Elnézve a nyugati társadalmakat, számos értelmesebb dolgot tudnék elképzelni (hogy számtalant ne mondjak), mint az ellenzéki ellenállást 7/24-ben, tizenöt éve. Vagy inkább harmincöt. De 2010-ig nem volt olyan kétharmados felhatalmazású kormánya Magyarországnak (Hornék 1994 után szerényen, belátóan és nagyon helyesen elálltak az alkotmányozástól), amely olyannyira félreértette (később félremagyarázta) volna az idők szavát és a szavazatok számát, hogy az élet minden rétegének az átalakítását vette, vehette volna a fejébe. Márpedig Orbán ezt csinálja. Immár dupla vagy semmizve. Megítéltetésében benne van a vég is.
Annál kevés mókásabb dolog történhetne, ha a nagy amerikai MAGA-hátszél sem tudná a bársonyszékben marasztalni őkelmét, és ellenzékből kellene végignéznie a tengerentúl dicsőséges harcát a galád szabadelvű, szolidáris világrend ellen. Pedig erre most esély van. Persze mindent (és még annál is többet) megtesz azért, hogy ne így legyen. Az ország ellenzéki többsége közben elgondolkodhat, akar-e továbbcsúszni tektonikailag Fél-Ázsia felé.
Kevésbé nevezném normálisnak Orbán és a Fidesz 2010-es gondolatainak az olvasgatását, de bizony azokban az irományokban egy szó sem esik az illiberális puccsról. Amire a világon senki nem hatalmazta fel őexcellenciáját és fun-ortodox udvartartását. Az viszont vastagon benne van a korabeli választási programban, hogy „a jövőben a politikának magáncélok és -érdekek helyett közös célokat és érdekeket kell szolgálnia”. Az az ígéret nincs benne, hogy közös érdek volna a miniszterelnök és a családtagjainak, kollégiumi szoba- és parlamenti padtársainak, gyerekkori barátainak a szabad szemmel is látható gazdagodása.
Azon dolgozunk, hogy Mészáros Lőrinc felcsúti gázszerelő 2025-re olyan gazdag lesz (1241 milliárd), hogy majd kétszer kifizethetné az egynél több gyermekes anyák felmenő rendszerű szja-mentességét 2030-ig (660 milliárd) –, nos, ezt nem mondták így konkrétan.
Mondták viszont (és ez lett a populizmus méregdrága mézesmadzagja), hogy „olyan kormányra és kormányzásra van szükség, amely ismét az emberek és a mindennapi élet problémái felé fordul”. Norvég Alap-ellenes kirohanás, olimpiarendezés, apa-férfi anya-nő – hát, ezek kevésbé illenek a tematikába, ahogy a pedofilok ellen sem melegfóbiás uszítással szokás küzdenie egy kormányzóképes erőnek, hanem például az egyház kezére csapással. De láttunk-e már tökéletes autokráciát?
Az utolérhetetlenek
A „nem lesz gázáremelés” sajnálatos blődlije helyett a rezsicsökkentés sajnálatos blődlije lett a Fidesz kevésbé iskolázott és kistelepülési szavazórétegének a legfőbb etetőanyaga. A megfizethető rezsi valóban az emberek mindennapi problémája, ezért a kormány ad, narancsba keretezi nagyszerűségét a számlákon, és úgy védi a rezsicsökkentést, mintha aranyból volna. De a mondat második felét sosem tette hozzá egy fideszes igazmondó sumák sem: az olcsó számlák miatt az állam az emberek másik zsebéből fizeti ki a szolgáltatók (2700 milliárdot kaptak 2013–2022 között, míg azóta 1000 milliárd körüli a rezsicsökkentő mágia éves felára).
A genderőrület is elterelő hadművelet, politikai szekértáborokon átívelő támogatottsággal.
A társadalmi nemek kutatása korszerű tudomány, amiben a nemváltás nincs fókuszban, szemben a (19. századi Fideszhez képest jócskán) megváltozott nemi szerepekkel. Orbán legutóbbi évértékelős hangulatkeltése szerint „Németországban tízezreket fognak elbocsátani, és közben hét tanszék foglalkozik a nukleáris technológia jövőjével, és 130 foglalkozik genderelméleti tanulmányokkal”. A Lakmusz utánajárt: 132 egyetemi professzori állás van a női és gendertudományok területén Németországban az 50 260-ból (0,4 százalék). Egy professzor persze nem jelent tanszéket, a szakterületek között pedig olyan skandalumokat találni, mint a májátültetések genderspecifikus különbségei a gyógyszerezésben (dr. Arzu Oezcelik) és az étkezési rendellenességek genetikai okai genderspecifikusan (dr. Anke Hinney). Borzalom, iszonyat! Ha ezt Bayer Zsolt megtudja! Vagy a hasonszőrű koponya, Kósa Lajos, aki szerint a sánta kutyát könnyebb utolérni, mint a hazug embert (elszólás vagy nyelvbotlás? – helyes megfejtésekért egy marék retró kupak jár: a Telex-interjú a valóságos szellemóriással a Parlamentben készült).
A harmadik téma, amelynek valós halmaza van az emberek mindennapi problémáival: az orosz–ukrán háború. Háborút senki sem akar, a háború rossz. A háború öl, nyomorba dönt. És a jelek szerint butít is. Nota bene: háborúpártisággal vádolni valakit köztörvényes bűncselekmény. Annak kellene lennie. Ha valaki háborúpárti, akkor bűnös közvetetten, ostobaságból és nyereségvágyból elkövetett emberölésre való felbujtásban, de minimum bűnrészes annak meg nem akadályozásában. Vagy az a bűnös tehát, aki mondja, vagy az, akire mondják. Miután a Fidesz magabiztosan háborúpártizza 2022 óta az ellenzéket (és évek óta a brüsszeli döntéshozókat a parlamentben, a Bizottságban és a Tanácsban is), ezért neki kellene a bizonyítékokkal előállnia. Itt érdemes megállapítanunk, hogy a háborúpártiság fogalmában erősen benne a kezdeményezés, a háború indításának az akarása. Ennek megértéséhez menjünk vissza 2014-ig. Háborúpárti volt-e Ukrajna a Krím annektálása előtt? Nem volt az. Oroszország rontott rá, megszegve a budapesti memorandumot. Ha valaki, akkor Oroszország kétségtelenül háborúpárti, ezt az általa az elmúlt századokban indított tucatnyi (területszerző, dominanciára törő) különleges katonai művelet bizonyítja. Ukrajna háborúpárti volt 2024. február 23-án? Annyira nem volt az, hogy Putyin Z-alakulatai csaknem Kijevig nyomultak előre néhány nap alatt rajtaütésszerűen a határ menti, hadgyakorlatnak álcázott mimikripozícióból.
Vagyis: a Fidesz az a gátőr, aki szerint életveszélyes gázszakadáskor nem az átszakított védvonalat kell visszaépíteni (tégláról téglára), hanem engedni kell, hogy a víz elmosson tököt-babot, országot, várost, híres embert, meg megannyi névtelent, és ha kitöltötte a neki tetsző teret, akkor valahol mellette kell újrakezdenie az életet. Így eresztené rá Európára az orosz terrort Orbán. És persze újabban a nyugati világ „igazságőr” bástyaszerepét leromboló Trump, akit Walesa és Trudeau oly elegánsan helyre tett a minap.
Virágozzon, guruljon!
A nyelvi erőszakkal nemzeti együttműködés rendszerének nevezett rezsim már az első évében megérett a pusztulásra. Legyen béke, szabadság és egyetértés! – idézték, majd mindhármat ellehetetlenítették. Az Orbán-rendszer nullkilométeres állapotában sem akarta egyiket sem. Egy ideig még lehetett volna esélye a konszolidációra, de maradt inkább kínos, ország-világ előtt. Abban az illiberális világban nem lenne kínos, amelyért nagy erőkkel állampénzen dolgozik (baloldaliak és transzneműek adóforintjaiból is például), és amelynek Donald Trump a capitoliumi kolosszusa. És az ő nagyszerű konzervatív lelke, amellyel még mindig úgy tüzeli a híveit (minapi kongresszusi beszéd), hogy a legyőzött demokratákon gúnyolódik olcsó poénokkal, az öt asszonytól tizennégy gyerekkel bíró republikánus bevándorló idollal megerősítve a karzaton (aki szerint vicces emberi sorsokat láncfűrésszel igazgatni). Micsoda melldagasztó konzervatív eszmék!
És most, 2026 nagy választása előtt jó egy évvel, tizennégy év (előre megfontolt gyökérségekkel akadályozott) ellenzéki létezés után van egy helyzet, ami korábban sosem volt: az ellenzék legerősebb pártjának nagyobb a támogatottsága, mint a Fidesz–KDNP-nek.
Masszívan és tartósan, hónapok óta, miközben a Tisza Párt elnökén már az összes karaktergyilkosságot elkövette a teljes fideszes mesterlövészezred, de főleg a felettébb utász. Magyar Péter a jelek szerint ismeri a kormányváltás módját, és ismeri azokat a fegyvereket is, amelyek ellen védekeznie kell. Ezt a helyzetet nem kell szeretni, de két választás van: marad a NER, vagy apad a NER. Tehát a Tisza vagy behúzza a választást, vagy nem. A harmadik lehetőség az, hogy mindenki él a demokratikus jogával, arra szavaz, ami a legközelebb áll a szívéhez, és lesz, ami lesz. Sokan mondják (makacs matematikai összefüggéseket emlegetve), hogy a szétszavazás a NER-nek kedvez, és ez matematikailag igaz is. De egy ország nem csak matematika. Ha az lenne, akkor most nem lenne polgármester a kutyapárti Kovács Gergely a Hegyvidéken Pokorni Zoltán Fidesz-birodalmi lépegető helyett, ami igazi veszteség volna ezekben a töketlen, humortalan és kisstílű országrablóknak kedvező időkben. Nem lop, nem hűtlen kezel, és a részvételi demokrácia is virágzik: még nézni is jó.
Megítélés kérdése, hogy ki érzi úgy: benne még öt-tíz év az életéből az Orbán-rezsim fenntartására, mondván, ha az ország megérett rá, akkor választ magának egy rendes kormányt. Ha valaki csak kisiklásnak látja ezt a világraszóló laboratóriumi emberkísérletet, amiből seperc alatt van visszaút, akkor ő megengedőbb lehet. Szerintem egy futóhomok közepén állunk, és minél inkább kapálózunk, annál inkább elnyel bennünket a föld. Vagyis élet-halál kérdése a NER szétszerelése: az élet-halálról a belarusz vagy orosz közönség (vagyis az életben maradt hozzátartozóinak köre) sokat tudna mesélni. És még valami: nem tudom, hogy Magyar Péter alkalmas lesz-e arra, hogy a futóhomok ingoványa helyett szilárd alapokat találjon egy élhető országnak. Ezt nyilván nem egyedül kell csinálnia. De most nála van a megfelelő eszköz egy határozott NER-telenítésre (vagy a hülyevonat megállítására, ha úgy tetszik). A problémákat ismeri, mert egyrészt közreműködött a létrehozásukban, másrészt olvasta a demokratikus ellenzék elmúlt tizenöt évének folytatólagos jajkiáltásait. De ez mindegy is, mint ahogy az elkövetett hibái sem számítanak igazán, hiszen nem barátkozni akarunk vele. Persze, számítanak a hibák, nem esnek jól, hiszen okos és jó megjelenésű, emberséges és tisztességes, makulátlan és kikezdhetetlen királyfira vártunk (jómagam királylányra inkább), aki teszi a dolgát, és bölcsen hallgat, amikor a maradék független sajtót izomból propagandistázni akarná. Fenti kívánalmak közül több sem áll meg, ugye. De a kormányváltáshoz elég, ami megáll. Legyen elég, elég legyen! Utána pedig virágozzon minden virág, guruljon minden lakóautó! Megérdemli. Nem beszélve a másfél évtizedig molesztált magyar milliomokról.
