspököknek, íróknak, művészeknek, újságíróknak. Az RMDSZ nagyjából 2012–13 óta egyértelműen az orbáni nemzetpolitikát követi, benne a szuverén nemzetállam, az illiberális demokrácia, az EU- és ukrán-ellenesség politikáját, és elfogadta, hogy Budapest segítségével valamiféle ellen-társadalmat alakítson ki Romániában. De az már mégis lehetetlen volt, hogy az úzvölgyi magyarellenes fellépés hősével lépjenek szövetségre, akármilyen szándékkal ajánlotta is ezt Orbán Viktor és fogadta el George Simion. Te mindenkor ellenezted azt a politikát, amely nem tart egyenlő távolságot Bukaresttől és Budapesttől, mindig megkérdőjelezted az egységes nemzetállam eszméjét, mint ami peremre szorítja a kisebbségeket, mindig a határok nélküli Európai Unió pártján álltál. Orbán megdöbbentő, mégis politikájából egyenesen következő lépése, hogy mindig kiegyezik a nacionalista pártokkal és vezetőkkel – Vučić szerb, Fico szlovák, vagy Simion román, önkényre hajló politikusokkal, tekintet nélkül a magyarországi és a határon kívüli magyarok nemzeti értékeire és érdekeire –, igazolta kritikádat. Lesz-e változás? Hozhat-e fordulatot a romániai magyar politikában ez a meghasonlás Orbánnal? Hogy nem lehet tudni, ki győz a magyarországi választáson 2026-ban? Továbbra is lelkes erdélyi szavazók hoznak majd szavazataikkal mandátumokat az Orbán-pártnak?
Erdélyben Orbán Viktor életforma, az RMDSZ nem fog átállni csak úgy Magyar PéterhezMB: Mi egy másik országban élünk, más politikai kihívásokkal szembesültünk kezdettől fogva, de amíg itt is, ott is az európai és euroatlanti integrációt tekintettük prioritásnak, ezek a különbségek nem számítottak. Magyarország támogatta Románia integrációs törekvéseit, és közben szót emelt értünk, ha kellett, Brüsszelben, Washingtonban vagy éppen Bukarestben. Persze olykor voltak köztünk feszültségek. Ha valamiben nem értettünk egyet velük, hol egyik, hol másik magyarországi párt sértődött meg ránk. Ám legnehezebben a Fidesz viselte el az ilyesmit. Együttműködtünk, de egyáltalán nem volt felhőtlen a viszonyunk. Két alkalommal is támogatták egy másik erdélyi magyar párt létrehozását, hogy megtörjék az RMDSZ monopolhelyzetét. Ez így szépen is hangzik, a demokráciához kell a pluralizmus, de ha megoszlanak a szavazatok, nem léptük volna át az ötszázalékos küszöböt, hiszen alig voltunk 6,5 százaléknyian Romániában. A választóink akkor is a saját érdekeiket nézték, és nem azokra hallgattak Magyarországon, akikkel egyébként sokan rokonszenveztek. De ez rég volt, most már évtizedes egyetértés van az RMDSZ és a Fidesz között. Legalábbis látszólag. Amikor a tihanyi beszéd elhangzott, én is azt hittem, hogy baj lesz. Nem olyan értelemben, hogy sok magyar szavaz George Simionra, hanem hogy sokan nem mennek el szavazni, mert Orbán Viktor úgyis megvédi őket, szót ért majd az úzvölgyi botrányhőssel. Ezzel szemben nagyon megmozdultak a magyarok, akárcsak az egész romániai társadalom. Az RMDSZ-ben sem volt kétséges egy pillanatig sem, hogy Simion életveszélyes.
Dühös voltam én is, ma is az vagyok, hogy miért próbálja megmondani nekünk valaki Magyarországról, mi a jó nekünk Erdélyben, amikor mi szenvedtük meg már a kilencvenes években a román nacionalizmust, mi tárgyaltunk, mi kínlódtunk, mi tudjuk, hogy ki kicsoda Romániában.
Azt mondod, hogy az RMDSZ egy ideje az orbáni nemzetpolitikát követi. Igen, de szerintem ez inkább csak retorika, próbálják elkerülni a vitát, mert úgy vélik, rá vannak utalva a Fideszre. Nem értek egyet ezzel persze, kapcsolatot kellene tartani másokkal, az ellenzékkel is, és a véleménykülönbségeknek is hangot kellene adni akárhányszor. Mert így egyre inkább az visszhangzik az erdélyi médiában és általában az itteni közbeszédben, amit a magyarországi kormánypolitikusok mondanak az orosz-ukrán háborúról, a nyugati demokráciákról, az Európai Unióról. Ha viszont élet-halál kérdésről van szó, mint a mostani elnökválasztáskor, rögtön kiderül, hogy mindezek csak szólamok. Nincsen valóságtartalmuk. Mert a valóság az, hogy nem akarhatunk egy olyan nacionalizmust Romániában, mint amit Magyarországon propagálnak éppen. Nem akarhatunk elszigetelődni, nem akarhatjuk, hogy ismét határok legyenek köztünk. Az RMDSZ nem fordult el az eredeti céljaitól, de elbizonytalanodott. Nem mert konfrontálódni a magyar kormánnyal, mert szüksége volt rá. Ebből aztán kettős beszéd lett, nyilván. De szó sincs róla, hogy az RMDSZ olyan állammodellt követhetne, mint a magyarországi kormánypolitika. Ellenkezőleg, ha Romániában olyan jogszabályok lépnének életbe, mint például az a bizonyos átláthatósági törvénytervezet Magyarországon, vagy ha úgy meggyengülnének az önkormányzatok nálunk is, ahogy ott, abba mi beleroppannánk. Nem kaphatnánk támogatást Magyarországról, eltávolodnánk Brüsszeltől, be lennénk zárva egy nemzetállamba. Ebben mind ellenérdekeltek vagyunk. A nemzetpolitikai lózungokon innen és túl, Erdélyben most a magyarok a vezetőikre hallgattak, az RMDSZ-re, az egyházakra, az értelmiségiekre és természetesen a saját jól felfogott érdekeikre. Ettől még bizonyára sokan kitartanak egy ideig a Fidesz nemzetpolitikai retorikája mellett, ha nem is mindenki. De a mindennapokban nem ezeket a jelszavakat követik majd. Ennek a kettős beszédnek kellene véget vetni. Nem lesz könnyű.
LL: Az új román kormányban valószínűleg benne lesz az RMDSZ, mint megbízható és elfogadott partner. Te kezdeményezted először a magyarok belépését a kormányba, mert az általam Markó-doktrínának nevezett gondolat szerves része, hogy a magyar pártnak nemcsak kisebbségi ügyeket kell kívülről képviselnie, hanem kormányzati felelősséget kell vállalnia egész Romániáért, a kisebbségi ügyeken kívül a román demokráciáért és modernizációért, Románia európai integrálódásáért. Közös könyvünkben – Engedd hazámat értenem – hosszan beszéltünk arról, hogy mit jelentett a közös kormányzás, hogyan volt képes bizonyítani az RMDSZ, hogy nemcsak minden erdélyi magyar vállal felelősséget minden erdélyi magyarért, hanem képes ez a közösség viselni felelősséget minden románért is, ahogy a románoknak is viselnie kell minden ott élő magyarért. Sok minden a kisebbségi követelések közül megvalósult. A helyi önkormányzatok autonómiájának növekedése szinte teljesíti a nemzeti autonómia igényét a székelyföldi megyékben, városokban. Milyen új feladatok várnak az RMDSZ-re?
MB: Még folynak a koalíciós tárgyalások, és nem lehet pontosan tudni, lesz-e többségi kormány. Mire ez a beszélgetés megjelenik, talán már kiderül. A szociáldemokraták vonakodnak, de remélem, végül belépnek. Nem lenne jó egy kisebbségi kormány, amikor népszerűtlen intézkedéseket kell hozni. Az RMDSZ-nek mindenképpen benne kell lennie a kormányban. Ismétlem, egyelőre még nincs új feladat, ki kell lábalni a válságból. Aztán folytatni kell a közigazgatás decentralizációját. Igazad van, ma az önkormányzatoknak országszerte, tehát a Székelyföldön is sokszorosan nagyobb erejük van, mint ezelőtt húsz-harminc évvel, ami nagymértékben a mi politikánknak köszönhető, de ezt tovább kell vinni. Ahogy én látom, bizonyos értelemben akár kedvező is lehet a pillanat, mert a túlburjánzott központi államapparátust mindenki le akarja bontani, és ilyenkor át lehet adni jogosítványokat az önkormányzatoknak. Én megszüntetném, vagy legalább a minimálisra csökkenteném a megyei prefektusi, tehát kormánybiztosi hivatalokat is. A EU-s támogatások egy részéért felelős fejlesztési régiókat sem ártana átszervezni, miközben nemcsak azért vagyunk a kormányban, hogy változtassunk, hanem hogy megakadályozzuk az olyan változásokat, amelyek nekünk nem jók. Időnként eszébe jut valamelyik román pártnak például, hogy nagyobb megyéket kellene létrehozni. Ezt eddig megakadályoztuk, hiszen a magyar többségű megyék felszámolásához vezetne. Másrészt, az identitáris célokat ezután is prioritásnak kellene tekinteni, a magyar iskolahálózatot fejleszteni, az anyanyelvű felsőoktatást új szakokkal kiegészíteni, közben pedig az anyanyelvű közoktatás minőségére is oda kell figyelni, mert ezzel szerintem nem állunk jól. A nyelvi jogokat is bővíteni kell. Az alkotmányt is módosítani kellene, de ez Romániában nagyon nehéz, minősített parlamenti többségre, majd népszavazásra van szükség. Persze ez még mindig jobb annál, mint ami Magyarországon van, hogy egyik napról a másikra alaptörvényt lehet módosítani. Szóval feladat lenne bőven, de a legfontosabb, hogy menjünk tovább azon az úton, amelyen ezelőtt harmincöt évvel elindultunk. Már ez is nagy kihívás manapság, tartani az irányt.
