Lehetőségek világa – Gyerekkönyv kiadási kihívásokról Lovász Andreával

Lehetne orrszarvúnk címmel jelent meg a Móra Kiadó 75. születésnapját ünneplő állatos antológia, amely 35 szerzőt vonultat fel mind vers-, mind prózai alkotásokkal. Mi alapján történt a reprezentatív kiválasztásuk?

A kötet összeállításánál fontos volt, hogy az elmúlt 75 év mórás, klasszikus szerzői is helyett kapjanak benne: Janikovszky Éva, Szepes Mária, Kormos István, Lázár Ervin, Weöres Sándor, Szabó Lőrinc, Szabó Magda. Emellett itt vannak a kiadó jelenlegi, kortárs szerzői, a jövő klasszikusai, például Kertész Erzsi, Mészöly Ágnes, Kiss Ottó, Molnár Krisztina Rita, Lackfi János. A kiadó még tavaly irodalmi pályázatot hirdetett fiatal írók számára, akik állatos tematikájú, 5–8 éves korosztálynak szóló műveiket küldhették be. A díj az antológiában való szereplés lehetősége volt az első három helyezettnek. Így három generáció gyerekeknek íródott prózái és versei kerültek egyazon kiadványba.

A klasszikusok örökségének, hagyatékának kezelése hogyan zajlik a Móra Kiadónál?

Az életművek azon részét, amelyek az oktatásban is helyet kaptak, gondolok itt többek között Szabó Magda Abigéljére, Fekete István Vukjára, folyamatosan megjelentetjük, hozzáférhetővé tesszük. Amíg fennáll a klasszikusok ezen gyerekirodalmi művei iránt az érdeklődés, ez nem is változik. Az igazi kihívás számunkra az, hogy megtaláljuk „a hangot”, amelynek „hívására” a gyerekek akkor is elolvassák ezeket az alkotásokat, ha azok éppen nem kötelező iskolai tananyagok.

Hogyan találják meg ezt a hangot? Jól öregszenek a klasszikusok szövegei, összetalálkoznak a kortárs érdeklődéssel?

Általánosítani nem lehet. Janikovszky Éva könyveire például minden mai gyerek és kamasz rezonál, a nyelv, amelyen megszólal, nem avult el, abszolút kortárs tud lenni. Mások talán kevésbé. Ezért szeretnénk elindítani egy olyan folyamatot, amelyben a szerzők műveinek vagy új formátumot adunk (új illusztrációkkal, új könyvtesttel), vagy a célzott korosztályban eszközlünk változást. Kormos István Vackor-könyveiből most kemény kötésű lapozók is (például Vackor nyaral, Vackor a hóban) készülnek az egészen kicsiknek, és bennük nem a teljes mesék, hanem idézetek kapnak helyet, az eredeti Reich Károly-illusztrációkkal. Fekete István Tüskevárjából pedig kalandkönyv készül, olyan új funkcióval látjuk el, amely alapján azokat az olvasókat is megszólíthatja, akik máskülönben nem érzik annyira magukénak a regényt. Divathullámok jöhetnek-mehetnek, de a Móra gyerekirodalmi adatbankként képes életben tartani ezeket a műveket is.

Az antológiát Láng Anna illusztrálta – a gyerekirodalmi kiadványoknál a vizualitás hagyományosan fontos, az illusztrátorok gyakorlatilag társalkotók. Na de mennyire versenyképes ma a digitális (vizuális) kultúrával a papírra nyomtatott (képzőművészeti) alkotás?

Ha nem hinnék benne… Abban hiszek, hogy majd húsz év múlva azok a fiatalok, felnőttek lesznek vezető pozíciókban, akik még olvasnak. Könyveket is. Az illusztrációktól függetlenül is. Merthogy nem olvasni mindenki tud, de olvasni egyre kevesebben fognak tudni. Egyfajta szelekciós szempont lesz ez a tudás, rangja lesz, bármennyire is elitistának hangzik most.

Miért pont állatos könyv az ünnepi kiadvány – a gyerekirodalomban ez a tematika a közös minimum?

A kicsiket az állatos témával a legkönnyebb megszólítani, ez a kötet pedig nekik készült.

A minap az Év Gyermekkönyve díjat vehette át a Hottentotta című, a helyesírás gyakorlatát is segítő antológia szerkesztésért az ismeretterjesztő kategóriában. Az edukációt a Móra Kiadó mindig is komolyan vette. Ma hogyan történik mindez?

Alapvetően kétféle közönség igényli a könyveinket. Egyfelől a szülők, akik edukálni akarják a könyvekkel a gyerekeiket. Másrészt maguk a gyerekek, akik elsősorban szórakozni akarnak – mi pedig szórakoztatni akarjuk őket! Folyamatos kötéltánc zajlik, hogy mi az a szövegtípus, ami a felnőtteknek is jó, de a gyerekeket is szórakoztatja. Személy szerint én nem szeretem és nem is szeretném a jövőben sem megterhelni mindenféle edukációs funkcióval a szövegeket – váljon külön az irodalmi szövegektől az ismeretterjesztő vonal. Lexikonok, természettudományos sorozatok, zsebkönyvek révén, ahogy a múltban is történt. Jelenleg Móra EDU név alatt éppen ezt a funkciót látja el a kiadói szegmensünk, pedagógusi segédanyagok, játékos felkészítő munkafüzetek megjelentetésével, a LÜK képességfejlesztő csomagjaival, vagy például most az Ablak-zsiráf képes gyermeklexikon felújításával.

Magánolvasóként, de kiadói főszerkesztőként is mi az a hang, téma, amire különösen odafigyel, amit keres a gyerekirodalmi művekben?

Elsősorban, mindenekfelett a humorra figyelek. Ha van vesszőparipám a gyerekkönyvnél, akkor ez. A játék a szavakkal, a szituációkkal, az ironikus, sokszor agyament, elszállt látásmód – ami az örömérzetet hozza! Ami ott van egészen másként, sajátosan Kertész Erzsinél, Varró Daninál, Lackfi Jánosnál… Máskülönben jelenleg a gyerekkönyvpiacon komoly hiány mutatkozik minőségi, intellektuálisabb humorból.

Hogy ítéli meg, milyen egyéb hiánnyal küzd még a hazai gyerekirodalmi kínálat?

Egyértelműen túltermelés van: rengeteg gyerekkönyv és annak látszó termék színesíti, teszi szélessé a kínálatot. Viszont eltűntek belőle sajnos a komoly, felnőttirodalmat is publikáló szerzők, Tóth Krisztina és Darvasi László kivételesnek számít ebből a szempontból. Míg a 2000-es évek elején nagy felfutása volt a gyerekirodalomnak, mára ez az odafigyelés elhalt. A gyerekirodalmi kritika is kikopott. A gyerek­irodalom kifejezés mindenféle értelmében ismét alkalmazott irodalommá vált. A gyerekkönyveket valamire használjuk: kell egy könyv a bátorságról, a fociról, az érzelmekről, arra, hogy mit tegyünk, ha kirekesztik a gyereket az osztályban. Olyan funkciókat aggatunk rá, ami miatt példabeszéddé, hordozóvá válik. Nagyon fájlalom ezt a tendenciát. Szeretném, ha újra felhőtlen, játszi, örömködős gyerekirodalom születne, mint mondjuk volt Lackfi János könyvei, a Kövér Lajos színre lép és a Kövér Lajos aranykeze. Amikor ki lehetett mondani, hogy van egy gusztustalan, ronda, kéttonnás pasi, aki egész nap csak zabál, és senkinek nem jut eszébe róla, hogy azért van szükség Kövér Lajosra, mert el akarjuk rettenteni a gyereket a szénhidrátok evésétől. Egyáltalán nem erről szólt, és nagyon hiányolom ezt a hangot. A szabad történetmesélést, amelyben nincsenek beépített, kívülről érkező vagy akár öncenzúrablokkok, nem valaminek a szolgálatába állítja a mesét. Ne az legyen, hogy ha nem tud bilizni a gyerekem, keresek egy könyvet, ami majd megmondja e téren a tutit! A gyerekkönyvet ne receptre keressék, ami minden problémára megoldást nyújt! Manapság sajnos ez elég erős tendencia.

Akkor nézzünk a jövőbe! A születésnap megünneplésére, illetve azon túl milyen további tervekkel készülnek?

Az antológia szerzőivel a júniusi Ünnepi Könyvhét nagyszínpadán fogunk majd beszélgetni, ősszel pedig össznépi mulatságként megrendezzük a Móra Gálát. A születésnapon túl az idén 80 éves Astrid Lindgren legismertebb mesehőse, Harisnyás Pippi alakjához kapcsolódva alkotópályázatot hirdettünk, ennek nyerteseit egy Pippi-ünnep keretei között díjaztuk a svéd nagykövetséggel közösen. Hasonlóan fontos, rangos eseményként Szepes Mária Pöttyös Panni-sorozatának „reneszánsza” várható: újrarajzolva, a szövegek felfrissítésével ismét kiadjuk a nagymamák és az anyukák körében mindig is népszerű köteteket, bízva abban, hogy elnyerik a fiatalabb olvasók tetszését is.

+1 KÉRDÉS
Mit gondol, a gyerekkori olvasmányai mennyiben befolyásolják a mesekutatói, gyerekkönyvszakértői, szerkesztői-kiadói pályafutását?

Konkrét olvasmányok nem annyira, de utólag arra jöttem rá, hogy én valójában nem engedtem el a meséket felnőttként sem. Máig vonzódom a tündérmesékhez. A mese a lehetőségek világa – és ez nagyon fontos nekem. És a hősök is legalább ennyire elengedhetetlenek! Mostanában úgy tűnik, a követhető ideálok, az igazodási pontokat jelentő karakterek is kikopnak a könyvekből. Én azonban ma is mindenhol a tolkieni feddhetetlen emberhős Aragornt keresem.