Kertészkesztyűben, vastag postaironnal kell leírni a saját nevünket egy vonalazott lapra. A „tanítónéni” megnyugtatónak szánt hanghordozással folyamatosan tanácsokkal lát el, mint „maradj a vonalak között, emlékezz, hogy tanultuk, szépen írj, szabályosan”. Iszonyú idegesítő.
Később vastagabb kesztyűben kell próbálkozni egy hajszálvékony tollbetéttel. Az csuklik-nyeklik, nem arra halad, amerre szeretnénk. Katasztrofális a küzdelem, szinte szó szerint kilóg két felnőtt ember nyelve a koncentrálásától.
A következő ajtó előtt játékpénzt nyomnak a kezünkbe, a feladat szerint odabent meg kell vásárolni egy almát. Mi baj lehetne? – mosolygunk magunkban, pár pillanattal később alábbhagy a magabiztosságunk. A kis teremben félhomály fogad, zaj, villogó fények, zenebona és valami háttérzaj is van, meg talán híreket olvasnak egy rádióban, vagy zene szól, nem is tudjuk kivenni, ráadásként egy tányéron felkarikázott hagyma szaglik. Mintha átlátszóak lennénk, hiába igyekszünk a gyümölcsöt megszerezni egyre reményvesztettebben, a bent lévők ránk se hederítenek. A tornaszobában dicséretet kapunk, amiért nagyjából helyesen tudjuk kivitelezni a kitörés nevű gyakorlatot. Csodálkozunk, hogy miért számít ez a mi életkorunkban különlegesnek, egészen addig, amíg meg nem halljuk: már a gyerekek körében is egyre gyakoribb a térdprobléma, és ennek a mozgásszegény életmód az oka.
Tapasztalat első kézből
Nem egy kandikamera felvételébe csöppentünk, hanem önként jelentkeztünk egy lehetőségre. A szobákban minket fogadó szakemberek pedig nem rosszindulatból cselekedtek, mindössze azt szerették volna érzékeltetni, milyen egy gyerek élete, ha olvasási, írási, számolási, kommunikációs problémával, vagy autizmussal küzd. A Csongrád-Csanád Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Szentesi Tagintézménye 2016-ban fejlesztett ki egy érzékenyítő tréninget, mely azóta országszerte elterjedt. A Bújj bele a bőrömbe! című eseményen szülők, pedagógusok, érdeklődők tapasztalták meg első kézből a nehézségek különböző válfajait.
– Az egész társadalomra nézve nagyon fontosnak tartjuk a szemléletformálást. Az érzékenyítő programunk különleges és eredeti. Bár akkoriban már sok hasonló program volt, ezek szinte kizárólag a mozgás- vagy érzékszervi fogyatékosságra érzékenyítettek. Mi azonban arra, ami a mi kompetenciakörünkbe tartozik, amit mi vizsgálunk és próbálunk már az óvodában megelőzni: a tanulási zavarokra. Szinte egy nap alatt minden kolléga hozta az ötletét, megbeszéltük, ki melyik típusú „disz”-re találja ki a maga feladatát – idézi fel Gurdon Helga pszichológus, a tagintézmény igazgatója.
A szentesiek programja abban is más, hogy annyi a szoba, ahány a problémakör, a feladatok megoldására pedig tíz perces időhatár van. Életszerű helyzetet akartak kialakítani, mert az iskolában is időre kell a gyerekeknek teljesíteni. Nem volt véletlen tehát az „írásórán” a sürgetés, így tudtuk igazán megtapasztalni, milyen érzés, ha pszichomotorosan lassabb egy gyerek, vagy még nem fejeződött be a kéz csontosodása, és ezért képtelen megoldani a feladatot, vagy – ahogy gyorsan rámondják a felnőttek – csúnyán ír. Az volt a cél, hogy átéljék a résztvevők, milyen frusztráló ez. A tréning végére teljesen kimerültnek éreztük magunkat. Bizony, támasztja alá Gurdon Helga: ezek a gyerekek ugyanígy, borzalmasan elfáradnak mindennap.
Rosszul festenek a számok
Egy pár oldalas kis könyvet kapunk, abban súlyos mondatok vannak, olyan gyerekek szavai, akiket a szentesi intézményben igyekeznek átsegíteni a nehézségeken. „Már teljesen elment a kedvem az iskolától, mert nincs semmi sikerélményem.” „Azt mondta mind a két tanítóm, hogy csak azért írok csúnyán, mert rossz gyerek vagyok.” „Gyakran mondom, hogy problémám van, de nem hallgatják meg.” „Attól még nem vagyok hülye, mert nem bírok helyesen írni és számolni.” „A táncpróbákon kapom meg azt a szeretetet, törődést, figyelmet, amit az iskolában nem.”
Az UNICEF Magyarország egy friss kutatása árnyalja tovább a képet. Egyre súlyosabb mentális kihívásokkal küzdenek a gyerekek. Világszinten hétből több mint egy, 10 és 19 év közötti fiatal él diagnosztizálható mentális zavarral, Magyarországon pedig ennél is rosszabb az arány, ötből egy gyereket érint a probléma. A számok a KSH sajátos nevelési igényű gyerekről szóló táblázatában is aggasztóak. A 2010-ben zárult tanévben 3790 beszédfogyatékkal, 1865 autizmus spektrumzavarral, 29708 súlyos tanulási zavarral küzdő gyerekről tudtak, és 1370-en vettek részt korai fejlesztésben. A számok ugyanezen kategóriákban az elmúlt tanévre 6954-re, 11658-ra, 47933-ra és 6745-re nőttek. Mintha nem is ugyanarról az országról lenne szó.
A helyzet súlyosbodását a szentesi tagintézményben is tapasztalják, ahol nem is az ellátotti létszám változik, hanem a problémák strukturálódtak át.
Logopédia területén egyre több a megkésett beszédfejlődésű gyerek, akik 3 évesen még nem beszélnek, vagy nem jól. Ez a lemaradás, ha nem foglalkoznak vele, továbbgyűrűzik, megjelenik a tanulási zavaroknál, olvasás-írásproblémákban, a kifejezőkészségben.
Nagyon sok az autisztikus tünettel rendelkező kisgyerek. Egyre súlyosabb az íráskészség elmaradása, mert egyre kevesebb kézműves tevékenységet végeznek a gyerekek, ami ahhoz kellene, hogy megfelelő legyen az írásmozgásuk. Az értési problémák szintén nagyobb számban jelentkeznek, mert a beszédészlelés, az ok-okozati összefüggésekre való rávilágítás elmarad. Ez később szövegértési nehézséget okoz náluk. Talán nem is a fejlesztésre szoruló gyerekek száma nőtt meg ilyen drámaian az elmúlt évtizedekben, véli az intézményvezető, hanem idő kellett, mire a szülők megértették: ha felmerül a gyanú, hogy a gyermeknél bármilyen területen elmaradás lehet, minél hamarabb kivizsgáltatják, annál hamarabb kaphat segítséget és nagyobb eséllyel kerülhető el, hogy a későbbiekben tanulási zavar alakuljon ki nála.
Nem egyszemélyes ügy
A szentesi tagintézményben a korábbinál súlyosabb családi problémákat látnak, a gyerekek sokkal komolyabb pszichés problémákkal érkeznek. Az elmúlt években az önsértő magatartás – más szóval falcolás, amikor megvágják magukat – rendkívül sokszor fordul elő a kamaszok körében, akár már 11 éves kortól. Gyakoriak az öngyilkossági kísérletek, az erről való fantáziálás, osztja meg velünk a lesújtó hírt a szentesi szakember. Az UNICEF Magyarország kutatása sem ad okot optimizmusra. E szerint Európában az öngyilkosság a második vezető halálozási ok a 15-19 évesek körében. A fiatalkori öngyilkosságok több mint 90 százalékának a hátterében kezeletlen pszichiátriai betegség áll.
Az okot Gurdon Helga az elmagányosodásban, a kapcsolódás hiányában látja. Lehet, hogy fizikailag van otthonunk, de a virtuális közösségekben élnek az emberek. A felnőtt sok mindent nem is lát abból, milyen hatások, üzenetek érik a gyerekeket (itt eszünkbe juthat a Netflix lapunkban is többször méltatott Kamaszok című sorozata). Éppen ezért a munkájuk során az egész családot kell segíteniük. Szerencsére nyitottak rá a szülők, ebből a szempontból is látszik a fejlődés. Szerinte ha nem is teljesen egyedülálló a módszerük, az országban kevesen csinálják ugyanígy, azaz, hogy bevonják a családot. Ez csak így hatékony, hiszen hiába dolgoznának a gyerekkel, ha egy változatlan környezetbe menne vissza.
