Orbán Viktor (ha a fehérvári-alcsútdobozi-Cinege utcai fejlődéstörténet gumírozása alapján létezik még ilyen nevű ember) hívei számára legfőbb erénye a megbocsáthatatlan bűne is egyben: víziót adott sokaknak, de a többieknek is csak ezt szabad éltetni. Ha éltetni nem tudják, akkor kivándorolhatnak, vagy ha mégis maradnának (2,6 millió döntően adófizető távozása megviselné az államháztartást), akkor „nix ugribugri” (2015, Tapolca): eszükbe se jusson felszámolni akarni az ő álnokul kimódolt rendszerét, amit éppen kulturális korszakba igyekszik ágyazni (Tusványos, 2018). Szerinte (2025, Orbán-Hont ádáz torokra menés) a Tisza nem magyar párt, hanem brüsszeli. Micsoda sületlenség (és a betiltó-kitiltó vádbeszéd első sora) ez! Tessék mondani, ha a Tisza brüsszeli párt, akkor a 2,6 millió Tisza-szavazó is belga zsoldban áll? És a fideszes „szuverenitásvédelem” a Tisza után fellép a szavazói ellen is? Ugyanakkor: ha a Fidesz nem magyar párt, akkor a 2,2 millió szavazója is moszkvai? És mi van a kétmillió párttalan párával, aki szerint az égvilágon senki sem képvisel magyar érdekeket? Ez már egy végletesen együgyű ország, ahol juszt se nevezzük Magyarnak a legnagyobb ellenzéki erő vezetőjét? A magyar név megint szép lesz, vagy a hatalom „balsorsnak” nevezi az ország egyik felét? Himnusz live stream, múltmegbűnhődés, honját a hazában nem lelés, vérözön, lángtenger, halálhörgés, siralom. Haverok, buli, fantasztikus 2025.
Játsszunk el a gondolattal – bakancslistás vesszőparipám –, hogy rázárjuk az ajtót egy hónapra a 2,2 millió fideszesre, kívülről és kettőre (hatpontos biztonsági), és megnézzük, mire mennek ők ketten: a Teremtő és a NER. Mi egy 7,6 milliós IBUSZ-csoporttal mindenhol jelentős múzeumi és lélekgyógyászati kedvezményeket kapnánk (PTSD), és a 23 millió vendégéjszaka sem volna lebecsülendő.
Megérdemelnénk. Kipihennék magunkat picit, ők pedig rájönnének, hogy a homályos homogenitásuk (és a horrorita homofóbiájuk) ellenére mily sokszínűek, sokfélék, hovatovább sokívásúak, és csak az ellenség megvetése, kiátkozása, legyőzése (mennyi nemes életcél) tartja őket egyben.
Ellenség nélkül nincs Fidesz.
A steril kormánypártiság seperc alatt ugrana egymás torkának az átok törésvonalak és turáni árkok mentén: ki a felelős az inflációért, a száj- és körömfájásért, a mohácsi vészért? Hová úsztassák a Szent Koronát a Dunán, Vészabó vagy Ákos fesse-e meg a Feszty-körkép 2.0-t a Hősök terére, elegendő színes, „néger” migráns van Magyarországon vagy több a soknál, Szájer József állami pozícióba emelése közvetett vagy közvetlen népszerűsítése a homoszexualitásnak, és hova vezetne, ha Lázár, Kocsis, Takaró és Pataky is nemzeti pártot alapítana a pluralizmus jegyében. („Hajh, de bűneink miatt / Gyúlt harag kebledben…”) A hónap végére eljutnának oda, hogy Bohár Mészárost, Apáti Tiborczot üldözné lélekszakadva, hogy valódi riporterként rávilágítson: miként vezetett rohadáshoz a maga természetéből adódóan a kacagányos családi tőkefelhalmozás.
Rút brüsszelita alváz?
Nemrégiben, sokadjára imigyen jelölte meg az ellenséget a miniszterelnök: „A Tisza az nem egy magyar párt, az egy brüsszeli párt”, ez a szuverenitásvédelemnek nagyon nagy kihívása lesz, mert ez a párt vállaltan, nyilvánvalóan baloldali oligarchák és a brüsszeli gazdáinak az akaratát hajtaná végre. Erről szól majd a választás, ez a politikai küzdelem tétje, fejtegette. Érvelése egyszerre veszélyes és együgyű. Veszélyes, mert elvitatja jókora sokaság (a kormányváltásra szövetkezők) jogát, hogy Orbánt és a cinikusan nemzeti együttműködésnek nevezett rendszerét a nulladik perctől galádnak lássa, és ezért sürgősen megállítani kívánja. Elvitatja a baloldaliak, a liberálisok és a mérsékelt jobbközép jogát arra, hogy a „nemzeti kormányzás” nevű tenyérbemászó hatalmaskodást végtelenül korruptnak, élhetetlennek és megosztónak, a legfontosabb oktatási, egészségügyi és szociális alrendszereket súlyosan elhanyagolónak nevezze. Ez az ország kultúrája, nem a stadionbeton meg a historizáló megalománia (gyermekvédelmileg mindkettő aggályos). Orbán a poloskázással ugyanennek a jelentős csoportnak az emberi mivoltát is kétségbe vonja, amit tekinthetünk neveletlenségnek, könnyű esti sértésnek, de az ismert ideges történelmi előképek alapján (Lánczi Tamás gyanús magabiztosságát látva) jobb félni e szavaktól, hogy aztán ne megijedni kelljen a lesötétített TEK-erők megérkezésekor. („Hányszor támadt tenfiad, / Szép hazám, kebledre…”) Együgyű pedig az érvelés azért, mert teljesen mindegy, hogy a Tisza Párt (avagy a sok százezer Fidesz-üldözött) és az Európai Bizottság véleménye megegyezik-e a magyar kormány megítélésében, így például abban, hogy jogosan függesztették-e föl az uniós kifizetéseket az Orbán-kormány korrupciós és jogállamisági kreativitása miatt. Megegyezik, mert az Orbán-kormány velejéig korrupt, és illiberalizmusa az európai élettel összeegyeztethetetlen.
