Nők, szerek, függőség és felépülés címmel tartott kerekasztal-beszélgetést a Drogriporter Szabadegyetem a múlt héten a CEU budapesti épületében (lásd keretes írásunkat). Bár ezúttal a nők oldaláról közelítették meg a problémát, Sárosi Péter, a Drogriporter oldal alapító-szerkesztője szerint a kormány által nemrégiben meghirdetett drogellenes háború minden szerfüggőt még nehezebb helyzetbe taszít, miközben nem nyújtanak elegendő segítséget a felépüléshez.
Mi az alapvető szemléletbeli probléma itthon a szerhasználat kezelésében?
Már egyetemistaként tapasztaltam, mennyire igazságtalan, hogy ha megiszik valaki egy kupica pálinkát, az teljesen rendben van, és a haverok máris buzdítják egymást a következő körre, míg ha elszív egy marihuánás cigarettát, az már bűncselekménynek számít. Az alkohol ugyanúgy függőséget okozhat, és lássuk be, a magyarok rengeteget piálnak, világelsők vagyunk az alkoholfogyasztásnak tulajdonítható rendellenességek lakosságarányos számát illetően.
Ha nemek szerinti bontásban nézzük, a férfilakosság csaknem harmada szenved az alkoholhoz köthető betegségben. Mégis legálisan főzhetünk otthon pálinkát, és a kormány legújabban egymilliárd forintos programmal támogatja a kocsmákat is,
holott a lakosság egészségének megőrzéséhez nem ez a jó irány. A másik oldalon pedig ott vannak az illegális szerek, amiket még mindig egyoldalúan csak tiltással kezelnek, pedig nem feltétlenül ártalmasabbak. Amíg a pálinka fogyasztását külön nemzeti stratégia népszerűsíti, nincs nemzeti alkoholellenes stratégia, és öt éve nincs nemzeti drogstratégia sem.
Személyesen hogyan került kapcsolatba a témával?
Történészként érdekeltek a tudatmódosító szerek. A természeti népek ősidők óta ismerik azokat a növényeket, amelyeknek segítségével egyfajta tudattágító hatást érnek el. Tanító növényeknek is nevezik őket. Gondoljunk csak a sámánokra, akik gyógyítási célokra is használták, illetve a törzsi rítusok és ünnepek alatt alkalmazták ezeket. 2005-ben a Kendermag Egyesület kampányában feljelentettem magam mint kannabiszfogyasztó. Ez a polgári engedetlenségi kampány arra biztatta a fogyasztókat, hogy jelentkezzenek a rendőrségen, adják fel magukat azért, hogy felhívjuk a társadalom figyelmét arra, hogy itt értelmetlenül és igazságtalanul büntet az állam nagyon sok, egyébként normális életet élő, társadalmilag hasznos munkát végző embert.
Mi lett az eljárás vége?
– Elterelést kaptam, hat hónapig jártam tanácsadásra, ami nagyon jó volt, mert nemcsak az adott problémáról beszélgettünk, hanem életvezetési elakadásokról is. Ez önmagában pozitív, véleményem szerint mindenkinek jót tenne, ha szakemberrel beszélgethetne a problémáiról, hiszen az ország lakossága nagyon rossz mentális állapotban van. Csak persze a büntetéssel fenyegetést kellene kivenni a képletből.
A kormány nemrég kinevezett egy kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztost. Horváth László egy tévéinterjúban már kifejtette, hogy teljes vagyonelkobzással büntetnék a kábítószer-kereskedőket, és közveszélyességi őrizetbe vetetnék a droghasználattól bódult embereket. A kábítószer-ellenes küzdelem jegyében még az Alaptörvényt is módosítanák, a zéró tolerancia elve szerint. Erről mi a véleménye?
Rengeteg szakirodalom foglalkozik azzal, hogyha a kereskedőt eltávolítják, azzal a fogyasztók száma nem csökken, és különben is hamar helyettesítik a kiesett láncszemet. Bármikor a helyére lép öt másik terjesztő a gyors pénzkereset reményében. Sehol a világon nem lett az ilyen drogellenes háborúknak olyan eredménye, hogy tartósan kevesebben használtak volna kábítószert. El kell fogadni, hogy kulturális különbségek vannak a szerek között. Az alkohol is drog, hiszen más tudatállapotba kerülsz tőle, mint ha nem ittál volna. Mégis, az állam promotálja a fogyasztását. A magyar társadalom ebből a szempontból tudathasadásban szenved.
Ha visszatekintünk a történelemben, akkor láthatjuk, hogy a kávé- és dohányfogyasztást ugyanúgy szigorúan büntették, amikor ezek Európába érkeztek. Végül ezek a szerek legális élvezeti cikké váltak, nem is tekintjük őket drognak. Bár tudjuk, mennyire káros hatása van az egészségre, mégis a lakosság csaknem harmada rendszeresen dohányzik, és csak nemrég kezdték újra szigorítani a dohányzás szabályozását. A kannabisznak is be kell futnia azt a pályát, ami a kávé vagy a dohány esetében történt. Az alkoholliberalizáció és a szemellenzős szigor a marihuána esetében ugyanannak az éremnek a két oldala. Mindkét esetben egyoldalúan áll a kormány a problémához. Sem a teljes liberalizáció, sem a totális tiltás nem célravezető eszköz. A közegészségügyi kockázatokat csökkentő szabályozásra van szükség. A függők kezelésére, megelőzésre és az ártalmak csökkentésére. Ez utóbbi programok pedig szinte teljesen leépültek 2010 után.
– Az elmúlt tizenöt évre visszatekintve miben mulasztottak a Fidesz-kormányok, és most mennyire látja súlyosnak a hazai helyzetet?
– Amikor csatlakoztunk az EU-hoz, azt gondoltuk, hogy a helyzet nem túl rózsás, de a jövőben minden jobb lesz. Ehhez képest ma már azt tapasztaljuk, hogy már a változás iránya sem jó, totális visszarendeződés tapasztalható. Teljesen leépítették az ellátórendszert. Egyre kevesebb ember jut be ide, és hónapokat kell várni az ellátásra. Amióta az ún. gyermekvédelmi törvény miatt kitiltották a civileket az iskolákból, nagyon kevés korszerű prevenciós program jut el a fiatalokhoz. Eközben a dizájnerdrogok fogyasztása nőtt, európai szinten is nagyon magas. A szintetikus drogok ráadásul sokkal kiszámíthatatlanabbak, mint mondjuk a természetes kannabisz. Márpedig ezek a szerek érik el a mélyszegénységben élőket, ahol különösen sokan válnak már fiatalon függővé tőlük. Az ok mindig ugyanaz: kirekesztettség, szegénység, a perspektíva és a továbbtanulás lehetőségének a hiánya.
A legutóbbi drogstratégia 2020-ra drogmentessé akarta tenni az országot. Ez nem sikerült, és a helyzet egyre csak romlik.
2017-ben megszűnt a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet, 2021 óta nincsenek pályázatok, nincs párbeszéd a civilekkel. A hajtóvadászat meghirdetése helyett először le kellett volna ülni a szakmával, kidolgozni egy új, átfogó nemzeti drogstratégiát. A tiltás és a zéró tolerancia önmagában nem vezet sehova.
– A mostani szabadegyetem témája a nők szerhasználatával foglalkozik. Egy szerfüggő nőnek milyen esélyei vannak ma hazánkban, hogy segítséget kérjen és kapjon?
– Sajnos itt is egyre rosszabb a helyzet. Ha egy nő függővé válik, ott mindig több a szégyen, a titkolózás. Kettős megbélyegzés sújtja a szerhasználó nőket, hiszen önzőnek, felelőtlennek könyvelik el őket. Ezek a nők rejtőzködnek, és sok esetben magányosan, titokban válnak függővé. Gyakran menekülnek egy bántalmazó kapcsolatból, feldolgozatlan traumából, a szegénységből, tehát a kiváltó okok listája elég hosszú. A szerfüggő nők körében gyakoribb a depresszió és az elfojtott düh, amit nemritkán nyugtatókkal kezelnek. Hiszen egy nő felé elvárás, hogy nem lehet dühös, de lehet szép, és tűrhet csendben, ameddig bírja. A legújabb adatok szerint a lányok ma már megelőzték a fiúkat bizonyos szerek fogyasztásában, de az ellátórendszer egyáltalán nincs felkészülve a nők befogadására.
