gyilkosság;Békéscsaba;bírósági tárgyalás;riport;Gyulai Törvényszék;

Békéscsaba
négycsillagos
szállodája, a
futballstadion
mellett található
Munkácsy Hotel,
ahol 2023.
augusztus 15-én
este a végzetes
verekedés és
késelés történt

Emberölés vagy önvédelem? – Értelmetlen tragédia egy békéscsabai hotelben

Véletlenek, rossz döntések és egy helytelen vezetői utasítás vezetett egy ember halálához 2023 augusztusában az egyik békéscsabai hotelben. Egy vendég összetűzésbe került egy pincérrel, aki a rendőrség helyett egy „megoldóembert” hívott. Amikorra kiérkezett, a vita már rendeződött, de ő nem kérdezett, nem igazolta magát, hanem ütött. A földre került szállóvendég egy késsel többször combon szúrta a „megoldóembert”, aki a percekig tartó földharc és a kórházba szállítás után elvérzett. A bírósági tárgyalás ütközetté fajult.

„Én vagyok a vádlott?!” – csattant fel élesen smasszerektől körülvéve, bilincsbe verve K. Tamás a közelmúltban a Gyulai Törvényszéken, ahol a tárgyalás elején újból levetítették azt a 8 perc 35 másodperces, az internetre is kikerült felvételt, amelyet a végzetes estén a szálloda kamerarendszere rögzített az ominózus verekedésről. A Békés Vármegyei Főügyészség emberöléssel vádolja K. Tamást, mert 2023. augusztus 15-én este egy késsel megölte Békéscsaba négycsillagos szállodájában, a futballstadion mellett található Munkácsy Hotelben a rátámadó állítólagos biztonsági embert. Ügyvédje szerint viszont ügyfele a földön fekve, életveszélyes helyzetben védekezett, és önvédelemből szúrt. Országos hír lett a tragédiából, néhány napig szinte csak arról szóltak a hírek, hogy a kórházba szállítást követően meghalt az 54 éves Szabó Sándor, az egykor ismert profi ökölvívó, aki később a boksz, majd a kick-box válogatott egyik edzője is volt. A vele összetűzésbe kerülő K. Tamás ellen a rendőrség elfogatóparancsot adott ki, a 27 éves, büntetlen előéletű érdi férfi már másnap reggel feladta magát a monori rendőrkapitányságon.

„Az eljárás során az észrevételnek megvan a helye és a módja, most nem tartunk itt” – figyelmeztette Borombós Anita bíró K. Tamás vádlottat, amikor a felvétel újbóli lejátszása után kikelt magából. „Úgysem veszik figyelembe” – replikázott erre a vádlott, majd mondta tovább a magáét: „Miért nem indult eljárás a pincér ellen, a felvételen látható, hogy kik és milyen szinten támadtak meg?” – hangsúlyozta az elsőrendű vádlott.

Az ügy sokkal összetettebb, mint elsőre tűnik. Sok mindenki nem az, akinek látszik, miközben a jól rekonstruálható történetsorban többen többször rosszul döntöttek, ami egy ember értelmetlen halálához vezetett. Felmerül a kérdés: a szálloda beosztottjai miért nem a rendőrséget hívták, s hogy milyen beosztásban dolgozott az áldozat és volt-e joga intézkedni? Meg lehetett volna menteni a súlyosan vérző problémamegoldó ember életét? Mit mondanak a mentők és mit az orvosok?

„Bezáratom ezt az egész kócerájt!”

A nyomozati iratokat megszerezve tavaly nyáron a Telex közölt hosszú, összefoglaló cikket a történtekről, amely az addigi beszámolókhoz képest más megvilágításba helyezte az ügyet. Ehhez képest a már folyó tárgyalás, a vád és a védelem, valamint a bíróság közötti heves összecsapások új fejleményekkel és új szempontokkal szolgáltak az ügy megértéséhez és tisztázásához. Közben az ügyészség kitart amellett, hogy emberölés történt.

Az ügyben Gyulán elkezdődött büntetőper elsőrendű vádlottja, K. Tamás és párja, F. Alexia a békéscsabai Munkácsy Hotel vendégei voltak. A férfi által vezetett érdi cég nagyüzemi konyhák karbantartásával, telepítésével foglalkozik, éppen Békéscsabán kapott munkát, és a nyári szünetben három iskolai konyha felújításával bízták meg őket. A cég munkatársai, a villany- és vízvezeték-szerelő, Roland, Ricsi, valamint Attila és Finuccsi egy nappal korábban érkeztek Békés megyébe, ők egy olcsóbb helyen, a Békéscsabához közeli Szabadkígyóson szálltak meg. A nyomozati vallomásokból kiderül, itt többről volt szó, mint főnök és beosztott viszonyáról, ugyanis ők barátok és rokonok is voltak egyben. Attila és Tamás féltestvérek, Rolandnak pedig Tamás az unokaöccse.

K. Tamás és párja 2023. augusztus 15-én érkeztek a Viharsarok fővárosába, ahol a békéscsabai futballstadion melletti négycsillagos szállodában vettek ki szobát, késő délután pedig beültek a hotel éttermébe vacsorázni. 

Előbb a kinti teraszos részre, majd az eső miatt az étterem benti részében ültek le. A munkatársait, de egyben barátait és rokonait Tamás meg akarta vendégelni, ezért elhívta őket a hotelbe, így hatan ettek és ittak. A legtöbbet a cégvezető fogyasztott, emiatt egy kicsit hangosabb volt, de utólag sem állította senki, hogy Tamás részeg lett volna, párja szerint legfeljebb ittas. Igaz, viselkedése hagyott kívánni valót maga után, de majd látjuk, ez sem lehet magyarázat arra, ami történt. Két pincér szolgálta ki őket, előbb egy férfi, utóbb egy nő. Ennek az est további részében és a tragikus végkifejlet bekövetkeztében jelentősége lesz.

Tamás és párja vodkázott, majd ahogy megjöttek ismerőseik, megvacsoráztak. Ekkor a férfi pincér, Sch. Dávid szolgálta ki őket. Az idő előrehaladtával a cégvezető ívott a legtöbbet. A társaság jól érezte magát, olykor hangosan nevettek és Tamás vitte a szót, nem is halkan, ezért néhányszor csitítóan rászólt a pincér, egyszer pisszegett is. Többek elmondása szerint a benti éttermi részben ekkor rajtuk kívül két vendég volt. „Viselkedjenek kulturáltabban!” – erre szólította fel a kérdéses estén Sch. Dávid a hattagú társaságot, amihez a Gyulai Törvényszék előtt tett vallomásában hozzáfűzte, hogy egyszer-kétszer jobban rájuk kellett szólni, hogy halkabban beszélgessenek. A megszólítottak hajlottak a figyelmeztetésre és legalábbis egy időre, lecsendesedtek.

Valamivel este kilenc óra előtt a férfi pincért egy nála idősebb hölgy, Angelika váltotta, Dávid, munkaideje lejártával, lement az alagsorba letusolni és átöltözni. Így sem fül-, sem szemtanúja nem lehetett annak, amikor K. Tamás a zárás előtt egy újabb kör italt kért, s emiatt durván összeszólalkozott a pincérnővel. Ugyanis Tamás felháborodott azon, hogy a pincérnő azt mondta neki, már csak fél óráig van nyitva az étterem, ezért nem szeretne több alkoholt kivinni. Hozzáfűzte, a protokoll szerint ittas vendéget nem szolgálhatnak ki, de ha kérik, akkor a szobájukba tudnak italt rendelni. Az érdi cégvezető tehát felháborodott ezen és azt mondta: „Ha én azt mondom, hogy egy üveg vodkát kérek, akkor te azt kihozod nekem. Hívjad a főnöködet, mit képzelsz magadról, bezáratom ezt az egész kócerájt, és itt holnap már nem lesz semmi!” Erre Angelika háborodott fel, és kikérte magának, hogyan beszél vele a fiatalember, miközben ő az anyja lehetne. Több sem kellett a kissé ittas és nagyhangú Tamásnak, felállt és odavetette a pincérnőnek: „Anyáddal együtt leszophatsz!”

Ez nem csak Angelikát zaklatta fel, hanem a társaság is lefagyott ezeken a szavakon. 

Asztaltársasága arra szólította fel Tamást, hogy ezt hangnemet mellőzze. A történtek ellenére a pincérnő visszajött az utolsó körrel, s miután kiosztotta az italokat, a maga részéről békítőleg bocsánatot kért, elmondta, hogy nem akarta megsérteni a vendéget, és újfent a közelgő zárórára hivatkozott. A társaság legjózanabb és legintelligensebb tagja, Roland arra kérte Tamást, hogy ne menjenek el úgy erről a helyről, hogy mindenkiben tüske marad, ezért kérjen bocsánatot a pincérnőtől. Ezt Angelika el is fogadta. Egyben a 74 ezer forintos számlát is rendezték, amire 6 ezer forint jattot adott Tamás. Azzal váltak el, hogy másnap a reggelinél várja őket. Bírósági vallomásában Roland elmondta, egy kicsit később ő is odament Angelikához, és tíz- vagy húszezer forintot adott neki. Ekkor mindenki úgy hitte, kitört a béke.

„Hívjátok Szabó Sanyit!”

Ám a Tamás és pincérnő összeszólalkozása után, de még az ezt követő bocsánatkérés előtt történt valami, ami – tudtuk meg utólag – az eseménysort a tragikus végkifejlet felé lökte. Az összeszólalkozás után felzaklatott Angelika a szálló recepciójához ment és az ott dolgozó munkatársát megkérte, „hívja Szabó Sanyit!” K. Tamás párja, F. Alexia azt vallotta a bíróságon, hallotta, hogy a recepciós hív valakit, de ennek nem tulajdonított jelentőséget. Szabó Sándor felesége a történtek után nem sokkal azt nyilatkozta a Blikknek, hogy férje a Magyar Pünkösdi Egyház (MPE) biztonsági szolgálatának vezetője volt. A hotel az MPE tulajdonában van. (Az MPE egyik volt intézménye, a Közösségi Misszió elleni 17 milliárdos kárérték mellett folyó költségvetési csalás és pénzmosás miatti büntetőperben a szállóra vagyonzárat rendelt el a Gyulai Járásbíróság.) A hotel beosztottainak a vezetőik adták ki korábban azt az utasítást, „ha probléma van, akkor Szabó Sanyit kell hívni”, s ők így is tettek. Mint kiderült, sem az eset előtt, sem utána hasonló „intézkedésre” nem volt szükség. Az említett bulvárlap egy nappal a történtek után „ámokfutóként” írt K. Tamásról, holott erről szó sem volt.

Az áldozat,
Szabó Sándor,
az egykori profi
ökölvívó, aki a
„megoldóember”
lett volna

Az már a későbbi történések szerencsétlen összejátszása, valamint részben véletlen és nem kis mértékben felelőtlenség, hogy miután a konfliktus megnyugtatóan rendeződött, miért nem szóltak Szabónak: ne jöjjön, vagy forduljon vissza, mert megjelenése és intézkedése okafogyottá vált. Másrészt, felmerül a kérdés, miért adott olyan utasítást a négycsillagos hotel vezetése a munkatársaknak, hogy ilyen esetekben ne a rendőrséget hívják? Utóbb kiderült, a MPE-nek nincs biztonsági szolgálata, így ennek vezetője nem is lehetett Szabó Sándor. Ahogy az alkalmazottak szerint a szállodában is csak megbízási szerződéssel rendelkezett a volt profi ökölvívó, de az is műszaki feladatokra szólt. Munkaköri leírását, derült ki a tanúvallomásokból, az ügyben érintett szállodai beosztottak nem ismerték. Így kérdés, milyen minőségében és jogalappal érkezett a késő esti órákban a hotelbe és mi alapján intézkedett Szabó Sándor, a későbbi áldozat. Fontos adalék, hogy a K. Tamással történt összeszólalkozás után, egyben Szabó kihívásakor még sírt a pincérnő Angelika, de a kibékülés után, s akkor, amikor találkozott a fürdésből és átöltözésből visszaérkezett munkatársával, már nem. Legalábbis így nyilatkozott a pincérnő, míg munkatársa ezzel ellentétesen. „Menjél nyugodtan haza, mert itt már minden rendben lesz” – mondta a pincérnő Sch. Dávidnak, aki azonban nem ment haza. Angelikától megtudta, hogy jön Sanyi, őt várta.

A vádlott K.
Tamás (fehérben),
barátnője
F. Alexia és
a pincér Sch.
David (kékben)

A pincérnővel történt többszörös bocsánatkérés, a fizetés és a jattolás után, de még Szabó Sándor érkezése előtt unokaöccse kérésére K. Tamás megpróbált bocsánatot kérni attól a pincértől, akivel nem szólalkozott össze, s aki a történetsor legutóbbi egy órájában az alagsorban tusolt és öltözött. Meglepetésre ezt a bocsánatkérést a pincér nem fogadta el. Sőt, fenyegetőleg azt mondta a szerinte nagyképű cégvezetőnek: „Jön valaki, aki jól meg fog baszni!” Ekkorra Angelikától értesült arról, hogy útban van a szállodába a megoldóember. A bíróság előtt tanúként meghallgatott pincér azt vallotta: „elvből nem fogadta el a bocsánatkérést”, de az elsőrendű vádlott és párja vallomásával ellentétben tagadta, hogy bármi fenyegetőt mondott volna K. Tamásnak. Az elsőrendű vádlott védője, Szabó Antal szerint azért várhatott a megoldóember érkezésére a pincér és amiatt nem ment haza, mert feltételezhetően látni akarta, hogy az móresre tanítja a szerinte nagyhangú fővárosi vendéget.

Vér fröccsen a terasz burkolatára

Békésről a békéscsabai Munkácsy Hotelbe 21 óra 51 perckor érkező Szabó Sándort az a pincér várta a bejáratnál, akinek munkaideje lejárt és kollégája útnak bocsátotta volna, de őt maradt: Sch. Dávid ment a megoldóember elé. Gyakorlatilag két szót, ha beszéltek egymással, majd a teraszon a párjával álló K. Tamás felé bökött a fejével, hogy ő a balhés vendég. Az egykori profi ökölvívó és edző – az őt fogadó pincér vallomása szerint – közelítve a későbbi vádlott felé, annyit vetett oda: „Mit kell itt balhézni?” Nem mutatkozott be, nem vett elő igazolványt, nem kérte meg az akkora már lenyugodott vendéget, hogy hagyja el az éttermet, hanem minden átmenet nélkül, egyben teljesen váratlanul ütött, kétszer is. Fejre és állkapocsra. Jól felkészült, mert védőkesztyű is volt rajta. A jól irányzott ütésektől K. Tamás a földre esett, látszott rajta, hogy néhány másodpercig megszédült, azt sem tudta, hol van, mi történt vele. Ekkor az alig negyven kilós F. Alexia ugrott Szabó Sándor és párja közé, védve K. Tamást, míg a pincér egy táskát fogva az egyik karjában csak nézte az elképesztő jelenetsort. Majd a pincér elhúzta onnan a fiatal nőt, s egy pillanat múlva a földön fekvő cégvezető valamelyest feltápászkodott és bal karjával elsőre ütőnek tűnő, utóbb derült ki, hogy erőteljes szúró- és metszőmozdulatokat tett a megoldóember mindkét lábába, főként combjaiba. Kés volt a bal kezében. Hogy ez honnan került hozzá, és mi szükség volt erre egy négycsillagos szállodában, máig nem derült ki.

A békéscsabai
szálloda kamerarendszere
által rögzített
verekedés egy
pillanata, melyet
a rendőrség hozott
nyilvánosságra:
a földön a
vádlott K. Tamás
fekszik, és szúró
mozdulatot tesz
az álló Szabó
Sándor felé

Erre Szabó Sándor elkezdte minden erejével test szerte, de leginkább K. Tamás fejét ütni. A felvétel többszöri lejátszása és a képek kikockázása nyomán látni, hogy egyre többfelé vér fröccsen a terasz burkolatára, de ekkor – a nagy felfordulás közepette – még az elkeseredett verekedést néző pincér és Alexia azt hitte, hogy a küzdő felek fejéből, szájából folyik a vér. Ezt követően kiáltotta el magát Szabó Sándor: „Késelsz, te rohadék?!” Majd odaszólt a pincérnek: „Vigyázz, kés van nála!” Ezt követően odavetette a pincérnek, hogy „hívjon mentőt, mert el fog vérezni.”

Egyre több és több vér freccsent a terasz díszburkolatára és a földön folyó elkeseredett tusa kezdett kiegyenlítődni. Utólag tudjuk, azért, mert a combjaira kapott szúrt és metszett sebek miatt erős vérveszteséget elszenvedő megoldóember kezdett elgyengülni. Amikor ezt látta a pincér, akkor előbb F. Alexiát próbálta kivonszolni innen kétszer is, majd összességében tizenegyszer rúgta fejen, háton és hasba K. Tamást, de eltört a fején egy sörösüveget és széttör a hátán egy széket is. „Amikor beavatkoztam, akkor láttam, hogy baj van” – adott magyarázatot tettére a bírósági tárgyaláson a pincér, indokolva, hogy miért szállt be a megoldóember mellett a küzdelembe.

Közben a megtámadott K. Tamás párja, F. Alexia mobilon hívta a néhány perccel korábban az éttermet elhagyó munkáscsapatot azzal, hogy „Tomit verik, gyertek gyorsan vissza!” Mivel csak három utcányira voltak a szállodától, gyorsan megfordultak és egy szempillantás alatt a helyszínen voltak. Roland játszotta a főszerepet, ő beszélt néhány szót a földön fekvő és addigra sok vért veszítő áldozattal, majd egy, a pincér hozta törölközővel megpróbálta szorítókötéssel Szabó Sándor bal combján elállítani, vagy legalábbis mérsékelni a vérzést. Közben K. Tamás szédelegve, sokkos állapotban, véres pólóban elhagyta a helyszínt. Utóbb senki nem tudta, hova tűnt.

Amit a zárójelentés rögzített

A 21 óra 59 perckor először kiérkező rendőrök ügyet sem vetettek a földön élet-halál harcot vívó Szabó Sándorra, elmentek mellette. K. Tamást keresték, de senki nem tudta, hol van, és ők sem találták. Rögvest utánuk, pontosan 22 órakor érkeztek a mentők, mert a kórház és a mentőállomás nagyon közel van a hotelhez. A mentőtiszt még beszélt az áldozattal, aki azt mondta neki: „Meghalok, nem kapok levegőt!” Erősen izzadt és az arca falfehér volt. A mentők még pulzust tapintottak a nyaki verőéren és vérnyomást is tudtak mérni, miközben egy hatalmas vértócsa közepén próbálták szállítható állapotba hozni a sérültet. Levágták Szabóról a nadrágot, de ekkor a sebekből már nem jött vér. 22 óra 14 perckor indult el a mentő a közeli kórházba, ahova két perc alatt beértek. Itt három orvos küzdött a férfi életéért, mindhiába.

„A sérült teljesen kivérzett, nem tudtunk tőle vért venni a vércsoport megállapításához és kollégáimmal együtt már egy elhunyt embert vizsgáltunk. Élő embernél ilyen sérülések esetén vérzés van, itt már nem volt” – mondta a bírósági tárgyaláson dr. Szabó Tibor, a békéscsabai kórház baleseti sebészetének orvosa. A védelem felvetéseivel szemben – amelyek a halál okaként nem zárták ki a tüdőembóliát sem, és azt firtatták, miért tettek be mellkasi drént a sérültbe – a halál egyértelmű okaként a kivérzést nevezték meg az orvosok. „Aki ilyen rövid idő alatt két liter vért veszít, az menthetetlen” – adott szakmai magyarázatot az orvos. Majd vita alakult ki, hogy az áldozaton közepesen nagy hullafoltotokat lehetett-e észlelni, vagy sem nem sokkal a halál beállta után. A zárójelentés rögzítette, két metszett és öt szúrt-metszett sebet találtak Szabó Sándor combjain, ám azt nem, hogy mennyi véralvadék volt a helyszínen, ahogy azt sem, hogy ki szúrta a súlyosan sérült férfi mellkasába a drént.

Segítségnyújtás elmulasztása?

„Szabó Sándor eljárása jogellenes volt. Nem volt a biztonsági szolgálat része, cselekedetének nem volt joghatálya, nem igazolta magát és nem szólította fel K. Tamást az étterem elhagyására, hanem azonnal ütött” – fogalmazta meg kifogásait Szabó Antal, az emberöléssel vádolt K. Tamás védője. Hozzátette, kúriai ítéletek vannak arról, hogy ilyen esetekben jogos önvédelemről van szó. Esetünkben azért, mert a megtámadott a földön fekve az életét védte. Másrészt az ügyvéd nem tudott napirendre térni afelett, hogy ilyen konfliktus esetén miért egy megoldóembert, s miért nem a rendőrséget értesítette a hotel. Megítélése szerint mindezen túl, amikor Szabó Sándor kiütötte K. Tamást, akkor a jelen lévő pincérnek azonnal szólni a kellett volna, hogy egy szállóvendégről van szó, akit nem bánthat, s ezért rögvest rendőrt kellett volna hívnia.

Ezért segítségnyújtás elmulasztását rótta fel a pincérrel szemben az ügyvéd, akit a bíró figyelmeztetett, hogy tanúról és nem vádlottról van szó, így bűncselekmény gyanújával őt nem hozhatja összefüggésbe. „Elmulasztotta a segítségnyújtást?” – kérdezte Szabó Antal ügyvéd Sch. Dávidnak. „Mint tanú, megtagadhatja a választ” – vágott közbe Borombós Anita bíró. „A tanú megtagadhatja a választ, de a bíróság nem tagadhatja meg, hogy feltegye ezt a kérdést” – vágott vissza az ügyvéd, miközben felizzott a tárgyalóteremben a levegő. Mikor valamivel később azt kifogásolta a védő, hogy az egy logikai szálra felfűzött kérdéssorát folyamatosan megakasztja a bíróság, akkor 50 ezer forintos rendbírsággal sújtotta az ügyvédet a Gyulai Törvényszék bírája.

„Máig fel nem tudom fogni, hogy egy szállóvendéget a hotel két alkalmazottja megtámad és üti, veri” – mondta K. Tamás vádlott párja a bíróság előtt tett vallomásában. „Kértem a pincért, hogy válassza szét a támadót és a páromat, ám ő Tamást rugdosta ott, ahol tudta és engem lökött el” – tette hozzá F. Alexia.

Az ügyben folyó tárgyaláson abból egyelőre semmi sem bizonyosodott be, hogy az ügyészség által emberöléssel vádolt, védője szerint életveszélyben jogos önvédelmet gyakorló K. Tamást a tragikus verekedés után bárkik bántani akarták volna. A sokkos állapotba került férfi a hotelhez közeli stadionnál bújt el, ahonnan egy telefonon hívott segítség vitte el a főváros közelébe. Mindez azért lehet lényeges, mert a már említett Telex-cikk címe: „Annyit mondott, hogy vigyem fel Budapestre, mert itt megölik.” Tény, hogy a tárgyalássorozatot demonstratív jelleggel figyelemmel követi a No Tolerance Security Kft. – a cég egyenruhájában megjelenő – több kigyúrt alkalmazottja; e vállalkozás kötelékében korábban az áldozat is tevékenykedett.

Ahhoz, hogy egy háború véget érjen, több feltétel egyidejű teljesülése szükséges.