Van-e helye ma Magyarországon a kompromisszummentes kultúrának? Mit jelent szabad művésznek lenni egy olyan térben, ahol a kultúrpolitika évtizedek óta inkább megtűri, mint ösztönzi az autonóm kezdeményezéseket? Hogyan hozható létre olyan szellemi közeg, amely egyszerre kínál menedéket és mozgásteret – visszavonulásra és előrelépésre is lehetőséget? A Mentőcsónak ösztöndíj terve éppen ezekre a kérdésekre próbál választ adni. Egyelőre még csak elméletben, támogatói összefogásból megvalósuló álomként. Ám ha elegen vagyunk akik tudjuk, a kultúra nem csak közösségi élmény, de közösségi felelősség is, húsz magyar alkotó kap majd lehetőséget arra, hogy valóban időn kívül lépjen – a dél-franciaországi Cévennes régió UNESCO-listás falujába, egy XVI. századi villa falai közé.
A Mentőcsónak projekt bemutatkozó estjét a budai Dugattyúsban tartották. Az este célja nemcsak az volt, hogy nyilvánosságot kapjon a terv és beszélgessenek róla, hanem konkrét anyagi alapot is szerezzen a megvalósításhoz: a szervezők 15 millió forintot szeretnének összegyűjteni közösségi adományokból, mely összeg művészek és társadalomtudósok egyhavi tartózkodását biztosítaná a francia rezidencián.
A mesébe illő épületet tizenkét magyar család közös erőfeszítéssel vásárolta meg és újítja folyamatosan, már több mint kétszáz önkéntest mozgósítva – munkára és kikapcsolódásra egyaránt. “Olyanokkal vághattunk bele, olyan bátor és vállalkozókedvű tulajdonostársakkal, akik azért fektettek be ebbe a közegbe, hogy aztán egy nagyobb álmot valósíthassunk meg” – mondja Derdák András, a Sziget fesztivál volt francia promótere és a Párizsi Magyar Intézetet egykori igazgatója. Így a Val d’Aigoual-beli protestáns kőház, melyet egykor menekültek építettek, majd tehetős francia családok vidéki otthonaként szolgált, mára ismét menedék lehet – olyanok számára, akik nemzetközi lehetőségeik korlátozottak, és saját forrásból nem tudnák megszervezni egy ilyen rezidencián való részvételt.
Bár a projekt nem tekinti önmagát ellenkultúrának, és nem pozicionálja magát a hazai kultúrpolitikai térképen, pontosan abból a hiányból születik, amit az elmúlt tizenöt év fokozódó kompromisszumhálói teremtettek. Oltai Kata művészettörténész szerint jelenleg a szabad művész fogalmában –- a “szabad” is elvesztette a jelentését. Leginkább arra vonatkozik, hogy nem hogy egyről a kettőre nem jut, hanem az egyen kapaszkodik, vagy arról csúszik le.” A Mentőcsónak ezzel szemben a potenciál terét szeretné megnyitni. Nem köti meg az alkotót és nem akar beszámolót, kész művet vagy portfóliót – csak időt és helyet ad. “Épp attól mentőcsónak ösztöndíj, hogy nem várunk cserébe semmit. Ha valaki töltődni, jönne, töltődjön. Nem ezen a helyszínen kell aktívnak lenni.” – vallja Földes Anita, újságíró és színész. Akár egy új típusú kulturális gyakorlat megalapozásának is nevezhetjük: intézményesítetlen, ám szervezett, nemzeti, de kozmopolita, társadalmi, viszont nem reprezentatív.
A bemutatást követő Vágvölgyi B. András vezette kerekasztal-beszélgetés során elhangzott gondolatok mind a szellemi migráció, a művészeti nomadizmus, a kiszakadás mint kreatív módszertan, és az újrakapcsolódás formáit keringték körül. Gauder Milán (a Mentőcsónak Marrakeshi másának vezetője) úgy fogalmazott: “ … mások a szagok, mások az ízek, mások az arcok. Egész más ingerek érnek mint itthon. Ezért lehet fókuszálni a munkára és közben élményt gyűjteni egy következő projekthez. Nem konkrétan, nem céltudatosan, hanem csak beszippantva azokat a teljesen más világbeli dolgokat, amik ott vannak.” A francia rezidencia neve is azt hangsúlyozza: hors du temps, azaz időn kívül. Egyfajta létminőség, amelyből kiszorult a magyar kulturális közeg jelentős része. Nem csupán pénz, hanem horizont is alig van. És hiába a külföldi tapasztalat, Oltai azt mondja, nagyon nehezen lehet megtalálni azokat a csatornákat, ahol ez itthon formálisan realizálódhatna. – Nem teremtődtek meg a lehetőségek, semmilyen szinten, akár szimbolikusan sem. Elveszett a szellemi műhely jelleg.
Ennek ellenére a kiszakadás még mindig óriási lehetőség. Péterfy Gergely író (a Mentőcsónak olaszországi másának vezetője) azt mondja: – A nemzetközi dolgokat bátorítani kell, hiszen a fiatal korosztályokat nagyon meghatározza az, hogy a világra nyitottan ide-oda utazgatva élhetik az életüket, és ismerhetik meg ezt a jelenlegi kort, földrajzot, és a különböző helyeket. Ez alkotásra buzdít, és nagyon-nagyon hasznos.
A szabad gondolatoknak és műveknek mindig van létfontosságuk. A Mentőcsónak egy olyan kísérlet, amely lentről felfelé próbál építkezni: abban bízik, hogy lehet még más irány – határokon átnyúló kapcsolódásokkal, tartalmi szabadsággal és kortárs relevanciával.
A Mentőcsónak egy olyan kísérlet, amely lentről felfelé próbál építkezni: abban bízik, hogy lehet még más irány
