Levélben utasítja a Belügyminisztérium az iskolákat, hogy két, a kábítószerekkel kapcsolatos filmet vetítsenek le a 2023 szeptemberében bevezettet közösségi nevelés (osztályfőnöki) órákon. Továbbá arra is kérik az iskolákat, hogy a szülői értekezleten hívják fel a szülők figyelmét, legyenek figyelemmel a gyermekek esetleges kábítószer fogyasztására, beszélgessenek erről a témáról velük – derült ki egy lapunk birtokába jutott, április 2-ai keltezésű dokumentumból, amit Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár mellett Horváth László kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos szignózott.
Célkeresztbe vette az Orbán-kormány a drogfogyasztókat, kár, hogy lemondani senki nem fog a szerről, csak még több ember kerül börtönbeAz ajánlott két film közül egyik sem éri el a kétperces időtartamot és nem érintik érdemben, miként alakul ki a függőség. Itt érdemes megemlíteni: 2021 óta a civil szervezeteket nem engedik be az iskolákba, hogy drogprevenciót tartsanak. Sárosi Péter emberi jogi aktivista, drogpolitikai szakértő, a Drogriporter oldal szerkesztője a Népszavának azt mondta:
„hirtelen alibiból egy videónézéssel próbálják pótolni a hiányzó iskolai prevenciót, a videó meg olyan didaktikus, mintha az 1970-es években csinálták volna.”
Mint ahogy lapunk elsőként megírta, tervben lehet, hogy visszaengedik a civileket az iskolába, erről január elején került fel egy rendelet tervezet a Belügyminisztérium dokumentumtárába. Érdeklődtünk a tárcánál, mikor léphet hatályba, továbbá arra is kíváncsiak voltunk, hogy a Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (BKEF) prevenciós munkacsoportjának észrevételei alapján van-e olyan pont, amit módosítani fognak. A Belügyminisztérium válasza szerint a „rendelet módosításáról - így annak hatálybalépéséről - döntés még nem történt.”
Varga Dániel mentálhigiénés szakember a Népszavának azt mondta:
a 18 év alatti korosztályból minden ötödik már kipróbálta a marihuánát, számukra ez egyfajta normalitás.
– A megfelelő drogprevenció nem arról szól, hogy riogassunk, vagy morálisan közelítsük meg kizárólag a témát. Erről ugyanis tudni lehet, hogy nem működik. Tényalapúnak kell lennie, a célja, hogy megértsék hogyan alakul ki a függőség. A szerhasználat egy komplex jelenség, kapcsolódik az érzelmeikhez, a hétköznapjaikhoz. Így az fogja kiváltani a prevenciós hatást, ha képesek lesznek az érzelmi problémákra, az őket ért hatásokra egészséges válaszokat adni – magyarázta a szakértő, aki hozzátette, mindehhez tartalmilag előre jól meghatározott program szerint felépülő, 10-15 alkalmas, interaktív foglalkozássorozatra lenne szükség, amit hiteles, felkészült szakemberek tartanak.
Politikai marketing helyett új, átfogó nemzeti drogstratégiára lenne szükségA 2022-ben publikált Iskoláskorú gyermekek egészségmegtartás” (más néven HBSC) című kutatás adatai is azt támasztják alá, hogy a fiatalkorúak (9. és 11. osztályosokat vizsgáltak) jó része próbált már valamilyen szert, és egy részük használója is. A tiltott és visszaélésszerű legális szerek (alkohol, nikotin, gyógyszerek) kipróbálásának összesített aránya a 9–11. évfolyamon tanulók körében közel 25 százalék. Az eredmények szerint a tanulók 16,9 százaléka kipróbálta már életében a marihuánát, míg közel tizedük (8,4 százalék) az adatfelvételt megelőző hónap alatt is használta.
Miközben Orbán Viktor harcot hirdet a drogkereskedők ellen, csendben javítanák ki a megelőzést évek óta hátráltató hibájukatVarga Dániel tapasztalatai is a kutatás eredményeit támasztják alá, a szakértő szerint viselkedésbeli függőségek, mint például a közösségi médiától való függőség szintén jelentős problémák ebben a generációban. Munkája során a legkülönfélébb helyről érkező gyerekekkel is dolgozott. Így egyházi iskolából érkező diákoknak, és gyermekotthonban nevelkedőknek is tartott már prevenciós foglalkozást. – A két csoport viselkedésmintázata nagyon eltér egymástól, például akik a gyermekvédelemből érkeztek, sokkal őszintébbek, mint akik szigorú egyházi keretek közül. A kipróbált szerekben viszont kisebb az eltérés, mindkét esetben az alkohol, a nikotin, a gyógyszerek és a marihuána kipróbálási aránya a legmagasabb – mondta lapunknak.
Sárosi Péter ezt azzal egészítette ki, hogy egy tavaly hozott rendelet értelmében az iskolának nincs mérlegelési joga, ha az intézmény falain belül kábítószer nyomaira bukkannak. Azonnal rendőrt kell hívni. – Rendkívül rossz gyakorlat, hogy minden esetben köteles az iskola szólni a rendőrségnek, és nem lehet ezt a megfelelő emberek, például a szülők, iskolapszichológus bevonásával rendezni. Természetesen arra gondolok, ha valakit fogyasztáson kapnak, de a legtöbb esetben eleve erről és nem kereskedelem van szó – szögezte le a szakértő.
Csak szépségtapasz a kormánybiztosi kinevezés, egyelőre nem látszik valódi szándék az Orbán Viktor által meghirdetett drogellenes harc mögött
Ráijesztés a cél
Mint ahogy arról lapunk is beszámolt, múlt héten nyújtotta be Horváth László az új drogtörvényt, ami az eddiginél is szigorúbban csap le mind a kereskedőkre, mind a fogyasztókra. Sárosi Péter arról beszélt a Népszavának, a fogyasztók szempontjából a törvény azon része kijátszható, hogy csak akkor lehet elterelésre (gyógyító, megelőző kezelés) menni, ha az illető elmondja, kitől és milyen körülmények közt vásárolta a kábítószert. – Ha valaki azt mondja, hogy a Keleti Pályaudvaron egy felemás cipőjű embertől vásárolt, azt a rendőrségnek is el kell fogadni, és az ügyészségnek is. A fiatalkorúak esetén el tudom képzelni, hogy könnyebb lesz rájuk ijeszteni. Miközben az alapvetés, hogy minél kevesebbet szabadna beszélni egy kihallgatás során, mert könnyen tehet magára is terhelő vallomást. Ha mondjuk arról mesél, hogy át szokott adni egy grammot a barátjának vásárlás követően, az már rögtön átadás, és elesik az eltereléstől. A másik probléma, hogy feltehetően a fogyasztókra fogják verni a bűnügyi költséget, ami fogyasztás esetén a laboratóriumi bevizsgálás költsége, ez pedig több százezer forinttól akár a milliós tételig is terjedhet – magyarázta lapunknak Sárosi Péter, aki hozzátette, a tervezet több ponton is abszurdnak és aránytalannak tartja, ráadásul a szakmával semmiféle egyeztetést nem folytattak a benyújtást megelőzően.
Németh Szilárd: Éppen itt az ideje
Éppen itt az ideje, hogy olyan törvény szülessen, hogy drogügyekben ne lehessen mérlegelési joga a bírónak – közölte Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő. A rezsibiztos arra reagált, hogy elutasította a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a három férfinak a letartóztatását, akiket azzal gyanúsít a rendőrség, hogy droglabort tartottak fenn Csepelen. A Fővárosi Törvényszék szerint erre nincs bizonyíték. Németh ezen felháborodva tette a fenti javaslatát. Hasonló módon nyilatkozott a Facebookon Horváth László is, a kábítószerügyi kormánybiztos is.