Nem könnyű feladat Kocsi Olga művészetét pár szóban összefoglalni, mivel egyszerre foglalkozik társadalmi és pszichológiai kérdésekkel, miközben egyes műveivel magáról a művészetről filozofál.
– Sok mindennel foglalkozom, és kevés dolog nem érdekel. Csak az idő szab határt, hogy miben tudok elmélyülni – mondja. 2023-ban a Budapesti Műszaki Egyetem K épületének aulájában például a láthatatlan munkáról rendezett kiállítást, melyen bemutatta, hogy milyen mozdulatokkal járnak különféle tevékenységek, mint a felmosás, a teregetés, a hímzés vagy egy zuhanykabin takarítása, míg 2020-ban Szabó Eszter Ágnes képzőművésszel létrehozták a Leesett falatok védőszentjét, aki arra biztatta a közönséget, hogy a földre esett ételt öt másodpercen belül még nyugodtan megehetjük.
Szent alakká lényegült
A harminchét éves alkotó a magyar művészeti életben az alteregójával, Holy Olgával (Szent Olga) vált ismertté. A figura úgy született, hogy 2010-ben a MOME-n egy világítástechnikai gyakorlaton egy szaktársa, Benedek Adrienn lefotózta őt és másokat egy fekete háttér előtt, miközben Olgára egy fehér lepedőt terített, hátulról pedig egy lámpával világította meg, és cigifüstöt fújt mögé, minek hatására a művész úgy nézett ki, mint egy szent.– Ekkor tűnt fel, hogy van egy másik arcom. Sőt, annyira tetszett a fotó, hogy amikor jelentkeztem az Erasmus-ösztöndíjra, akkor ezt használtam igazolványképként – mondja Olga, aki a szentképparafrázist ahol csak tudta, újraalkotta, még akkor is, ha külföldre utazott egy művészeti pályázattal – Londonban például a London Eye óriáskerék lett mögötte a glória. Idővel címer- és totemállata is lett, a mezei nyúl, mivel gyerekkorában sok plüss-, majd igazi nyulai voltak. 2013-ban aztán a diplomamunkája is Holy Olgáról szólt: a fiktív szentről egy a német Taschen művészeti albumokra hajazó könyvet hozott létre, mely méretében, betűtípusában és minden apró részletében megidézte az eredeti, művészeti kiadványt.
De miért pont a Taschen-könyveket akarta megidézni?
– Kis kelet-európai, jelentéktelen művészként és nőként biztos, hogy sosem kerülök be ebbe a sorozatba, hisz abban olyan nagy alkotók szerepelnek, mint Duchamp és Warhol. Én viszont mertem álmodni, és csináltam magamnak egy könyvet így iróniából, rendszerkritikaként – mondja Olga.
A projekttel azt is megkérdőjelezte, hogy mi a valóság, hiszen a fiktív alakja különféle helyeken és helyzetekben bukkant fel, mintha a valóságban megjelenne egy szent. És még önreflexíven is viszonyult a művészethez: kisfilmet készített a könyv nyomtatásáról, melynek képkockái szintén bekerültek a kötetbe, amely ezáltal egy nem létező idősíkot hozott létre. – A könyv nem tartalmazhatja saját magát, nem lehet benne a nyomtatása, hisz már ki van nyomtatva. De aztán csavartam ezen még egyet. A kisfilmben ugyanis bemutatok egy gerillaakciót, amelynek során a könyvet elviszem egy művészeti könyvesboltba, majd megveszem saját magamat.
Ladával az űrben
Holy Olga aztán nemcsak fotókon jelent meg, de „kilépett” a valóságba is, hogy kapcsolatot teremtsen az emberekkel. 2014-ben és 2015-ben a Sziget Fesztiválon a Holy Olga-sátorba bárki betérhetett, hogy a megcsodálja az aranyszínű, izolációs fóliával bevont szentélyt, vagy szabadon rajzolhasson a közösségi könyvbe, vagy részt vegyen valamilyen foglalkozáson, például kókuszgolyót készítsen. 2017-ben Pécsett, az m21 Galériában aztán Olga kiállította a VR LADA nevű projektjét, amely egy olyan Zsiguli volt, amelybe ha beleült az ember és felvett egy virtuális szemüveget, akkor a csillagokkal teli űrt, pontosabban Olga nyúluniverzumát látta, mivel a végtelen térben a fénylő csillagok mellett aranyszínű nyulak lebegtek, miközben az autót lehetett kormányozni is. A Ladát aztán 2018-ban a budapesti aqb galéria tetejére helyezték egy daru segítségével.
– Ez a projekt egy halom pénzbe került, így elárulhatom, hogy művészetet csinálni nemhogy nem éri meg, de egyenesen full deficit.
Olga kísérletező kedve a szakmák terén is megnyilvánul: másfél évig tanított, de aztán abbahagyta, és villanyszerelést tanult. – Emlékszem, a Kisképzőn művésztanárként százötezer forintot kerestem, aztán amikor kihívtam a házunkba a villanyszerelőt, ő a kétnapi munkáért, a teljes villanyhálózat felújításáért hatszázezer forintot kért el. Ekkor realizáltam, hogy ha a féléves fizetésemet kétnapi melóért oda kell adnom, akkor miért nem tanulom meg én is ezt a szakmát? 2016-ban ezért beiratkoztam a villanyszerelő-iskolába, így már végzett villanyszerelő is vagyok – mondja. És mivel belejött a szakmunkáséletbe, és szereti édesanyja 1200-as kerek lámpás Zsiguliját, ezért elment karosszérialakatos-iskolába is, amit csak Szigetszentmiklóson talált meg. – Ez teljesen más szcéna. Nyolc általános a beugró, és „hemzsegnek” a nők a képzésen. Tizenhárom tanulóból ketten voltunk nők – mondja Olga, aki bár elvégezte a tanfolyamot, és kacérkodott vele, hogy elmegy kisinasnak, végül mégsem lett lakatos, de egyik műtárgyához maga hegesztett tartót.
– Egy barátom mondta, ha eljön a világvége, akkor velem akar menekülni, mert én késdobáló autót fogok építeni a zombitámadás ellen.
Új életet ad a történetnek
Olgát inspirálják mások élettörténetei, és szereti azokat feldolgozni. Első főbb projektjében 2012-ben a Kogart galériában a nagymamájának a szekrényét állította ki, melyben egy videón Olga édesanyja beszélt a rákospalotai házukról, mely mellé a testvérét, Kálmánkát temették el két és fél évesen, amikor a második világháborúban egy gránáttámadás következtében eltalálta egy repesz. – Kálmánkát karácsonykor bevitték a kórházba, és újévre meghalt. Ez nagy tragédia volt édesanyám családjában, ő egész életében azt hallgatta, hogy miért nem a fiú maradt életben, és miért a lány? – meséli Olga, aztán hozzáteszi, hogy amikor a katona nagyapa hazajött a fia temetésére, akkor azalatt az osztaga lezuhant a Lánchídon egy menetelésben, így abszurd módon ő a temetésnek köszönheti, hogy életben maradt.
Olga 2019-ben a debreceni MODEM-ben a Családi okok című kiállításon a fogadott nagymamájáról, Rózsa mamáról készített egy projektet, amelyben bemutatta az akkor kilencvenhárom éves hölgy életét. – Az ötlet úgy jött, hogy Rózsa mama egy álmában az én kiállításomon járt, amit elmesélt nekem, én meg továbbmondtam azt a kurátoromnak, Don Tamásnak, aki rábeszélt, hogy rendezzek ebből egy tárlatot – mondja Olga, aki aztán elkezdett járni az idős nőhöz, és interjúkat készített vele. 2024-ben a Capa Központban pedig tárlatot rendezett Schór Ádám fotóművésszel Rózsa mama fiáról, Follajtár Lászlóról, aki huszonhat évesen öngyilkos lett, de filmrendező szeretett volna lenni, így Olga a személyes papírjaiból, naplójából egy olyan kiállítást csinált, amivel bemutatta, mi lett volna akkor, ha életben marad, és sikerül befutnia. Még egy áldokumentumfilmet is rendezett, amelyben Gelencsér Gábor filmtörténész beszélt Follajtár László „filmes karrierjéről”, az anyagot pedig egy régi, Orion Viking típusú televízión lehetett megnézni.
