Csehov egyik remekének, az Ivanovnak a végén Lvov doktor azt vágja a főhős fejéhez, hogy gazember. Majd hozzáteszi: „Azért jöttem ide, hogy mint becsületes ember, felnyissam a szemüket, és kérem, hallgassanak végig.” Nos, Szása, Ivanov menyasszonya nem hallgatja végig: „Mit mondhat maga? Hogy becsületes ember? Azt tudja az egész világ! Inkább arra feleljen tiszta lelkiismerete szerint: megérti-e egyáltalán saját magát, vagy még saját magát sem?” Az Etűdök gépzongorára című legendás Csehov-adaptációba Nyikita Mihalkov is beépít egy hasonló párbeszédet. Itt Porfirij Glagoljev földbirtokos akar ítélkezni a normákat fájdalmas tehetetlenségében átlépő tanító, Platonov felett: „Meg akarom mondani, Mihail Vasziljevics,, hogy gyűlölöm magát. Ön gazember!” A válasz: „Teljesen közömbös számomra, hogy mit gondol rólam, becsületes ember. Tudom, hogy mitől becsületes. Nem sikerült vétkeznie!”
Szóval, kapnak a fejükre a becsületes, tisztességes emberek. Nemcsak Csehov-figuráktól és nemcsak műalkotásokban. A becsületesség a társadalom szemében színtelen kispolgáriságot jelent. Szolgalelkűséget, méghozzá önként vállaltat. Fennkölten hirdetett norma, miközben megvetés tárgya. Ha valaki komolyan veszi, és azt akarja bizonyítani, hogy nem csupán elérhetetlen ideálról van szó. Ez a példamutatás elviselhetetlen a többség számára, amely apró félrelépések csillogtatásával igyekszik leplezni szolgalelkűségét. És mindig talál dehonesztáló magyarázatot a becsületességre. „Nem sikerült vétkeznie! Nem mer élni! Fél önmagától!”
Paweł Prust, az HBO Maxon látható új lengyel minisorozat, az Egy tisztességes férfi főhősét is nyomasztja a tudat, hogy valószínűleg tisztességes, és mások is annak tartják. Kiváló szívsebész, a kórház igazgatói posztjának várományosa, jómódú, hű a családjához, látogatja idős apját, de úgy érzi, a világ csupán kihasználja kiszámíthatóságát, alkalmazkodóképességét, miközben megveti és a markában tartja őt, mert nem tud kemény döntéseket hozni, kerüli-feloldja a konfliktusokat. Ebből a belső vívódásból kevés látszik. Paweł nem nyámnyila, dörgölődző, nyálas alak. Kifejezetten kemény, férfias benyomást kelt. De környezete már így is megérzi, hogy irányítható. Mindebből sokáig szinte semmit nem sejtünk. A Marek Modzelewski és Krzysztof Czeczoł forgatókönyvéből, Aleksandra Terpińska rendezésében készült sorozat mesteri lassúsággal tárja fel, miről is van szó. A fejünkhöz vág egy őrült, már-már képtelennek tűnő történéssort. Amely mindennek mutatja Pawełt, csak nem tisztességesnek. Kizökkenése azzal kezdődik, hogy meghal egyik betege, egy híres olimpikon. Majd azzal riasztják, hogy fia orvosi ellátásra szorul, mert szinte péppé verte egyik osztálytársa. Felesége feljelentést akar tenni, a fiú anyja, egy dörzsölt ügyvédnő pénzt kínál a hallgatásért, majd a visszautasítás után leleplezésekkel fenyegetődzik. Paweł tisztességes módon megkeresi a fiút, Areket, hogy kérjen bocsánatot. A srác kiröhögi, de váratlanul elüti egy autó. Az orvos beülteti a kocsijába… De nem kórházba viszi. Bezárja barátja nyaralójának pincéjébe, lekötözi, betömi a száját. Érthetetlen az egész, rövid emlékképek utalnak csupán arra, hogy valamilyen gyerekkori trauma áll a háttérben. A helyzet mindent felforgat a hős körül, aki kilép eddigi szerepéből. Nemet mond, hazudik, nőt csábít (Arek anyját), verekszik, közönyös, kegyetlen. És így tárul fel előtte környezetének valódi arca. Felesége korrupt (amennyire muszáj), megcsalja (csak amennyire illik, a barátjával), fia dealerkedik (amennyire még csupán menőség), a rendőrségnél dolgozó sógora pedig bármilyen aljasságra képes a család érdekeinek védelmében (mert teheti). A hétköznapi becstelenség eseményeinek sodrásában az orvos egyetlen menedéke végül Arek lesz, lassan beszélgetőpartnerekké, egymás gyóntatójává válnak. És fény derül a gyerekkori traumára: apja ugyanígy bezárta a rosszalkodó Pawełt a pincébe, hogy tisztességes embert faragjon belőle.
A sorozat egyszerre lebilincselő és nyakatekert, mély és didaktikusan közhelyes. Az alkotók amerikai modellt követtek, cselekményesítették a lelki problémát. Ráadásul hozzá akarták kapcsolni a mai fiatalok elhagyatottságának témáját is. Hogy a szülők, legyenek tisztességesek vagy tisztességtelenek, nem figyelnek oda rájuk, hajszoltságukban beérik a minél jobb anyagi körülmények biztosításával. De ez már túlcsordulás, a dramaturgia sem bírja el. Amúgy is annyi a csavar, a gubanc, hogy a főszál kibogozása, lezárása is képtelenségnek tűnik. Végül valahogy sikerül, ami nem kis bravúr. A nézőnek olykor az lehet az érzése, az alkotók a cselekményt előbb izzadták ki, és az okozott fejtörést, hogyan adjanak neki értelmet.
Mondhatnánk, művészileg hatásosabb Csehov, Ibsen, a filmnél maradva, Bresson, Antonioni iránya. A baj az, hogy csak egy lehet belőlük. Az Egy tisztességes férfinek hatásos a cselekményvezetése, izgalmas a lélektani témája. Leköti az embert, mert az alkotók jól alkalmaznak szakmai előírásokat, elvárásokat, és nem akartak megrekedni a felszínen, keresték a mélyebb szólamú rétegeket. A szolgaság tisztességes és lázongó pólusaival mintha megpróbálták volna a szabadságot szembeállítani. De nem mertek vétkezni, nem voltak képesek kiszenvedni, igazán mit is akarnak. Egyszóval, az Egy tisztességes férfi egy tisztességes sorozat.
Szóval, kapnak a fejükre a becsületes, tisztességes emberek. Nemcsak Csehov-figuráktól és nemcsak műalkotásokban. A becsületesség a társadalom szemében színtelen kispolgáriságot jelent. Szolgalelkűséget, méghozzá önként vállaltat. Fennkölten hirdetett norma, miközben megvetés tárgya.
