Túlzás nélkül tömve volt a budai Nyitott Műhely hétfő este, amikor a Késelés villával című beszélgetéssorozat legújabb estjére került sor, amelyen a szépírásoktatás témája került terítékre. A közönségben túlnyomórészt fiatalok voltak, akiket a téma igencsak érdekelt, ahogy a három előadót is – Sipos Balázs irodalomkritikust, Martzy Réka költő-szerkesztőt és Závada Péter költő-drámaíró-esztétát –, akik két órán keresztül válaszoltak az est házigazdái, Bodor Emese és Bánfalvi Samu kérdéseire.
Maga a beszélgetés is olyan volt, akár egy szövevényes regény, amely több szálon futott, melyek hol kapcsolódtak, hol széttartottak, így hát a jelen írás szerzője arra vállalkozik, hogy összefoglalja a főbb narratívákat, amelyek tanulságosak lehetnek a szépírói karrierre vágyakozóknak.
Műhelyben gondolkodva
Az est fő kérdése az volt, vajon egy műhelyben, íróakadémián jobbá tehető-e egy szöveg, avagy a képzéseken a leendő írók szert tehetnek-e olyan tudásra, képességekre, amelyek által jobb és szebb novellákat, verseket tudnak írni. Sipos Balázs szerint egy ilyen műhely azért jó, mert a jelentkezők felismerik, hogy merjenek-e az írással foglalkozni, és hogy érezzék, van miért dolgozniuk, s nem egy hóbortnak hódolnak. – Ha mások is jelentőséget tulajdonítanak ennek a különös, zavarba ejtő, mélységesen anakronisztikus tevékenységnek, ami az irodalom, az óriási erőt tud adni az embernek, hogy ő maga is jelentőséget tulajdonítson neki – mondta a kritikus. Hozzátette, ha a tanárok is komolyan veszik a kurzusokra hozott szövegeket és kielemzik azokat, azzal felértékelődik az írás mint tevékenység. Sipos Balázs szerint ez már mágia, varázslat, melyet sokan otthonról, fiatalkorukból hoznak, vagyis hogy az irodalom mindennél fontosabb, élet és halál kérdése, de másnak ennek hiányába szüksége van arra, hogy közösségben, egymást „megbűvölve” döbbenjen rá arra, hogy ennél nincsen lényegesebb a világon.
Martzy Réka mint gimnáziumi tanár és osztályfőnök a tapasztalatait mondta el, miszerint a diákok is szívesen osztják meg a szövegeiket, és szeretnek azokról visszajelzést kapni. Persze nem feltétlenül annak a minősége kapcsán, hanem hogy gondolkodjanak, beszéljenek azokról, és megvitassák, hogy a nyelv mit tud létrehozni.
A tanár szerint mindez azért is fontos, mert sokan csak a barátaikkal osztják meg a műveiket, az irodalomórák pedig nem adnak arra lehetőséget, hogy a diákok a saját szövegeiket elemezzék.
Yoda mesterré válni
Závada Péter szerint az is kérdés, hogy mit értünk jó szöveg alatt. – Ma már egy areferenciális, nyelvjátékos posztmodern szöveg, ami kiforgatja egy költőelőd versét, nem biztos, hogy olyan tetszést vált ki a szakmai közönségből, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt, mikor még kajánul összenevettünk rajta – mondta a költő, hozzátéve azt, hogy mi a jó szöveg, csak és kizárólag a történelmi kontextus, vagyis a jelen felől lehet meghatározni.
Závada szerint másrészt nem az oktató tanítja a diákot, hanem maguk a szövegek, amiket a résztvevők írnak, illetve a könyvek, amelyeket a kurzusokon ajánlanak nekik, és ez önmagában formálja az ízlést.
Felvetődött az a kérdés is, hogy mi a különbség az íróműhely és az íróakadémia között. Bodor Emese hozott is egy hasonlatot a Csillagok háborújából, miszerint ha egy irodalmár íróakadémiát hirdet, akkor idejekorán magára ölti Yoda mester szerepét, miközben nem biztos, hogy birtokában van annak a tudásnak, amit átadhat a diákjainak. Válaszképp Sipos Balázs szintén a Star Wars univerzumából hozott párhuzamot arra, hogy mi a különbség egyéni kurzus és íróakadémia között. Előbbi kapcsán a klasszikus trilógiát említette, melyben Yoda az ifjú Luke Skywalkert az intézményi kereteken kívül, a messzi-messzi galaxis legszélén, a Dagobah sárbolygón tanítja. – Itt már semmilyen ösztöndíj nincs, rettenetesek a körülmények, de hát mégiscsak van autoritása a mesternek, mert az apafigura (megjegyzés: Obi-Wan Kenobi) megmondta, ő a legjobb – magyarázta a kritikus. Íróakadémiára párhuzamot az előzménytrilógiából hozott, melyben a Coruscant bolygón még állt a Jedi Akadémia, ahol az Erő elsajátítása akadémikus keretek között zajlott. – A Star Warsban Yodának, Ben Kenobinak és Windu mesternek szó szerint a kisujjában van az Erő, de nekünk nincs a kisujjunkban semmi – mondta Sipos Balázs, hozzátéve, a kurzusaikon a nyelv, amit át akarnak adni, abban különbözik az Erőtől, hogy az személyre szabott, hisz a nyelvet minden ember máshogy használja, vagyis máshogy beszél, és máshogy ír. Nincsen tehát recept arra, hogyan „szólalhatna meg” jól egy szöveg, arról csak filozofálni lehet.
Belehelyezkedni szerepekbe
Martzy Réka elmesélte, hogy a diákok nagy része az írást a traumáik feldolgozására használja, így nem biztos, hogy kifejezetten írni szeretnének, míg mások tényleg finomítani, szerkeszteni szeretnék a szövegeiket. Másrészt az oktató elárult egy fontos és meglepő megfigyelést: – Ledobom a bombát: a gyerekek nem olvasnak, de ez nem feltétlenül probléma.
A tanár szerint a diákok először az íráson, az alkotáson keresztül közelítenek a szépirodalomhoz. A kurzusokon a művek elemzésénél az oktatók pedig arra törekednek, hogy szakkifejezéseket használjanak, például megvitassák, hogy a lírai én mit mond a szövegben. Ezután meg lehet ismertetni velük konkrét irodalmi műveket, de azokból is inkább a kortársat, ezért Martzy Réka fiatal, már publikáló szerzőket invitál a kurzusokra.
Závada Péter szerint egy kreatívírás-képzés hasznát másfelől nem lehet számokban mérni, legfeljebb az ember utána szebb e-maileket fogalmaz, és jobban megírja a házi dolgozatait. A költő úgy véli, a nyelv alapjaiban határozza meg a világot, amit tapasztalunk, hisz az a nyelv mintájára szerveződik, így a kreatív írás az élet minden más területén is kreatívvá tesz. – Egy időben elterjedt, hogy a késő kapitalista multicégek bölcsészeket, filozófusokat toboroztak a csapataikba, mert az a fajta kreativitás, ami a teoretikus és nyelvi rugalmasságot vagy mozgékonyságot igényli, világteremtő és innovatív funkcióval rendelkezik – mondta, hozzátéve: akinek jó az íráskészsége, az a lírai vagy elbeszélői én által folyamatosan belehelyezkedik különböző szerepekbe, így rugalmas marad a perspektívája, nem merevedik bele egy bizonyos szemszögbe.
