Három héttel ezelőtt könyvvizsgálót jelöltek ki a CEE Paramount Equity Zrt.-hez, amely az MBH Bank 10,7 százalékos tulajdonrészével rendelkezik. A vállalat Matolcsy Ádámhoz, a korábbi jegybankelnök fiának üzleti köréhez kapcsolódik, amely további két cég révén még 12,4 százalékos részesedést birtokol az MBH Bankban. Ezeknél a társaságoknál korábban már ugyanaz a könyvvizsgáló jelent meg – írja a G7 a cégbírósághoz még pénteken benyújtott iratokra hivatkozva.
Az ügy jelentőségét az adja, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványi vagyonából eltűnt több száz milliárd forint kapcsán kirobbant botrány egyik alapvető kérdése az volt, mi történik a Matolcsy Ádámhoz köthető cégcsoport banki tulajdonával. Egyértelművé vált, hogy ha a Matolcsy-féle kör támogatása megszűnik, akkor az MBH Bankban – amelyben jelentős részesedéssel bír Mészáros Lőrinc is – aligha maradhatnak tulajdonosok.
Kiderült, hogyan próbálták átjátszani Matolcsy Ádám baráti körének a jegybanki alapítványok vagyonkezelő cégétMég két vizsgálatot indít az ÁSZ a Matolcsy-féle jegybankbotrány nyománA könyvvizsgáló kinevezése jól mutatja, milyen irányba halad ez a folyamat. A feladattal a Quercus Audit RB Kft.-t bízták meg, amely az elmúlt években számos Mészáros Lőrinchez köthető cégnél végzett hasonló munkát, így gyakorlatilag a Mészáros-csoport állandó könyvvizsgálójának tekinthető, noha kisebb ügyfelei is vannak.
Az MBH Bank az MKB, a Budapest Bank és a Takarék-csoport összevonásával jött létre, miután az állam több száz milliárd forintos mentőcsomaggal stabilizálta, majd közvetett módon kormányközeli vállalkozóknak adta el az MKB-t. A tőzsdén jegyzett MBH Bank piaci értéke megközelíti az 1800 milliárd forintot, ami azt jelenti, hogy a Matolcsy Ádámhoz köthető 23 százalékos részesedés több mint 400 milliárd forintot ér.
Matolcsy Ádám megpróbált elbújni egy mappa mögé, amikor találkozott a 444 munkatársával ÁSZ: Matolcsy Ádám valamiért az MNB-alapítvány szakértőjeként nyilatkozikSzakértők szerint ugyan nem példátlan, de ritka, hogy egy céghez néhány héttel az üzleti év vége előtt neveznek ki könyvvizsgálót, különösen akkor, ha korábban nem alkalmaztak ilyet. Egy forrás úgy fogalmazott, hogy ez kockázatot jelent a könyvvizsgáló számára is, hiszen például az év végi leltáron nem volt jelen, így egyes adatokat kénytelen bemondásra elfogadni.
A jövőt illetően nem lenne meglepő, ha a Matolcsy-érdekeltségek hamarosan értékesítenék részesedésüket az MBH Bankban, és ezek a tulajdonrészek a NER egy másik szereplőjénél kötnének ki.
Matolcsy Ádám felesége egy olyan szaúdi luxusszállodából posztol, ahol 1,4 millióba kerül egyetlen éjszakaMatolcsy Ádám: Minden jövedelmem legális, senki nem lopta el az MNB vagy az MNB-alapítvány vagyonát