Játsszunk el a gondolattal – bakancslistás vesszőparipám –, hogy rázárjuk az ajtót egy hónapra a 2,2 millió fideszesre, kívülről és kettőre (hatpontos biztonsági), és megnézzük, mire mennek ők ketten: a Teremtő és a NER. Mi egy 7,6 milliós IBUSZ-csoporttal mindenhol jelentős múzeumi és lélekgyógyászati kedvezményeket kapnánk (PTSD), és a 23 millió vendégéjszaka sem volna lebecsülendő.
Megérdemelnénk. Kipihennék magunkat picit, ők pedig rájönnének, hogy a homályos homogenitásuk (és a horrorita homofóbiájuk) ellenére mily sokszínűek, sokfélék, hovatovább sokívásúak, és csak az ellenség megvetése, kiátkozása, legyőzése (mennyi nemes életcél) tartja őket egyben.
Ellenség nélkül nincs Fidesz.
A steril kormánypártiság seperc alatt ugrana egymás torkának az átok törésvonalak és turáni árkok mentén: ki a felelős az inflációért, a száj- és körömfájásért, a mohácsi vészért? Hová úsztassák a Szent Koronát a Dunán, Vészabó vagy Ákos fesse-e meg a Feszty-körkép 2.0-t a Hősök terére, elegendő színes, „néger” migráns van Magyarországon vagy több a soknál, Szájer József állami pozícióba emelése közvetett vagy közvetlen népszerűsítése a homoszexualitásnak, és hova vezetne, ha Lázár, Kocsis, Takaró és Pataky is nemzeti pártot alapítana a pluralizmus jegyében. („Hajh, de bűneink miatt / Gyúlt harag kebledben…”) A hónap végére eljutnának oda, hogy Bohár Mészárost, Apáti Tiborczot üldözné lélekszakadva, hogy valódi riporterként rávilágítson: miként vezetett rohadáshoz a maga természetéből adódóan a kacagányos családi tőkefelhalmozás.
Rút brüsszelita alváz?
Nemrégiben, sokadjára imigyen jelölte meg az ellenséget a miniszterelnök: „A Tisza az nem egy magyar párt, az egy brüsszeli párt”, ez a szuverenitásvédelemnek nagyon nagy kihívása lesz, mert ez a párt vállaltan, nyilvánvalóan baloldali oligarchák és a brüsszeli gazdáinak az akaratát hajtaná végre. Erről szól majd a választás, ez a politikai küzdelem tétje, fejtegette. Érvelése egyszerre veszélyes és együgyű. Veszélyes, mert elvitatja jókora sokaság (a kormányváltásra szövetkezők) jogát, hogy Orbánt és a cinikusan nemzeti együttműködésnek nevezett rendszerét a nulladik perctől galádnak lássa, és ezért sürgősen megállítani kívánja. Elvitatja a baloldaliak, a liberálisok és a mérsékelt jobbközép jogát arra, hogy a „nemzeti kormányzás” nevű tenyérbemászó hatalmaskodást végtelenül korruptnak, élhetetlennek és megosztónak, a legfontosabb oktatási, egészségügyi és szociális alrendszereket súlyosan elhanyagolónak nevezze. Ez az ország kultúrája, nem a stadionbeton meg a historizáló megalománia (gyermekvédelmileg mindkettő aggályos). Orbán a poloskázással ugyanennek a jelentős csoportnak az emberi mivoltát is kétségbe vonja, amit tekinthetünk neveletlenségnek, könnyű esti sértésnek, de az ismert ideges történelmi előképek alapján (Lánczi Tamás gyanús magabiztosságát látva) jobb félni e szavaktól, hogy aztán ne megijedni kelljen a lesötétített TEK-erők megérkezésekor. („Hányszor támadt tenfiad, / Szép hazám, kebledre…”) Együgyű pedig az érvelés azért, mert teljesen mindegy, hogy a Tisza Párt (avagy a sok százezer Fidesz-üldözött) és az Európai Bizottság véleménye megegyezik-e a magyar kormány megítélésében, így például abban, hogy jogosan függesztették-e föl az uniós kifizetéseket az Orbán-kormány korrupciós és jogállamisági kreativitása miatt. Megegyezik, mert az Orbán-kormány velejéig korrupt, és illiberalizmusa az európai élettel összeegyeztethetetlen.
Az Unió alapértékeiről érdemes itt pár szót ejteni: az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartása tartozik ezek közé. Amikor a Fidesz szerint a Gyurcsány-kormány 2006-ban megsértette ezeket, akkor azt mondta, „az Unió vezetése ne segítsen hazug és csaló kormányokat”. (Ugyanezért kövezték meg Kollár Kingát, bár a Tisza áradása előtt három évvel vonták el a forrásokat.) S hogy világos legyen, mit gondolt a Fidesz 2006-ban a baloldali kormányról, nyúljunk vissza korunk erkölcsi világítótornyához, Kövér Lászlóhoz: „Én azt gondolom, hogy ez (a hazug és csaló kormányoktól a segítségnyújtás megvonása) elemi erkölcsi követelmény egy olyan nemzetközi közösség számára, amelyik mindig azt hangoztatja, hogy nem pusztán gazdasági érdekközösség, hanem értékek közössége is. Azt hangoztatja, hogy a demokrácia a civilizáció letéteményese, hát akkor tessék komolyan venni a saját normáit a saját területén belül!”
Mi vagyunk a magyarok
Belátható tehát, hogy az átlagos ellenzéki nem azért tartja méltatlannak Orbán rendszerét, mert Brüsszel 2010 óta (sajnálatosan és ingerlően lassan) ugyanarra a következtetésre jutott, mint ő. Az egyszeri ellenzéki polgár nem azért ítéli el Mengyi, Farkas, Simonka, Völner, Boldog (és a többi alternatív tisztesség) hablaty hazafiságát, mert a bíróság elítélte őket, vagy az ügyészség alapos gyanú miatt vádat emelt az ügyükben. Az ellenzéki szavazó azért tartja méltatlannak Orbán rendszerét, mert keresztény önbevallása ellenére aljas és nemtelen eszközökkel démonizálja az ellenfelét („a kommunisták mind ott lesznek, legyünk hát ott mi is!” 2014, 2022). Teszi mindezt a hatalom megtartásának az érdekében. Ezért írja át a választási szabályokat kénye és kedve szerint, és ezért gazdagítja szégyentelenül a saját táborát (vö. lesöprendő kullancsok, akik olyan aprók és kapaszkodók, hogy az istenért sem hallgatnak a látványos levegőbe csapkodásra).
Kimondva-kimondatlanul (de inkább kimondva): a Fidesz-elnök úgy véli, hogy csak az ő elképzelésük vezethet a nemzet felemelkedéséhez.
Ezt vélheti, szíve joga. Az ellenfelének a rettentő tévedését is szentül hiheti. De az ellenfelét a nemzet ellenségének tekinteni: ehhez nincs joga. Ez persze csak arra való, hogy a centrális erőteret éltesse. De centrális erőtér nincs többé. Illetve nem ott van. Átigazolt az ellenzékhez. Ami nem jó hír, de a természet, a fizika nem csupa jó hír. És megoldott már nagyobb problémákat is. Azóta isten is centrális erőtérrel ver.
Gondolhatja a Fidesz, hogy Kollár Kinga és a pártja hazaáruló azért, mert egy ok-okozati összefüggést feltáró mondatban szerepeltette a magyarok életkörülményeinek a romlását és az ellenzék sikerének az esélyét. Pedig a „Fidesz miatt romlik a magyarok életszínvonala, és ez kedvez az ellenzéknek” gondolatfutamban semmi ördögi nincs. Nem következik belőle, hogy a Tisza a magyarok életszínvonalának a romlásán ügyködne, és az sem, hogy örülnének a nyilvánvaló ténynek (annak talán örülnek, hogy orbáni sikerpropaganda és jóhír-kampány után végre nem tagadják a napnál világosabb valóságot). Ahogy vélhetően a Fidesz sem örül a németországi merényleteknek csak azért, mert azok nekik kedveznek, és végképp nem következik ebből, hogy közük volna a merényletekhez.Teljesen mindegy tehát, hogy Orbán szerint a kormányváltást akarók, „amikor csak tehetik”, rárontanak-e a nemzetükre (2005, Tusványos). Teljesen mindegy, hogy szerinte a szőnyeget felhajtva most is kiderül, hogy ugyanazok szavaznak a Tiszára, mint korábban az MSZP-re vagy a DK-ra.
Semmi nem változott abban az értelemben, hogy Orbán szerint a hulladék, a szemét szavaz ellene. A szőnyeg alá söpört kosz.
Aki a nemzet része még akkor is, ha nem akar az lenni (vagyis szerinte bár ne lenne az), és együtt kell élni vele. Orbán arra építette a hatalmát, hogy ha elegen akarják ugyanazt, akkor a sokszínű (mi más lenne) ellenzék megsemmisül. Egy kis ellenségkép a hazán belül: valóban himnikus önsorsrontás. „Világos, hogy kik vagyunk mi, és tudjuk, hogy kik ők. Mi vagyunk a magyarok, akik… és le kell tisztázni, hogy kik vagyunk mi, és kik azok, akik nem mi vagyunk, hanem szemben álló erők.” Játékszabályt írt, mert csak a saját szabályai szerint szeret játszani, és nyert. Cinkelt kártyáival egészen addig nyerhetett, amíg valaki ki nem ismerte, és nem játszik jobban nála. Ebben az országban 2014 óta közel vagy pontosan ugyanannyian szavaznak a Fidesz ellen, mint mellette. Kétharmados győzelmekkel hivalkodni önbecsapás, valóságtagadás. Ellenséget kreálni a nemzet feléből: a történelem sötét oldalára kerülés. Szemétdombság. Nincs Szűz Mária, nincs Jézus Krisztus, nincs Ferenc pápa, aki ezt igenelné. És persze semmi komollyal nem büntet, csak huzamos ellenzékiséggel. És ha szerencséje van Orbánnak, nem kapja vissza kamatostul, amit a magyaroknak adott, nem veri vissza háromszor a sors, amit magyarokra mért. A Tisza kezében egy Megafon, egy MTVA, egy ÁSZ, egy NVB, egy Médiatanács, egy Kúria-elnök, egy Alkotmánybíróság, egy rahedli cinkos polgármester, rektor, dékán, intézetvezető, kórházigazgató. Isten ments, semmi szükség isteni beavatkozásra. Elég lesz a Btk. embersége is.
Éberség az ellenséggel szemben
„A legfontosabb tanulság azonban számunkra, hogy fokozni kell az éberséget az ellenséggel szemben. Meg kell vallanunk őszintén, hogy ezen a téren, Rajk áruló bandájával szemben, mi magunk, a Párt vezetői is, hibáztunk. Mi jól ismertük Lenin megállapítását arról, hogy a megvert ellenség megtízszerezett energiával, százszorosra fokozott gyűlölettel veti magát a harcba. Ismertük nagy tanítónk, Sztálin elvtárs tanítását arról, hogy az osztályharc a proletárdiktatúra viszonyai között még elkeseredettebbé válik, mint előtte volt. Olvastuk példaképünk, a nagy Bolsevik Párt 1936-38-as tapasztalatait és mégsem gondoltunk arra, hogy ez nálunk is megismétlődhet. Általánosságban beszéltünk az éberségről, de ugyanakkor magabiztosak voltunk, megnyugtattak bennünket politikai és gazdasági sikereink... Amellett a Rajk-ügy leleplezéséig ilyen esetünk nem volt és elképzelhetik az elvtársak, hogy magunk is meg voltunk döbbenve az aljasság és az árulás e feneketlen mértékétől. Nem volt gyakorlatunk az ilyen ügyek felgöngyölítésében és tudtuk, hogy nem lehet könnyelműen hozzáfogni. Nem is volt könnyű a felgöngyölítés kidolgozása és megvallom, hogy sok álmatlan éjszakámba került, amíg a végrehajtás terve alakot öltött. (Taps.)”
(Rákosi Mátyás az ellenségről 1949-ben)
