Udvaros Dorottya: Engem nem lehet koholt vádak alapján börtönbe zárni

Jelen volt a Katona József Színház, a Bárka Színház indulásakor is. Most egy új budapesti magánteátrum, a Bástya Színház nyitóelőadásának egyik főszereplője. Miért mondott igent a felkérésre?

Lehet, hogy nekem van egy ilyen szenvedélyem: szeretek jelen lenni színházak nyitásakor. Mindig különös élmény, ha megnyílik egy új játszóhely, ebben van valami mágikusan vonzó. Mostanában pedig különösen. A Bástya Színház művészeti vezetőjével, Ozsgyáni Misivel eddig színészként nem dolgoztam, de a regényét olvastam és oda voltam érte. Amikor először meghallottam, hogy színházcsinálásba kezd, azt gondoltam, hogy megőrült ez a srác. Miért nem ír, hiszen németül is lefordították a regényét. Közben engem az a vágy, hogy a semmiből legyen egy színház, lenyűgöz.

A nyitó előadás a Minden jót, Leo Grande című film színpadi változata. A filmben az ön szerepét, a hittantanárnőt Emma Thompson játszotta. Látta a filmet?

Igen és szerettem, de magát a történetet is. Az egyik legvonzóbb számomra az volt, amikor megtudtam, hogy a nyitó előadást Keresztes Tamás rendezi. Vele sem dolgoztam eddig, akinek egyébként én a rajongója vagyok. Színészként is, de láttam rendezését és úgy éreztem, sokat tépelődik, de mindig képes a legjobb utat megkeresni. Az előadásban a partneremmel, Medveczky Balázzsal már dolgoztam kicsit tavaly nyáron a Rebeccában Szegeden. De nekem nagyon fontos, hogy milyen az adott előadás stábja, persze a szerep is számít, de lényegesebb a csapat. Most úgy éreztem, hogy ebben az új színházban itt ehhez minden adott.

A volt Bástya mozi emeletén nyílt az új színház. Járt ide moziba?

Igen, sokszor voltam itt. Nagyon jó mozi volt.

A nyitó előadás története elsőre elég bizarr: egy nyugdíjas hittantanárnő szerződtet egy fiatal szexmunkást…

Elsőre erőltetettnek tűnhet, de egyáltalán nem az. Számomra leginkább arról szól, hogy tele vagyunk előítéletekkel a másik iránt. Aztán amikor ez a két ember elkezdi jobban megismerni egymást, elkezdik egymást elfogadni és becsülni. Manapság sokat papolunk az elfogadásról, de azt hiszem, ez a túlélésünk egyik kulcsa. Ahhoz, hogy elfogadjam a másikat, meg kell ismernem őt, tudnom kell a döntéseinek a mozgatórugóit. Ez a folyamat a világunkban még nagyon csikorog. Az emberiség technikai fejlettsége szárnyal, ám a lelkünk ezt a ritmust egyáltalán nem követi. Hiába írunk elő különböző szabályokat, hogy milyennek kell lennünk, a lélek erre egyszerűen megrázza magát, bólint és elindul egy másik irányba.

Épp azon a napon tiltották be a Pride-ot Magyarországon, amikor beszélgetünk.

A tiltás alapjogot érint, ami elképesztő. És az indoklás is, amely szerint a gyerekek megijednek ettől a felvonulásól. Ez az egész is arra példa, hogy miért rendkívül fontos a Minden jót, Leo Grande története, főként amiről beszéltem, az elfogadás aspektusa.

Az előadásban nagy szerepe van mint témának a szexualitásnak. Ez mennyire tekinthető egy színésznő szempontjából, akinek a színpadon sokat kell erről beszélnie, határátlépésnek?

Semennyire. A szexualitás minden pillanatunkat átszövi, a színházat meg különösen, ahol iszonyúan fontos a szexus. Nekem ezzel nincs bajom és nem is volt. Nem is féltem tőle soha, Persze az ember izgatott, ha mondjuk egy filmben közeli intim jelenetet kell eljátszani. Színpadon el lehet emelni valamennyire, de filmen hihetőnek kell lennie és az ember természetes szeméremérzete ott dübörög.

Ön többször játszott színpadon teljesen meztelenül. Mit gondol arról, hogy sokan felháborodtak a Hunyadi-sorozat intim jelenetei miatt?

Nem értem. Az elmúlt években nem néztek filmeket azok, akik most kifogásolják ezt? A színház és a film mindent el szeretne mesélni, amik történnek velünk. Szerelmesek vagyunk, vagy kiszolgáltatottak, netán kihasználnak, megaláznak minket. Ezek mind megtörténnek velünk. Ezekről a témákról hívja közös gondolkodásra a nézőt a színház és a film. Az ókori dráma ezért jött létre, hogy a nézőkkel közösen gondolkodjunk mirólunk, emberekről. Ebben vastagon benne van a két ember közötti intim viszony is.

Lehet, hogy a felháborodók egy része a gyerekek elől félti a meztelenséget.

Ha egy család leül és megnézi a Hunyadit, akkor a szülők kötelessége, hogy a korhatár szabályaira figyeljenek. Közben tessék beszélgetni 12–13 évesekkel, hogy mi mindent tudnak a nőről és férfiról, a szexualitásról. Mintha nem akarnánk észrevenni, hogy egy fiatalember mennyi helyről tud ma már információhoz jutni. Hagyjuk a gyerekeinket órákig egyedül a számítógépükkel? Tudjuk, hogy éppen mit néz? Aztán egyszer csak meglepődünk, ha valamilyen különös dolog történik. Talán inkább ezen kellene jobban elgondolkodni, hogy a rájuk áradó, mérhetetlen sokaságú, rendkívül vegyes információözönben hogyan igazodjanak el. Talán inkább az a család felelőssége, hogy ellássa különböző eseményekkel, szórakozásokkal a gyereket és ne hagyja őt órákig ülni a számítógépével szemben.

Azzal nem foglalkozik, hogy Szente Vajk jelentős állami támogatással vette át az Erkel Színház vezetését?

Nem, nem foglalkozom vele, mint ahogy azzal sem, hogy mélyen az átlagos gázsim alatt vállaltam el, hogy részt vegyek Herendi Gábor Futni mentem című filmjében, mert sokkal fontosabbnak tartottam, hogy Herendivel dolgozhatom, és nagyon jó színészcsapat lesz a filmben.

Ha hívták volna március 15-én a Fidesz vagy a Tisza Párt nagygyűlésére fellépni, arra is nemet mond?

Igen. Nem szeretnék politikai megmozdulásokhoz kapcsolódva szerepelni. De ezt már pályakezdőként is így gondoltam. Elfogadom, ha valamelyik kollégámnak erről más a véleménye. Én színészként ezután is színházi előadásokban és nem politikai emelvényekről szeretnék beszélni az emberekhez.

Az elmúlt évad végén felbontotta a szerződését a Nemzeti Színházzal. A mostani szabadúszó korszaka mennyire jelent újrakezdést?

Eddig nem jutott eszembe, hogy ez újrakezdés lenne. Inkább arra gondoltam, hogy elmúlt számomra valami, ami nekem mindig nagyon fontos volt, mégpedig a társulati létezés. A pályámon egyetlen év volt csupán, amikor nem voltam társulati tag. A Katona József Színházat követően akartam egy kicsit kalandozni az egész országban. De egy évre rá alakult meg a Székely Gábor által vezetett Új Színház. Gábor hívott és neki nem lehetett nemet mondani. Utána pedig szerettem volna ott lenni a Bárka nyitó csapatában, ami szintén egy társulatot jelentett. Most viszont nem akartam társulathoz szerződni, pedig kaptam több ajánlatot is. Arra gondoltam, hogy ha nem kapok felkéréseket adott feladatokra, az sem baj, legfeljebb elgondolkodom azon, ami eddig történt velem, mi az amire még vágyom. Ehhez képest olyan mennyiségű feladat jött szembe, amire egyáltalán nem számítottam. Ha nem marad el az Orlai Produkciós Irodánál egy bemutató, akkor nekem ebben a szezonban öt premierem lett volna. A fénykoromban nem volt ennyi.

Arra nem gondolt, hogy politizáljon?

Irtózom a politikától, annyi sok hazugság és szenny kapcsolódik hozzá. A politikusnak muszáj népszerű dolgokat mondani és ahhoz, hogy széles körben eljusson, le kell butítani a mondókát. Ez számomra alapvető gond, mert a dolgokat nem lehet a végtelenségig leegyszerűsíteni. Jelenleg azt látom, hogy a világpolitikában tombol ez a fajta leegyszerűsített beszéd.

Én felléphetek egy akár nagyon picurka deszkára és a nézőkkel beszélgethetek az életünkről. Rólunk, emberekről. Ennél jobbat nekem nem ajánlhat az élet.

Hogyan viseli az egyre élesedő színházi politikai kettészakítottságot?

Fanyar mosollyal nézem ezt az egészet és azt kérdezem, meddig megy ez így? Végül is egy produktumot csak a minőség határozhat meg. Lehet bárkire rátuszkolni bármit, de akik nézik, nem teljesen hülyék. Nem lehet őket átverni. A nézők azt fogják sikerre vinni, ami érvényes és tehetséggel van előadva. És ez nem függ semmilyen oldaltól. Én továbbra is azt keresem, hogy miként lehet úgy dolgozni, hogy csak a minőség számítson és ne az oldal. Nem egyszerű, de fontos erre törekedni.

Ha Szente Vajk hívja az Erkelbe, mit válaszol neki?

Már megkeresett és vannak tervek, amikben felkért, hogy szerepeljek. Egyébként színészként partnerem volt a Madách Színházban a Diploma előtt című előadásban, amit Herendi Gábor rendezett. Már ott lehetett érezni, hogy ő nemcsak színész akar lenni, hanem a komplex színházcsinálás érdekli. Láttam már sikeres rendezést tőle, Kecskeméten művészeti vezetőként is jók a visszajelzések a kollégák részéről a munkájával kapcsolatban.

A társulati szerződési ajánlatokra miért mondott nemet?

Egyrészt meghatónak éreztem a megkeresést, érződött, hogy segítőkezet akarnak nyújtani. De azt mondtam, hogy számomra most nagyon izgalmas, hogy próbálhatok Kaposváron, a Katonában, a Vígszínházban. Ezeknek a lehetőségeknek az egymásutánja felbolygatta a munkakedvemet. Nagyon inspiráló megismerni egy-egy társulat belső működését. Ez engem nagyon izgatott. Nem tudtam erről lemondani. Úgy érzem, ez az izgalom nem fog elmúlni bennem. Rettenetesen fárasztó. Nagyon sok előadásom van. És a sors olyan, hogy ha sok minden van, akkor még pakol rá dolgokat. Ennyi önálló estem, felolvasószínházi előadásom nagyon rég volt. Nem is tudom összeszámolni, hogy az elmúlt hetekben hány helyen voltam.

Nem bánja, hogy a Nemzetiből való eljövetele konfliktusos lett, a végén méltatlannak tűnő üzengetéssel?

Én nem üzengettem. A Nemzeti működésével kapcsolatban sok mindennel szemben voltak kritikai észrevételeim. Ám ebben a folyamatban a baleset különös pillanatot jelentett. Ekkor derült ki számomra, hogy a társulati létezést tekintve a Nemzetiben valami nagyon nincs rendben. Komoly baj van, amit nem lehet besöpörni a szőnyeg alá.

Részben mégis volt ilyen szándék.

Én már a balesetet követő első társulati ülés után azt mondtam, hogy ezt nem lehet azzal elintézni, hogy a színész a felelős. Le kell vonni a vezetés részéről is a konzekvenciát és ki kell mondani, ha valaki elrontott valamit vagy tévedés történt. Vállalni kell, hogy „ez a mi hibánk.” Nem lehet rátolni az egészet a színészre. Én ilyenben nem tudok részt venni. A lelkem legőszintébb hitével azt gondolom, hogy egy színésszel ilyen nem fordulhat elő.

Erről a színházon belül lehetett beszélni?

Voltak ugyan próbálkozások Vidnyánszky Attila és az én részemről is, de nem igazán. Valahogy azt éreztem, a hatalom eldöntötte, hogy ennek így kell lennie. Szerintem Attila komolyan gondolta, amikor először lemondott, még akkor is, ha mások ezt a gesztust megrendezett színjátéknak tartják. Szerintem utána mondták neki, hogy ez nem így lesz. Onnantól a dolgok ráálltak egy vágányra és fékezhetetlenül mentek egy irányba. Ehhez az irányhoz én nem tudtam csatlakozni.

Amikor Vidnyánszky Attila lett a Nemzeti igazgatója, ön maradt a társulatnál. Miért, miben bízott?

Őszintén kíváncsi voltam Vidnyánszky színházára. Többen elszerződtek akkor, azok is, akik ismerték Attilát, mert dolgoztak vele. Szerződést bontottak, miközben a társalgóban ismerősként megölelték. Én bennem viszont kíváncsi várakozás volt.

Az eltávolodás Vidnyánszkyval nem egy folyamat eredménye, hiszen ön tüntetett a Színház-és Filmművészeti Egyetem modellváltása ellen is, és többször nyilvánosan is a különvéleményének adott hangot.

Igen, ez egy folyamat volt, de az ember mindig bízik valamiben. Én régóta ott voltam a Nemzetiben, sok embert tiszteltem és megszerettem, és most nem csak színészkollégákra gondolok. Számomra fontos a kellékes, a súgó és az öltöztető is. Nekem ők a családom részei. Nehezen válik el az ember azoktól, akiket régóta becsül és szeret. Hiába láttam, hogy nem jó felé mennek a dolgok, nehéz volt azt mondani, hogy jó, szevasztok. Sokáig azt gondoltam, ha belül maradok, akkor bízhatok abban, hogy talán tudok hatni arra, hogy jobban menjen minden. Ez a baleset azonban erős vízválasztónak bizonyult.

A társulat meghatározó része azonban nyilvánosan néma maradt ebben a kérdésben. Úgy tűnt, hogy szinte egyedül volt, aki felemelte a szavát.

Ez így van. De nagyon nem lepett meg, elég sokat tudok az emberi működésről. Annyi minden szólhat amellett, hogy valaki ne szólaljon meg: pozícióféltés, anyagi probléma, családi helyzet és sorolhatnám bőven tovább. Nem lehet senkire rámutatni, hogy miért nem volt karakánabb.

Belülről önnek senki nem mondta, hogy könnyen beszél, mert a Nemzet Színésze, anyagilag biztonságban van.

Nem mondott ilyet senki, lehet, hogy valaki gondol hasonlót, de nem lehet mindenkinek megfelelni.

Az ön édesanyját, Dévay Camilla színművészt a negyvenes évek végén internáló táborba zárták. Almási Tamás készített dokumentumfilmet ezzel kapcsolatban. Az édesanyja igazságérzete sok idő után sem hagyta őt nyugodni. Úgy látszik, ön is örökölt ebből az igazságérzetből.

Lehet, de nekem szerencsém van, mert engem nem lehet koholt vádak alapján börtönbe zárni. Legalábbis egyelőre…

Egy környezetvédelmi ügyben azért önnek is volt nemrég egy tárgyalása.

De felmentettek. Nagyon boldog voltam.

Az igazságérzetet lehet örökölni?

Biztos sokat számít az a közeg, amelyben felnő az ember. Az apukámra is jellemző volt, hogy törik a gerince, de nem hajlik, az anyukámra meg végképp. Amikor a Nemzetiben konfrontálódtam, azért gondoltam arra, hogy lehetnek ennek veszélyei. És nem is elsősorban az anyagi veszteségre gondolok, hogy elveszítem a fizetésemet, hanem arra, hogy vajon hívnak-e különböző feladatokra.

Szerencsére azonban sokfelé hívták, például a már említett Futni mentem című nagy sikerű film egyik főszerepére.

A Futni mentem-et nagyon szerettük, pedig mindenki a gázsija alatt vállalta el, mivel minimális költségvetésből készült, rövid idő alatt. De Herendi Gábor érdeme, hogy egy pillanatig sem éreztük, hogy „szegény film” lenne és fantasztikus színészcsapat jött össze. Nem feszültünk be, de jól akartuk megcsinálni, miközben nem éreztük, hogy bármilyen kompromisszumot kellene kötnünk.

Gondoltak arra, hogy ennyire sikeres lesz?

Erre senki sem gondolt. Arra igen, hogy egy helyes, szerethető film lesz. Azt, hogy mi mennyire lesz sikeres, sohasem tudhatjuk. Előfordul, hogy egy fantasztikus anyagon dolgozunk, minden lehetőség adott a sikerre és mégis megbukunk vele. Ezek rejtélyes és kiszámíthatatlan dolgok, hogy miért.

A siker mennyire izgatja?

Nagyon, én egy sikerorientált oroszlán vagyok. De nem mindenáron!

Az mit jelent? Nem megy el bizonyos televíziós műsorokba, vagy van olyan felkérés, amire nemet mond?

Természetesen, előfordulnak ilyen esetek, bizonyos helyeken valóban nem szeretnék megjelenni és ezzel senkit és semmit nem szeretnék minősíteni. Egyszerűen bizonyos közegben én nem érzem jól magam. Az ösztöneim ebből a szempontból nagyon jól szoktak működni.

Milyen volt visszamenni a Katona József Színházba ennyi év után?

Nagyon izgalmas, és megtisztelve éreztem magam, hogy Székely Kriszta hívott a Nyílt tárgyalás egyik főszerepére. Egyébként nekem nincsenek szerepálmaim. Sokkal jobban érdekel, hogy egy rendező, vagy producer miért éppen rám gondol. A Katonában az egész próbafolyamat nyugodt, átgondolt struktúra szerint zajlott. Úgy jártam be oda, mint aki hazamegy. Mintha el sem mentem volna, pedig harminc éve szerződtem el onnan.

Mi ennek az oka, maga a Katona?

Igen, ahogy a mesterek átadták a stafétát a tanítványoknak, Zsámbéki Gábor Máté Gábornak, Máté Székely Krisztának, Tarnóczi Jakabnak. Az alapítás szellemisége mindig újabb és újabb formában él tovább. A Katona több szempontból is egy nyitott szellemiségű színház volt és az is maradt. Kaposváron Bérczes László rendezésében mutattuk be az Őszi álom című darabot és május 25-én épp a Katonában játsszuk kétszer vendégjátékként.

Reklámfelkérést vállal?

Nem. Persze, ha rengeteg pénzt fizetnek érte, az más helyzet.

Na, most komolyan. Az reklámnak számít, hogy ön az egyik kedvelt budai fitneszstúdió arca?

Odajárok, amióta megnyílt.

Úgy hallottam, ugyanolyan intenzíven edz, ahogy játszik. A színpadon profitál abból, hogy rendszeresen sportol?

Abszolút! Például ennél a darabnál is, itt a Bástya Színházban. Két óra intenzív jelenlét a színpadon, úgy hogy a nézők nagyon közel ülnek hozzánk. Nincs más lehetőségem, mint a partnerem tekintetébe kapaszkodni, illetve koncentrálni magamra és arra, aki velem szemben áll a színpadon. Ez nagy igénybevételt jelent. Ha tehetem, én régóta minden reggelt sporttal kezdek. Voltam olyan órán, amelynek a végén el kezdtek potyogni a könnyeim, annyira mély meditációs állapotba kerültem. Ahogy leszakadt rólam egy csomó víz, hirtelen azt éreztem, hogy a lelkem viszont teljesen megtisztult. Onnan is távozott a salakanyag. Nem volt bennem semmilyen szomorúság, egyszerűen megkönnyebbültem. Ilyenkor tízkor a próbán az aktuális rendező bármit mondhat, nagy nyugalommal meg tudom őt hallgatni.

A sport, gondolom, fiatalon is képes tartani az embert.

Abszolút. Vannak különböző bajaim, a gerincemet csavarozni is akarták. Én pedig azt gondoltam, hogy mozgással meg tudom oldani. Szerencsére sikerült is. Látja, itt vagyok, elmúltam hetvenéves és nincsenek fémdarabok a gerincemben. A mai napig makacsul hiszek a mozgásban, hogy mindent megold. Például a menopauzát, pedig ez a nők életében ez egy nagyon kritikus szakasz. Nagyon fontos még, hogy nem személyi edzőhöz járok, hanem csoportos órákra, mert én egy csapatjátékos vagyok. Látom a másikon, hogy már alig bírja, de megcsinálja. Az edző azt mondja, hogy még nyolcszor, akkor megcsináljuk, és ebben a legfontosabb a közös élmény, hogy ily módon létrejön egy közösség. Másrészt, hogy mindannyian feszegetjük a határainkat. Úgy érzem, ez az életünk motorja is. Egy gyerek ugyanezt csinálja, folyamatosan feszegeti a határait. Ezt nem szabad nekünk sem elfelejteni felnőttként sem. És mindezeket meg kell élnünk!