Hecker Péter kiállításán nyugodtan lehet röhögni, sőt, nehéz is kibírni, hogy egy-két festmény láttán ne nevesse el magát az ember. Ilyen például az Apa indiánnak öltözött című kép, melyen egy dzsogingos, borostás arcú férfi éppen benyit egy szobába, miközben a fején indián paróka van, tetején egy tollal. De ott van a Munkácsy anyja című kép, melyen a festőnagyság édesanyja éppen nagyot ásít – utalva a mester Ásító inas című képére – vagy a Pszichedelikus mangalica című, melyen egy jókora sertés néz velünk farkasszemet, miközben mögötte koncentrikus körök vibrálnak. El is lehet veszni ebben a kavalkádban, de ha végignézzük a képeket, hamar feltűnhet, hogy itt bizony ismétlődnek a motívumok.
Merthogy Hecker Péter olyan kiállítást rendezett Bencze Péter kurátor-galeristával, melyen a képeken ismétlődnek bizonyos elemek, mint az említett motívumok vagy témák vagy helyszínek, esetleg mindhárom együtt. A művész egy-egy tárlatra ugyanis konkrét tematikával készül, de a tematikus kiállítások között olyat is fest, mely egyik témájához sem köthető, ám nagyon érdekli. Erre a kiállításra ezeket a műveket gyűjtötte össze, miközben rádöbbent, hogy egyes motívumok, mint a kerti törpe vagy a patájukat az ég felé tartó lovak visszatérnek alkotásain.
A kerti törpe három festményen is feltűnik, mindegyiken valahol egy erdőben jár, és egy vele nagyjából hasonló méretű figurával találkozik, például egy negyvenezer éves, mamutagyarból faragott oroszlánember szoborral vagy a harmincezer éves willendorfi vénusszal, akinek kezet is csókol. A harmadik képen egy kortárs szoborral barátkozik, Jeff Koons 1986-ban készült, acélszürke Rabbit (Nyúl) szobrával, melyért 2019-ben a Christie’s aukciósház New York-i árverésén 91,1 millió dollárt fizettek.
– A törpés képek ötlete úgy jött, hogy tanítok Szombathelyen, az ELTE-n, és egy takarítónő behozta nekem a kerti törpéjét, mert lepattogzott róla a festék, és kérte, hogy fessük át neki. Fel is vittem a törpét a műterembe, és amíg néztem a kellékek között, rájöttem, hogy rohadt jól néz ki, és érdemes vele foglalkozni – mondta Hecker.
De vannak ennél is szürreálisabb művei: a Pacsirta, avagy öncélú festmény című képen a művész felesége piros, egyrészes fürdőruhában a természet lágy ölén egy jókora lovat tart fejjel lefelé, miközben kék égbolton elhúz egy pacsirta. A képnek van „folytatása” is, melyen Garaczi László író felesége látható, aki szintén lovat emel, míg a háttérben két pacsirta húz el. A harmadik képen az égbolton már három madarat látunk, ám a lovat nem tartja senki, az a levegőben fejjel lefelé egymagában levitál.
Hecker más képein egy-egy helyszín ismétlődik, például a múzeum kiállítótere. Az egyiken művészettől felzaklatott látogatók verekednek Joan Miró és Piet Mondrian képe előtt, egy másikon Picasso művei között focisták passzolnak egymásnak labdát, míg egy másikon, szintén ugyanebben a térben minden látogató a telefonját használja, mert éppen fotóz, szelfizik vagy ügyet intéz – egyikük meg is jegyzi, hogy: „Halló! … Nem zavarsz! Picasso kiállításon vagyok.” És ez a kép címe is.
Hecker vonzódik a banalitáshoz, a hétköznapi pillanatok is visszatérő témái. Ilyen a már említett indián hajat viselő apa, vagy egy idős férfi, aki a fiának azt mutatja, hogy a fülét be tudja gyűrni. A tárlatot hirdető képen egy pulcsit és farmert viselő személy éppen egy kanapé mögött keres valamit. Hogy mit, az nem derül ki, ahogy az sem, ki az illető. A kép hiányos címe sem segít ki bennünket: „Középkorú férfi benéz a kanapé mögé, hogy megtalálja”.
Infó: Nagy motívumok. Hecker Péter kiállítása. Vajda Lajos Stúdió Pinceműhely, Szentendre, Péter Pál utca 6. Megtekinthető június 29-ig péntek, szombat, vasárnap 12-18 óra között
