támogatás;alapítvány;apa;mélyszegénység;egyszülős család;egyszülős központ;

A család két szülőre lett kitalálva, de rengetegen küzdenek egyedül

Bár a Fidesz-kormány a gyermekvállalásnak kizárólag a romantikus oldalát igyekszik kommunikálni, a valóság egész más. A legszegényebbeknek be kell érniük a hosszú ideje változatlan családtámogatási rendszerrel, ha pedig baj van, egyesületek, alapítványok, magánszemélyek nyújtanak valódi segítséget. Még kilátástalanabb a helyzet, ha egy nő egyedül marad. Ki fogja meg ilyenkor a kezüket, hogy ne csússzanak le véglegesen? Anyák napja közeledtével vessünk egy pillantást az árnyékos oldalra. A Segítek Egy Családot és az Egyszülős Központ munkatársai osztották meg velünk a tapasztalataikat.

A harmincas évei végén járó egyedülálló édesanya egy baranyai nagyvárosban él három kiskorú gyermekével. Családi házuk teteje beszakadt, folyamatosan beáznak. A bevételük nagyjából havi 79 000 forint. A Bács-Kiskunban élő egyedülálló, a 40-es évei elején járó nő a saját kisebb lányát és a súlyos drogproblémákkal küzdő nagyobb lányának három gyermekét is neveli. Romos házukban nincs víz, a fürdőszoba csak álom számukra. A középkorú somogyi asszony kiskorú unokahúgait neveli, mert nem akart nekik olyan, állami gondozásban megélt sorsot, mint amilyen neki kijutott. Velük él az asszony lánya és a kisunokája. Havonta 90 ezer forint a keresete. Három véletlenszerűen kiválasztott, szívbe markoló történet a Segítek Egy Családot Alapítvány honlapjáról. Budapesti és vidéki támogatottak egyaránt vannak, nincs olyan megye, ahonnan nem jelentkeznek, mondja Gyenge-Rusz Anett, az alapítvány social media felelőse.

A körülményeket tekintve egy átlagember el sem tudja képzelni, hogyan élnek ezek az emberek. Akár olyan is előfordulhat, hogy a család nem tud beutazni a szomszédos településre egy csomagot átvenni, mert nem tudja kifizetni az oda-vissza 800 forintos buszjegyet. 

Vagy ha igen, aznap nem tudnak kenyeret venni. – Egyedülálló a kezdeményezésünk. Spitzer Györgyi, vagy ahogy mások ismerik, Soma Mamagésa nevéhez fűződik. Ő korábban önkénteskedett az ózdi Hétes-telepen, majd az akkori tapasztalatai­ból inspirálódva álmodta meg az alapítványt. Kifejezetten olyan szervezetet akart létrehozni, hogy a támogató és a támogatott fél kapcsolódjon össze közvetlenül, és az alapítványon ne folyjon át adomány, pénz. A támogató jelentkezik egy számára szimpatikus családhoz, pénzzel, csomaggal segíti őket. Akár személyesen is találkozhatnak, ha mindketten szeretnék – avat be a részletekbe.

Gyenge-Rusz Anett

Bárkivel megtörténhet

Eddig 800 család volt fent az oldalukon, ennyien kaptak ilyen módon támogatást. Most 43 család van a látómezejükben, ebből 17 olyan, ahol egyedülálló felnőtt van a középpontban: zömmel anyuka, de van nagymama és édesapa is. Olyan, mélyszegénységben élő családok kerülhetnek hozzájuk, ahol kiskorú van, éppen azért, hogy nekik legyen esélyük kitörni. A támogatás náluk a következőképpen működik: a családsegítő, vagy a védőnő jelzi feléjük, hogy az adott család valóban mélyszegénységben vagy nagyon rossz körülmények között él. A kapcsolattartó kollégák beszélnek a családdal, ezt követően kerülhetnek fel a honlapra.

– Meglepődnek azon az emberek, milyen sok egyszülős család van ma Magyarországon.

Összesen több mint 341 ezer családról beszélünk. És ebben nincsenek benne például azok az édesanyák, ahol 24 évesnél idősebb a – nem a koránál, hanem a státuszánál fogva – „gyerek”, mert például tartósan beteg vagy sérült 

– fogalmaz Nagy Anna, az Egyszülős Központ kuratóriumi elnöke. Az elmúlt években több mint 33 ezer család életét könnyítették meg. Alapvetően gyakorlati segítséget igyekeznek nyújtani, ami sok mindenben megtestesülhet: jogász vagy pszichológus ad tanácsot, korrepetálást kap a gyerek, iskolaszünetben napközis tábort, nyáron üdüléseket biztosítanak, de akár lakhatási támogatást, szemüveg-támogatást, élelmiszer-adományt, tisztasági csomagot is kaphatnak tőlük. Évente meghaladja a 200 millió forintot a gyakorlati adományok értéke. Nem eseteket oldanak meg, nem problémákat kezelnek, hanem emberi életeket látnak, és igyekeznek olyan háttér lenni, amitől talán könnyebb lesz legalább a gyerekeknek az élet.

Az egyszülőség nem válogat anyagi, vallási, politikai közeg alapján. Nagy Anna a sztereotípiát sem tartja helytállónak, hogy csak válás miatt alakulhat ki egy ilyen helyzet. Sokan egyedül fogadnak örökbe vagy várandósan egyedül maradnak, más megözvegyül akár huszonévesen. A gyerekek 10 százaléka úgy születik meg, hogy nincs mellette az édesapja. Vannak olyan típusú szolgáltatásaik, amelyeknél figyelembe veszik a jövedelmet, pár hónapra például havi 100 ezer forint lakhatási támogatást tudnak nyújtani, másoknak élelmiszercsomagot adni.

Nagy Anna

Kell a lelki támasz

Gyenge-Rusz Anett nagyon szép sikerekre emlékszik vissza. Nemrég egy a két kislányával egyedül maradt hajdú-bihari anyuka nyakába szakadt minden, még az apa által felvett hitel is. Neki is dönteni kellett, hogy ételt, játékot, ruhát vesz, vagy számlákat fizet. Elérhetetlen álomnak tűnt számára például a nekünk hétköznapinak számító étkezőasztal. Nagyon sok támogatást kaptak, sőt egy összefogásnak köszönhetően önkéntesek teljesen komfortossá teszik a házukat. Ők úgy kerültek le az oldalukról, hogy rendbe jött az életük.Ráadásul az anyagi segítség csak az egyik oldal, teszi hozzá Nagy Anna. A másik, hogy olyan közösséget biztosítanak ezeknek a családoknak, ahol nem érzik, hogy egyedül vannak, hogy ez csak velük történt meg, hogy kihúzták a lábuk alól a talajt. Az Egyszülős Központban rendszeres közösségi rendezvények, családi napok vannak, jóga, kirándulás, workshopok, angoltanfolyam. És bár remek, ha kikapcsolódik az ember, legalább ugyanolyan fontos, hogy olyan családokkal van együtt, akiknek nem kell elmagyarázni, milyen az egyszülős helyzet, mert a másik pontosan érti, miről beszél. Ez néha minden szakértői segítségnél többet ér. Nem csak Magyarországon, sehol nem könnyű egyszülős családot vezetni, hisz a család két szülőre lett kitalálva. Amikor két ember feladatát éveken át egy látja el, az mentálisan is megnehezíti ezeknek az embereknek az életét.

– Amikor arról van szó, hogy egy özvegy- vagy egy várandóscsoportba ül be valaki, mindegy, hogy az illető szegény vagy gazdag. És érdekes módon a különbségeik ellenére az, hogy ugyanazt az élethelyzetet élik, sokszor nagyon erős közösséget épít. A mentális segítség pedig ugyanolyan fontos, mint az anyagi biztonság. Egyszer azt mondta valaki, nem akarta, hogy egy „fekete” családban nőjön fel a gyereke. Ez talán a legjobb megfogalmazás arra, hogy a gyereknek lelkileg egészséges szülőre van szüksége – véli Nagy Anna.

Az apáknak is megy

Nagy Anna megemlíti, hogy a 341 ezer egyszülős családból megközelítőleg 64 ezerben az édesapa maradt egyedül. Fontos kiemelni azonban, hogy egészen más – és világszerte, tehát nem csak itthon – a társadalom hozzáállása a két nemhez. – Korábban olvastam arról, hogy ha egy apuka marad egyedül, az emberek mindig tragédiát sejtenek mögötte, ha egy anyuka, akkor balesetet. Általában nagyobb empátiával kezelnek egy egyedül maradt apát: azonnal összefognak érte. Ha egy anyuka marad egyedül, sokkal természetesebbnek veszi azt a környezet, hogy majd megoldja. Tehát mintha azt feltételeznék a férfiakról, hogy nem lesznek képesek rá, holott ez egyáltalán nem igaz. Lehet, hogy a copffonás feladja nekik a leckét, de a központ munkatársai gyönyörű példákat látnak arra, milyen remekül helytállnak az apák is.

Beszédes számokMa Magyarországon egyedülálló felnőttek egy gyerek után havonta 13 700 forint családi pótlékot kaphatnak. Az összeg két gyerek esetében gyerekenként 14 800, három vagy ennél több esetében 17 700 forint. A súlyosan fogyatékos vagy tartósan beteg gyerek után az egyedülálló szülőnek 23 300 forint pótlék jár.

Orbán Viktor (ha a fehérvári-alcsútdobozi-Cinege utcai fejlődéstörténet gumírozása alapján létezik még ilyen nevű ember) hívei számára legfőbb erénye a megbocsáthatatlan bűne is egyben: víziót adott sokaknak, de a többieknek is csak ezt szabad éltetni. Ha éltetni nem tudják, akkor kivándorolhatnak, vagy ha mégis maradnának (2,6 millió döntően adófizető távozása megviselné az államháztartást), akkor „nix ugribugri” (2015, Tapolca): eszükbe se jusson felszámolni akarni az ő álnokul kimódolt rendszerét, amit éppen kulturális korszakba igyekszik ágyazni (Tusványos, 2018). Szerinte (2025, Orbán-Hont ádáz torokra menés) a Tisza nem magyar párt, hanem brüsszeli. Micsoda sületlenség (és a betiltó-kitiltó vádbeszéd első sora) ez! Tessék mondani, ha a Tisza brüsszeli párt, akkor a 2,6 millió Tisza-szavazó is belga zsoldban áll? És a fideszes „szuverenitásvédelem” a Tisza után fellép a szavazói ellen is? Ugyanakkor: ha a Fidesz nem magyar párt, akkor a 2,2 millió szavazója is moszkvai? És mi van a kétmillió párttalan párával, aki szerint az égvilágon senki sem képvisel magyar érdekeket? Ez már egy végletesen együgyű ország, ahol juszt se nevezzük Magyarnak a legnagyobb ellenzéki erő vezetőjét? A magyar név megint szép lesz, vagy a hatalom „balsorsnak” nevezi az ország egyik felét? Himnusz live stream, múltmegbűnhődés, honját a hazában nem lelés, vérözön, lángtenger, halálhörgés, siralom. Haverok, buli, fantasztikus 2025.