Ma már kicsit érettebben, felnőtt fejjel csupán szeretnénk nyugodtan élni, problémáktól, feszültségtől mentesen olyan anyagi és lelki körülmények között, ahová a gond, a baj - pláne a politika - minimálisan gyűrűzik be, és ahol társadalmilag hasznosak vagyunk pont annyira, amennyire a társadalom is hasznos miránk nézve.
Szép álom, ugye?
De ez Magyarország. Egy hely tele politikai feszültséggel, mely már olyan szinten bekúszik a mindennapjainkba, hogy nem tudunk ellépni előle. Lehetetlen úgy bemenni a boltba, hogy ne csapna arcul a magas infláció, hogy ne látnánk napról napra, hogyan értéktelenedik el a pénzünk és ez által a munkánk, hogy az ársapka ugyan olcsóbbá tesz egy-egy terméket, de alattomosan nyomja föl a többit árát. Nem tudjuk úgy elvinni a gyermekeinket az iskolába, hogy ne látnánk a tanerők szemében a kiégett közönyt, hogy a vécépapírtól a krétáig ne kelljen bevinni rengeteg plusz dolgot, hogy ha problémával fordulunk hozzájuk ne megvető eltussolással találkozzunk. Nem tudunk úgy orvoshoz menni, hogy ne lepődnénk meg valamin, mondjuk, hogy vigyünk magunkkal nyomtatott leletet, mert nem működik az EESZT. Várólistahegyek, indokolatlan hosszú sorok, fölösleges adminisztráció vár ránk. Nem tudunk úgy közlekedni a városban, faluban, hogy ne látnánk a bezárt üzlethelyiséget, leromlott buszokat. Mindettől csalódottak, kilátástalanok, frusztráltak, felháborodottak leszünk.
Mi, „a nép”, akik a kis fizetésből rengeteg adót és járulékot fizetünk szinte a semmiért. Kitartunk, hiszen élnünk kell, laknunk kell, ennünk kell. De hogy mi van a mentális egészségünkkel, az vajon érdekel valakit, akár saját magunkat? Van időnk egyáltalán azon töprengeni, hogy helyesen élünk-e, jól csináljuk-e?
A megszorítások akár remek csoport- vagy társadalomkohéziós eszközként is működhetnének, ha egyetemesen lenne mindenkinek rossz, de mint tudjuk az úgynevezett szociális olló egyre csak nyílik. Akik lent vannak, kétségbeesettek, dühösek és forronganak, akik meg fönt, azok arrogánsak - szintén dühösek.
Nézzük, milyen egyéb érzések, jelenségek alakulnak ki egy ilyen - azt hiszem, bátran kimondhatjuk - igazságtalan társadalmi helyzetben.
Amikor egy társadalom tartósan negatív feszültségekkel, konfliktusokkal és bizonytalansággal küzd, az számos pszichológiai jelenséget indíthat el, amelyek befolyásolják az egyének mentális jóllétét, a társas kapcsolatokat és a társadalom egészének működését. Tehát kijelenthetjük, hogy a jelenlegi negatív politikai hangulat és adok-kapok az életünk minden szegmensére kihat. Egy forrongó helyzet gyakran olyan tényekből táplálkozik, mint a frusztráció, az elégedetlenség, az igazságtalanság érzése és a jövővel kapcsolatos pesszimizmus. Ezek az alapvető negatív érzelmek és kognitív állapotok könnyen átterjedhetnek az egyénekről a társadalom egészére, kollektív hangulatot formálva. Így maga az egyén lesz feszültebb a munkában, a villamoson, otthon. Az illető környezetében bárkire kihathat ez a feszültség, ami további konfliktusokat szül, így ez egyén morálja és hangulata tovább romlik. Általánosságban beláthatjuk, hogy soha nem azzal szemben jön ki a feszültség, ahonnan kapjuk, így ehhez a fent említett érzéscsomaghoz az igazságtalanság érzése is párosul. Egy ilyen érzelemhalmot összegyűjtve és a beáramló stresszt nem megfelelően kezelve depresszió vagy pánikbetegség jelenhet meg a társadalom bármely rétegénél.
Ha továbbmegyünk az egyén érzelmeiről, megvizsgálhatjuk az adott csoportot, a társadalmat. Fokozódik a kollektív szorongás. A bizonytalanság, a konfliktusok és a negatív jövőkép alakítják ezt ki együttes erővel.
Az emberek aggódhatnak a gazdasági helyzetért, a társadalmi rendért, a személyes biztonságukért és a jövőjükért. Ez a félelem és szorongás légköre áthatja a társadalmat, befolyásolva a mindennapi döntéseket és interakciókat. Ilyenkor a bizalom erodálódik. Egy forrongó helyzet gyakran jár együtt a politikai intézményekbe, a hatóságokba és egymásba vetett bizalom további csökkenésével. Ha az emberek úgy érzik, hogy a rendszer nem működik megfelelően, vagy hogy a hatalmon lévők nem az ő érdekeiket képviselik, az a társadalmi kohéziót gyengíti és a cinizmus terjedéséhez vezet.
És mi bizony látjuk, hogy nem a mi érdekeinket képviselik. Az emberben ilyenkor joggal merül fel: ha ő zebrákkal és 30 milliós fákkal a kertjében élhet, akkor nekem miért kell újra lefestenem a kerti bútort, mert nem tudok újat venni? Ha az ő gyereke magániskolába járhat, az enyémnek miért kell szenvedni az alulfizetett államiban? Ha 500 milliárd tűnhet el akkor énnekem miért kell befizetni azt a kevéske adót a pici vállalkozásom után? Ha ő kiléphet a Nemzetközi Büntetőbíróságból a magyar nép nevében, akkor nekem nincs e jogom a rendőrnek azt mondani, hogy kiléptem a kreszből? Én, mint egyén hol és hogyan szabjam meg ezek után a határt a megtehető és a tilos cselekedetek között, ha maga az ország vezetője csúszkál az erkölcsi palettán? Ha a „bűntársai” szerint rendben van a 120 milliós táska, de több ezer gyereknek nem jut iskolatáska? És mindenki olvas híreket ez csak a jéghegy csúcsa.
Ha belegondolunk az elmúlt hetek, hónapok és évek kabarészerű politikai cselekedeteibe, tapasztalhatjuk magunkon is, hogy az úgynevezett társadalmi polarizáció is mélyül körülöttünk. A negatív feszültségek gyakran élezik a már meglévő társadalmi törésvonalakat. A „mi” és „ők” szemlélet tovább erősödhet, a különböző társadalmi csoportok közötti ellenségeskedés fokozódhat. Ez a polarizáció megnehezíti a párbeszédet, a kompromisszumkeresést és a közös megoldások kidolgozását. Persze ezen a ponton megkérdezhetjük, hogy ugyan azokkal, akik odafönt vannak, ki akar és tud kommunikálni vagy akár közös nevezőre kerülni?
Ez a feszült helyzet, ami ebből az írásból is süt teljes mértékben elősegíti a társadalmi kohézió szétesését. A bizalomvesztés és a polarizáció együttesen a társadalmi kohézió gyengüléséhez vezethet. Az emberek kevésbé érzik magukat a közösség részének, csökken a hajlandóság a segítségnyújtásra és az együttműködésre.
A társadalom atomizálódhat, ahol az egyének elszigetelődnek egymástól. Már egyén szinten nem tudjuk, hogy mi a jó és mi a rossz, mit kell és mit tehetünk meg. Önzők legyünk vagy nagyvonalúak? Egy ilyen tartósan negatív helyzetben a társadalmi normák és értékek is megkérdőjeleződhetnek. Ha az emberek úgy látják, hogy a korábbi szabályok és elvek nem működnek, vagy nem vezetnek eredményre, megbomolhat a társadalmi rend. A tartós elégedetlenség és a tehetetlenség érzése kollektív frusztrációhoz vezethet, amely időnként olyan agresszív megnyilvánulásokban csapódhat le, mint tüntetések, vandalizmus, erőszakos cselekmények. Ez egyenes út az anarchiához, amit a rendszerünk, a vezetőink, a politikusaink nem megoldani szeretnének, hanem elnyomni és az elnyomási kényszerből születik a diktatúra. És a diktatúra nem kérdez csak letapos, hazudik és nyomorba dönt.
De lépjünk hátra kicsit a politikától és nézzük meg, hogy milyen mechanizmusok állnak annak hátterében, hogy nem tudjuk lepergetni magunkról a közéletben történteket. Bármennyire is szeretnénk „nem itt lenni”, vagy tudomást sem venni egy helyzetről, önkéntelenül begyűrűzik a mindennapjainkba. Első körben az úgynevezett negatív érzelmi fertőzéssel. A negatív érzelmek, mint szorongás, félelem, harag könnyen átterjedhetnek az emberek között, különösen olyan helyzetekben, ahol sokan osztoznak hasonló tapasztalatokban és aggodalmakban. Ezt egymással megosztva kialakulhat egy nem megfelelő problémamegoldó repertoár, illetve a szociális tanulás, ahol az egyének megfigyelik mások reakcióit és viselkedését a negatív helyzetre, ezeket internalizálhatják, azaz magukévá teszik, így befolyásolva saját érzelmi és viselkedéses válaszaikat. Ilyenkor lép életbe a „ha mások megteszik akkor én miért nem tehetem” metódus és robbanásszerűen csökken az erkölcsi kihívás. A negatív helyzet továbbá felerősítheti a kognitív torzításokat, mint például a megerősítési torzítást (hajlam a saját nézeteinket alátámasztó információk keresésére) és a negatív elfogultságot (nagyobb hangsúly a negatív információkon). Ez hat a csoportdinamikára és a csoportidentitásra amik jelentős szerepet játszanak a társadalmi feszültségek kialakulásában és eszkalációjában. A negatív külső fenyegetés erősítheti a csoporton belüli összetartást, de egyben fokozhatja az ellenségeskedést a külső csoportokkal szemben.
Tehát a negatív forrongó politikai és társadalmi helyzet mélyreható pszichológiai hatásokat gyakorol a társadalomra. A fokozott szorongás, a bizalomvesztés, a polarizáció és a társadalmi kohézió gyengülése mind olyan jelenségek, amelyek veszélyeztetik a társadalom jólétét és működését. A pszichológia tudományos megközelítése elengedhetetlen a jelenség megértéséhez és a hatékony megoldások kidolgozásához. Az a probléma ezzel, hogy magunk oly keveset tehetünk ez ellen, hiszen mint ahogy a nevelés befolyásolja felnőtté válásunkat, itt a politikai vezetők szerepvállalása segítené elé a társadalomban betöltött szerepüket. Út lehet a személyes fejlődés elősegítése, a mérgező környezet elhagyása, a rendszerből való kilépés. Vagy ahogy sok honfitársunk csinálja, a külföldre költözés.
