Nyáresti művészi méltóság

Minőségi produktumokkal várja a látogatókat az idei Zempléni Fesztivál. Az egyedi helyszíneken létrejött, műfajilag sokszínű koncertek és előadások évről évre megszólítják az egyre bővülő közönséget.

A nyitókoncerten Csajkovszkij és Bartók műveit vezényelte Hollerung Gábor

A színpadon kimondták, hogy „Gondolom, nem gyalog”, a közönség azonnal tapsolni kezdett

A szolnoki Sweet Charity a Városmajorban Béres Attila rendezésében egy olyan mese, amelynek a tanulságai igencsak komolyak.

Bíró Panka Dominika a címszerepben azonnal kíváncsivá teszi a publikumot

A női nézőpont, illetve a monodrámák kaptak erős hangsúlyt a szegedi 35. Thealter Fesztiválon

Az utolsó napon Harsányi Attila három egyszemélyes előadást játszott el egymás után, egyfajta maratonként. 

Fullajtár Andrea a nagymamája lágernaplóját dolgozta fel a Tíz hónap Babilonban

Nyolcvanhárom évesen elhunyt Robert Wilson világhírű amerikai rendező, képzőművész, performer, a világ színházi életének egyik legjelentősebb alkotója

Igazi világnagyság és világpolgár volt.

Szenvedély pőrén

Huszonhat évvel ezelőtt jött létre ez az est Egerben, ahol Szegvári Menyhért rendezett egy Edith Piafról szóló darabot. 

Nádasy Erika pillanatok alatt lényegült át Édith Piaffá

Sűrített felnövéstörténet

Györgyi Anna és lánya, Kiss Anna Gizella nem először játszik együtt színpadon. A Bástya Színházban Marsha Norman a Jóccakát, anya című darabjában a mű több tabutémát is felvet. A közös próbákról, a szülői elengedésről beszélgettünk a két színésznővel.

„Beszélgessünk egymással, amíg lehet. És ne csak arról, hogy megvette-e a másik a bérletet vagy hogy melyik politikai pártot kell leváltani. Egymásra kellene újra kíváncsinak lennünk. Mindenki erre vágyik, de félünk az ezzel járó felelősségtől”

Szárnyalás és nehézkedés

Kőszegen július 20-ig tart a Köz-játék Fesztivál, színházi bemutatókkal, gyerek- és zenei programokkal, kiállítással várják azokat, akik a művészetben kifejezhető közjátékokra is kíváncsiak.

A Felső szomszédokban mélyebb lelki rétegekbe is eljutnak a szereplők

Vágyakozás a megváltásért

Először vittek Wagner-operát színre a Szentmartgitbányai Kőfejtőben szerda este. A bolygó hollandi Philipp M. Krenn rendezésében rendkívül látványos, emellett érvényes színházi pillanatokat is tartogat. 

Minél tovább szemlélte az ember a színpadot, annál több izgalmas részletet fedezhetett fel

Szóbeszédek örvényében

A Csetepaté Chioggiában Rusznyák Gábor rendezésében a Városmajorban, a helyhez és az időhöz illő fülledt, szenvedélyes vígjáték. Magas a játék hőfoka, de a figurák és a viszonyaik abszolút nem idegenek.

A chioggiai nők egymást és magukat sem kímélve küzdenek a saját igazukért

Búcsú Kovács Dezsőtől

1956-2025

Mindig új diktátorok jönnek

Két erdélyi előadás kapta a legfontosabb díjakat idén a Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján. Tompa Gábor kolozsvári előadása lett a legjobb produkció. A legjobb rendezésnek járó elismerést Bocsárdi László kapta a sepsiszentgyörgyi Angyal szállt le Babilonba rendezéséért. 

Az újvidéki Tanyaszínház Szigligeti Ede: A cigány című előadását parkban játszották. A különleges helyszín a társulatnak és a darabnak is nagyon jól állt

Lelkek szabad szárnyalása

A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján több előadás pregnáns eleme az álomdramaturgia. Tompa Gábor nagyon személyes kolozsvári rendezése pedig a fesztivál egyik csúcspontja lett.

Ritkán látható annyira személyes előadás – főként egy fesztiválon –, mint a Tompa Gábor által színre vitt Én vagyok a szél

Idén Szolnokon rendezték meg az Országos Színházi Találkozót

Az esemény tavaly óta vándor rendezvényként működik. A versenyprogramban megjelent több markáns, főként a társulati kohézió fontosságát szimbolizáló produkció. 

A Ház a blokkok között című marosvásárhelyi elő­adás a társulat óriási erejét, fegyelmét és remek egyéni teljesítményeket mutatott

Súlyos szószínház Jean Racine Bereniké című darabja

Önmagunkba záródva. 

Jérémy Lopez és Suliane Brahim az előadás egyik jelenetében

„A táncot művelők nincsenek egyszerű helyzetben, mert államilag nem rendezték a műfaj helyzetét”

Június 17-én kezdődik Győrben a XX. Magyar Táncfesztivál. Velekei Lászlót, a Magyar Táncművészek Szövetségének elnökét, a Győri Balett igazgatóját kérdeztük a tánc mostani megítéléséről, a műfaj megújításának lehetőségeiről.

„Nagyon fontos, hogy ebben az egyre zajosabb világban a fiatalokkal is fel tudjuk venni a kapcsolatot”

Nyikolaj Erdman Az öngyilkos című „haláli végjátékát” játsszák Miskolcon Szabó Máté rendezésében

A címszerepben Fandl Ferenc rengeteg izgalmas színnel jeleníti meg az örvénybe került kisembert.

Az előadás fanyar kabaré jellegét erősítik a poénok, ám minden mondat mögött ott rejlik a groteszk helyzet szomorúsága is

A drámai erő győzelme

Kulka János színészi nagysága, jelenlétének erőssége már az első dalsoroknál is megmutatkozott több mint tízezer néző előtt a Csinibaba Táncdalfesztiválon.

Kulka János a színpadon, Vitáris Iván és Sena társaságában

„Hát éljen száz alakban” – Emlékezetes este volt az Örkény Színház társulatának születésnapi bulija az Arénában

Több ezer néző előtt, sok meglepetéssel, és nem utolsósorban igazi és megható színházi pillanatokkal.

A társulat megválaszolta, mit keres egy kicsi színház egy ekkora teremben

Szinetár Miklós: A bőrünk alá is bejön a politika

A rendező Önéletrajzszerűség és egyebek című életrajzi sorozatának harmadik részében a rendszerváltástól napjainkig meséli el sztorijait, történeteit.

„Mióta elindultak a tankok, az oroszoknak nem lehet igazuk”

Apályok és dagályok

Több, elsősorban rendezői szempontból markáns előadás szerepel az idei Madách Nemzetközi Színházi Találkozón, a Mitemen. Mítoszokat, filozófiai kérdéseket járnak körül a saját színházi nyelvükön. 

Az Oreszteia érzékelteti, hogy bár lenne rá esélyünk, úgy látszik, nem tudunk szabadulni a háborúktól

Kevesebb embert tud foglalkoztatni az Opera, a 35 távozó közül 21-en még nem is tudják, hogy az Erkel Színházban folytathatják

Ókovács Szilveszter szerint lényegében ugyanott, ugyanazt, ugyanannyiért fogják csinálni.

Új drámák jönnek, amelyek a magyar tudósok életét, felelősségét, etikai dilemmáit dolgozzák fel

Ezek elkészültét külön keretből - a nagyszínpadi produkciót tíz millióval, a stúdió előadást öt millióval - támogatja az MTA.

A Janovicsban ugyanazt az improvizatív színházi nyelvet alkalmazza ifj. Vidnyánszky Attila, mint az Ifjú barbárokban

A tervezett trilógia második darabját a Mitemen játszotta két alkalommal a kolozsvári társulat.

Van, amikor azt érezhetjük, hogy egy nevettető kabarét nézünk, máskor pedig könnyeket előcsaló drámát

Kapolcsra költözik nyáron a Margit-negyed

Világsztár, vagyis Franz Ferdinand is fellép idén a Művészetek Völgyében.

Hobo tíz nap alatt kilenc különböző estet tart Vigántpetenden

Szikora János: A rendszerváltás előtt a politikai ellenzékhez soroltak, volt is belőle konfliktusom

Vándorállat a libikókán címmel rendeznek öt részes beszélgetés sorozatot a Székesfehérvári Vörösmarty Színházban, amelyben a tizenkét év után búcsúzó igazgató Szikora János emlékeit idézik. Hétfőn este a negyedik epizódban a vígszínházi rendezői időszaka volt napirenden. 

Hegedűs D. Gézát többször is rendezte a Vígben a Székesfehérvártól most búcsúzó Szikora János

Beköszönt az új Erkel, telt ház és tapintható feszültség jellemezte a kezdetet

A várakozás óriási volt.

 Idén 3,5 milliárd, 2026-ra 3 milliárd, illetve 2027-re 2,5 milliárd forint állami támogatást kap az Erkel

A bűn lavinája

Friedrich Dürrenmatt A csendestárs című ritkán játszott drámáját tűzte műsorára a Thália. Szikszai Rémusz rendezése döntéseink lehetséges következményeivel szembesít. 

Dürrenmatt darabja erős emberi tragédia, meglepetésekkel teli krimi, könyörtelen társadalom­kritika, Görög László alakítása érzékeny és emberi

Kézjegy

Hankó Balázs fontosnak tartja, hogy Magyarországon ne csak egy szűk kör kiváltsága legyen az operába járás

Anna Netrebko Lady Macbeth lesz az Operában. A korábban az Erkel Színházban játszott népszerű operákat és baletteket az Eiffelben tartják repertoáron.

Az igazságérzet ricsaja – Búcsú Galkó Balázstól

 „A munkásnak nem több a bére, / mint amit maga kicsikart, / levesre telik és kenyérre /s fröccsre, hogy csináljon ricsajt.” Fenti néhány sor József Attila Hazám című verséből való. Ezt a költeményt Galkó Balázs minden évben elmondta a XXI. Század Társaság által alapított Hazám-díj átadásán.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang