Az elmúlás mint téma végigkíséri a művészettörténetet: a vallási tematikájú és személyes indíttatású műveken is feltűnik, illetve megjelenhet realisztikus vagy szimbolikus formában is. A Műcsarnok Vanitas-olvasatok című háromtermes csoportos kiállítása az elmúláshoz és a halálhoz kapcsolódó kilenc képzőművészeti témát jár körül, de azt rendhagyó módon kortárs, magyar alkotók munkáin keresztül teszi, így mutatva fel, hogy a toposz iránt a jelen művészei is érdeklődnek, miközben kiderül, hogy azt milyen sokféleképpen lehet ábrázolni.
A tárlaton egy klasszikus vanitas-csendélet is előkerül, hogy kontextusba helyezze a többi művet. Weber Xavér Ferenc 1860 körül készült olajfestményén megjelennek azok a fő elemek, melyek a témához kapcsolódnak: a fekete térben egy könyvre helyezett koponya látható, mellette két, meggyújtott gyertya, egy hervadó rózsa és egy feszület. A kiállításon szereplő kortárs csendéleteken a koponya szintén feltűnik, de a klasszikus ábrázolástól akár eltérő módon is. Karácsonyi László műfűvel borított, nagy méretű koponyájának falcsontján például egy apró figura éppen füvet nyír, de a szemüregben maga a Halál is feltűnik fekete csuklyában, kezében a kaszával. Kovács Lola Prizmakoponya című olajfestményén a monumentálisra festett koponya különféle színekben pompázik, iski Kocsis Tibor Látni című munkáján vörös háttér előtt piros színben izzik, míg Filp Csaba Zöld király halála című képén egy fekete szőrű, halott németjuhász mellett tűnik fel eldobált cigicsikkek és egy meggyűrt, műanyag flakon „társaságában”.
A halált emellett nemcsak a koponyával lehet kifejezni, hanem szimbolikus módon is. Megjelenhet például halott állatok képében: Ferenczy Zsolt dobozkartonra festett képén egy fekvő varjút látunk, Révész Anna egyik tusképén egy szárnyát vesztett lepkét, míg Richter Sára egy valódi macska- és madártetemet állított ki hímzett bársonyon elhelyezve és szövetbe burkolva. Az állatok mellett pedig tárgyak is kifejezhetik az elmúlást: Könyv Kata olajképén egy földre esett és meggyűrt házi áldást látni, mellette egy széttört üveget és egy kiflicsücsköt.
A kiállítás Romok című szekciója olyan tájképeket mutat be, amelyeken a pusztuló táj és az épületek szintén egy történet végét jelzik. Szabó Ábel Emlékezetből kiesett táj című olajfestményén például elhagyatott gyárépületeket látunk, előttük egy grafitikkel teli, koromfekete betont, de a hatást tovább erősíti az előtérben feltűnő kopár fa, és az épületek fölött húzódó mattszürke ég. Péreli Zuzsanna Tükörkép című szövött textiljén egy feltételezhetően ókori városkép húzódik végig, melynek a vízben tükröződő képe már sokemeletes irodaházakat mutat, így fejezve ki a történelmi korszakok közti váltást. Takáts Márton poszt-apokaliptikus rézkarcai pedig Budapest ismert tereit mutatják be, de lerombolt állapotban: a képeken feltűnik a Kodály körönd, a Szabadság híd és a Vásárcsarnok.
Egyes művek az idő múlását is demonstrálják, Gőbölyös Luca a fekete-fehér fotómontázsán például egy idős és egy fiatalabb, meztelen nő alakját ötvözte egy képben. Péreli Zsuzsa Motolla című műve pedig egy motollára font gobelinen keresztül ábrázolja az ember életének különböző korszakait, a születéstől a halálig.
Olykor pedig a képeken maga az alkotó is megjelenik egy koponyával, egy csontvázzal, vagy önmagát jeleníti meg halottként, amivel a saját életének végességére és a halálára reflektál. Fehér László festményén a művész feketébe öltözve és egy fémszéken ülve tekint a kezében tartott koponyára, akárcsak Hamlet, míg Jovián György, Gémes Péter és Csurka Eszter halottnak ábrázolja magát a képein. A tárlaton egy videón pedig láthatjuk, amikor Halász Péter színművész-rendező 2006. február 6-án eljátszotta a Műcsarnokban a saját halálát, szimbolikus módon temetést rendezve magának, melyen a fekete koporsóban fekvő alkotó mellett búcsúbeszédeket mondtak a művésztársai – Halász bő egy hónap múlva, 2006. március 9-én ténylegesen elhunyt New Yorkban.
Az öröklét szimbólumai című záró részben olyan munkák szerepelnek, melyek az emberi létet meghaladva az időtlent keresik. Rabóczky Judit Rita hegesztett vasból, műgyantából készített és színes, csillogó bizsukkal díszített Totemfeje mintha egy isteni lény lenne, mely a halálon túllépve a létezés egy másik szférájába emelkedne. Szintén az éterit kívánja bemutatni Kondor Attila Nyitott ajtónál című animációs filmje, melyben a képzőművész épületekről festett képei váltakoznak, miközben Johannes Anker Larsen dán író egy szövegét halljuk, amely arról szól, hogy „...az örök mostban nincs sem tér, sem idő, sem határ, sem különbség.”
Infó: Vanitas-olvasatok. Kurátor: Kondor-Szilágyi Mária. Műcsarnok, Budapest, XIV. kerület, Dózsa György út 37. Megtekinthető április 27-ig
