– Szervezetük a 2020-as klímatörvény több pontját is sérelmezi, ezért már korábban beadvánnyal fordultak az Alkotmánybírósághoz. Miket kifogásolnak?
– A klímatörvény röviden és tömören Magyarország 2050-re kitűzött klímasemlegességéről és az ehhez vezető útról szól. Ebben több pontot is meghatároznak a társadalmi-gazdasági átmenettel kapcsolatban, illetve hogy 2030-ra milyen mutatókban kellene eredményt elérnünk az üvegházhatású gázkibocsátásban és a megújuló energia részarányban. Mi ezeket a számokat és intézkedéseket elégtelennek tartjuk. Az elmúlt időben hasonló okokból 50 országgyűlési képviselő, emellett a magyarországi jezsuita Társadalmi Reflexió Intézet, a környezetvédelmi ombudsman, illetve az MTA is beadványt készített a klímatörvény ügyében, ami jelenleg is eljárás alatt van az Alkotmánybíróságon. Mi ehhez fűztünk egy úgynevezett amicus curiae-t, amiben tanácsot adunk a klímatörvény és a klímatudatosság kérdéseiben.
– Több pontban is említik, hogy a klímatörvény alaptörvény-ellenes is.
– A klímasemlegesség célkitűzése nem tartalmaz megfelelő célszámokat, illetve megfelelő eszközöket, tehát meglehetősen felszínes. Sérti többek között az Alaptörvény P) cikkelyét, ami a természeti erőforrások, köztük az éghajlat védelméről szól. Másrészt az 1997-es kiotói és a 2016-os párizsi nemzetközi egyezményeket sem teljesíti. Hasonló okokból ez a törvény az ENSZ Emberi Jogok Egyezményének is ellentmond. A törvény hosszú és rövid távú vállalásokat tartalmaz, szerintünk már a rövid távú, tehát a 2030-as vállalások sem feltétlenül vezetnek el ahhoz, hogy 2050-re elérjük a klímasemlegességet.
– Orbán Viktor tavaly novemberben Bakuban, az ENSZ éves éghajlatváltozási konferenciáján (COP29) kijelentette, hogy a 2030-as vállalást, a 40 százalékos kibocsátás-csökkentést már teljesítettük is. Igaz ez?
– A kormány kommunikációja szerint 43 százalék az, amit elértünk. Ennek nagy része az 1990 után összeomlott szocialista nagyipar kibocsátás-csökkenéséből származik. Ez egy jelentős lépés, ami azonban nem önkéntes vállalás volt, egyszerűen a társadalmi-gazdasági viszonyok így alakultak. A fennmaradó közel 60 százalékot pedig 20 év alatt kellene megtenni úgy, hogy 2030 után Paks-2 is belépne a rendszerbe. Ha olyan léptékben gondolkodunk, ahogyan a 2030-as vállalást illetően, akkor ezt nem tudjuk elérni. Ha késlekedünk, drasztikus eszközöket és módszereket kellene alkalmazni a teljesítéshez, amik hatalmas megterhelést jelentenének a társadalomnak. Ezért is hangsúlyozzuk, hogy már 2030-ra magasabb célokat kellene meghatározni, illetve elérni.
Minél hamarabb kezdjük el, annál kevesebb problémával kell majd számolnunk.
Az energiahatékonyság, energia-megtakarítás és a fosszilis tüzelőanyagok használatának csökkentése lennének a legfőbb feladatok. Minél később kezdjük el a gazdaságunkat és a társadalmunkat átalakítani, annál nehezebb lesz a struktúrákat megváltoztatni, és annál nagyobb teher lesz azokon, akik a változások idején fognak élni.
Ez a szempont hozta azt, hogy a beadványunk egyik fejezete arról szól, hogy a magyar fiatalok egy része – az MTVSZ Ifjúsági Csoport tagjai – nehezményezik a kibocsátáscsökkentésre tett ígérteket és tetteket.
– Az MTVSZ fiatal önkéntesei hogyan járultak hozzá a beadvány elkészítéséhez?
– A beadvány része egy levél, amelyet fiatal kollégáink fogalmaztak meg, amelyben felhívják a figyelmet a klímatörvényben megbúvó generációs igazságtalanságra. Ugyanis minél később történnek érdemi lépések a klímaváltozás ellen, annál nagyobb erőfeszítést kell tenniük a mai fiataloknak, akik 2030 után lesznek családfenntartói szerepben. Van egy levelezőlistánk az ifjúsági programunk tagjainak, valamint egy kevésbé hivatalos csatornánk, egy chatcsoport, ahol kommunikáltunk erről is. Elküldtük számukra ezt a levelet, és megkérdeztük őket, egyetértenek-e a benne foglaltakkal. Akik visszajeleztek ezzel kapcsolatban, azokat felvettük beadványunk támogatói körébe, ez 13 fiatalt érintett.
– Beadványukban szó esik a fosszilis erőforrás-fogyasztási jogról, amiben hangsúlyozzák a kibocsátás társadalmi megosztottságát is. Hogyan kell ezt elképzelni?
– Ennek felmérésekor megnéztük a világ egyenlőtlenségi adatbázisában szereplő magyarországi adatokat, amiben a karbon-kibocsátások jövedelmi struktúrához kötődve is szerepelnek. Az 1980-as években még nem volt nagy különbség ebben a leggazdagabbak és a legszegényebbek között. 1990 után a magyar társadalom közel 90 százaléka – a szegényebbek, illetve a középosztály – saját kibocsátásait felére csökkentette. A felső 9 százalék 15 százalékkal csökkentette, míg a leggazdagabb 1 százalék 2,5-szeresére növelte a kibocsátását. Magyarországon a társadalom 90 százaléka végrehajtja a kiotói egyezményt és a párizsi megállapodást, míg a legjómódúbbak fittyet hánynak ezekre. Ezt rendkívül igazságtalannak tartjuk, és azt gondoljuk, valamilyen módon kezelnie kellene ezt a klímatörvénynek is. Kvótát kellene meghatározni, hogy az adott évben mennyi fosszilis energiát használhatunk fel, és ezt fokozatosan, mintegy évi 2 százalékkal csökkenteni. Ezt a fogyasztási jogot egyenlően osztanánk fel az emberek között, és úgy működne, mint akármelyik bankkártya. Ez adna egy keretet az egésznek, így aki többet fogyaszt, annak ezt meg kell vásárolnia attól, aki meg kevesebbet. Az érintettek ún. „zöld pénzben” kapnák meg ezt az összeget, amivel előre meghatározott környezetbarát, például energiahatékonysággal kapcsolatos termékeket vagy szolgáltatásokat vásárolhatnának.
– Kitértek a vizes élőhelyek jelentőségére és védelmére is.
– Nem elég csupán a kibocsátáscsökkentéssel foglalkozni, meghatározó tényező a Föld felszínborítottsága is. Az ember a természetes ökológiai felszínt is megbontotta. A vizes élőhelyeknek, erdőknek sajátos mikroklímájuk van, ami a légköri viszonyokat, így az éghajlatot is befolyásolja. Ezért szorgalmazzuk a természetes felszínborítottság helyreállítását is.
– Mennyiben múlik a vízvédelem kérdése az egyéneken, vagy akár a gazdákon?
– A kertes házzal rendelkezők az esővíz hasznosításával tudnak például tenni. A gazdák segítésére olyan támogatási rendszert kellene kialakítani, amelyek arra ösztönzik őket, hogy megtartsák a saját területükön a vizet (korábban büntetést kaptak, ha nem vezették el a belvizet). A legjobb lenne, ha talajvíz formájában tárolnánk az áradások során keletkezett és elvezetett vízfelesleget, ezt részben segíthetik a meglévő csatornarendszerek.
– Donald Trump nemrégiben egy elnöki rendelettel ismét kilépett a párizsi klímaegyezményből. Sikerülhet így betartani a legfeljebb másfél fokos globális átlaghőmérséklet-emelkedést?
– A másfél fokot több mint valószínű, hogy nem fogjuk tudni tartani. Ha Trump visszalép, akkor sem. A természet összetett rendszer, így egy darabig akkor is emelkedni fog a hőmérséklet, ha drasztikus változtatásokat viszünk véghez. Tény viszont, hogy ha nem csinálunk semmit, akkor még többet fogunk túllépni. Ezért cselekednünk kell, és ha a világ vezető nagyhatalma nem gondolkodik másképp, akkor az egy lassú öngyilkosság. Azt gondolom, az Egyesült Államok egy idő után visszakozni fog, a klímaváltozás hatásai kikényszerítik ezt.
Ha választani kellene, hogy kire fogadnék egy bokszmérkőzésen, az anyatermészetre vagy Donald Trumpra, gondolkodás nélkül az előbbire tennék.
– A miniszterelnök szintén Bakuban jelentette ki, hogy kőolaj és a földgáz, illetve az atomenergia felhasználása összeegyeztethető a zöld átmenettel. Mit gondolnak erről?
– Mi egyértelműen azt mondjuk, hogy a fosszilis tüzelőanyagok az éghajlati válság első számú okozói. Ebbe beletartozik a földgáz, a kőolaj és a szén is. Ennek következtében a kitermelés fokozása – amit Donald Trump is meghirdetett a beiktatási beszédében – egyáltalán nem egyeztethető össze a zöld átmenettel. A klímasemlegességet kellene szem előtt tartanunk, és az erre való átmenetet akadályozza, hogy az állam újabb földgáz- és kőolaj-kitermelésekre ad koncessziót. A jelenlegi paksi atomerőművet az áramellátás alapvető részének elfogadjuk, de nem gondoljuk, hogy Paks 2-t meg kellene építeni. Az atomenergia használata tekintetében a biztonság kérdésköre a legösszetettebb. Katonai támadás, terrortámadás is érhet egy atomerőművet. A másik az atomhulladék kérdése, aminek a biztonságos tárolását – ezek több tízezer éves tárolási kérdések – eddig sehol sem sikerült megoldani. A valódi józan ész klímapolitikájának értelmében, ha fenn akarjuk tartani a jelenlegi társadalmi, gazdasági, fogyasztási szintet, akkor sose lesz megoldásunk. Egy egyszerűbb élet felé kellene haladnunk. Van erre egy régi szlogenünk: „kevesebből jobbat”. Kevesebb energiából, kevesebb anyag felhasználásából egy jobb minőségű életet próbáljunk elérni. Fontosnak tartjuk a többi közt a helyi fogyasztás összekapcsolását. Az élelmiszer-ellátás terén már vannak ilyen kezdeményezések, kosárközösségek, vagy olyan vásárlók, akik a helyi termelőktől veszik át az élelmiszereket. Ezt más termékeket illetően is lehetne segíteni és támogatni.
– A legnagyobb felelősség mégsem az egyént, hanem a vállalatokat terheli.
– A fosszilis-energiafelhasználás órája ketyeg. Mindenképp arra halad a világ, hogy ebből kevesebbet használjunk. A vállalatoknak át kellene alakítaniuk a portfóliójukat, változtatni a működésükön. Komoly elhatározásra és cselekvésre lenne szükség, mert a világ ki fogja kényszeríteni a változást. És ugye az egyénnek sem csak abban van szerepe, hogy ő mit használ és mit fogyaszt, hanem hogy a felhasználáson, a mobilizáláson keresztül nyomást gyakoroljon a kormányokra és a vállalatokra, kikényszerítse, hogy ők is váltsanak. Az egyénnek ez egy nagy felelőssége.
– A civil szervezetek, akár az MTVSZ mit tudnak hozzátenni ehhez?
– Aktívnak kell lenni, ötleteket adni az embereknek, és lehetőségeket, hogy bekapcsolódjanak a különböző kezdeményezésekbe. Egyrészt tudást, felkészítést adni, másrészt pedig mozgósítani, hogy velünk együtt próbáljanak nyomást gyakorolni a kormányokra. Ez egy igen fontos feladatunk.
