Több számítógépes modell szerint 2050-re tehető a civilizációs összeomlás, mások esetleg 2100-at mondanak. Elkerültük az atomfegyverek bevetését, az informatikai rendszerek sem omlottak össze a kétezres évek kezdetével, de nem biztos, hogy az említett előrejelzések tévesek lennének vagy ne indulnának be visszafordíthatatlan folyamatok – indította el a Készüljünk-e a világvégére? című beszélgetést Békés Gáspár környezetvédelmi szakértő, a CEU Demokrácia Intézet munkatársa.
A Bibó István Szabadegyetemmel közösen rendezett fórumon kitért arra is, hogy nemrég átléptük a 1,5 fokos globális felmelegedést, miután olyan kaszkádeffektusok (lépcsőzetes vízeséshez hasonló, egymásra épülő folyamatok) indulnak el, amelyek kiszámíthatatlanok, és súlyos környezeti és biodiverzitással kapcsolatos társadalmi válságokat okozhatnak. Mit tehet azonban az egyén, avagy hogyan lehet minderre lélekben és fizikailag, netán logisztikailag is felkészülni? Többek közt ezt a témát járták körül a beszélgetés résztvevői, akik azt négy aspektusból, a pszichológia, a szociológia, a geográfia és a történelem oldaláról is megvilágították.
Körmünkre égve
Kérdés, mi lehet az a civilizációs veszély, ami ötven éven belül veszélyeztethet minket. Ferencz Zoltán szociológus szerint az embereknek a klímaválság a legjelentősebb kihívás, amelyre mindenki próbál felkészülni, például azzal, hogy klímaberendezést szerel fel a házába, hogy a nyári meleget elviselje. Úgy látja, a krízisek nem önállóan, elszigetelten működnek, hanem hatással vannak egymásra, ezért nem beszélhetünk csak klímaváltozásról mint éghajlati, természeti jelenségről, hisz annak van társadalmi hatása is, beleértve a klímamigrációt és az abból fakadó konfliktusokat, akár háborúkat, ezért a tovagyűrűző hatással számolni kell. Sebestyén Árpád krízis-szakpszichológus az egyénieskedő, egoista hozzáállásban látja a problémát, mivel az nem veszi figyelembe a közösség, a többiek szükségleteit, tágabb értelemben pedig a természeti és a társadalmi törvényszerűségeket sem.
Vasárus Gábor geográfus szerint noha a klímaváltozásról nagyon sok szó esik a magyar közbeszédben, ugyanúgy probléma a globális talajpusztulás, mivel évente nagyjából egy Magyarország méretű termőföld tönkremegy a bolygón. A kutató úgy véli: ha fogadni kell, akkor a jelen állás szerint ez a gyertya hamarabb fog a körmünkre égni, mint a klímaváltozás. „Aztán ott van a globális vízhiány, a migráció, különböző járványok, háborúk, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy mondjuk teleszennyezzük a vizeket” – sorolta a geográfus.
Szerinte Magyarországon hosszú távon a vízhiány okozhat problémát, hisz idén is megszenvedte azt a mezőgazdaság, tavaly nyáron Budapesten pedig vízkorlátozások is voltak, ezért a klímaválság nálunk nem kopogtat, hanem páros lábbal ránk rúgta az ajtót. Vasárus úgy véli, a saját sérthetetlenségünkbe vetett hitünket kell elengedni, és mindenkinek egyénileg kell kockázatelemzést végezni, mivel nincsen univerzális megoldás.
Mad Max lassítva
A klímaváltozás több fronton hat. Vasárus Gábor szerint emiatt fokozódik a városi hősziget nevű mikroklimatikus jelenség, ami miatt a lakók életminősége csökken, a kánikulában pedig még a szervezet sem tud pihenni, hisz éjfélkor is harminc fok van, ami növeli az agressziót, így utcai konfliktushoz vezethet. De mi a helyzet a világvégével, amivel filmek, regények vagy éppen kutatások riogatnak? A geográfus szerint a fogalmat sokan félreértik, hiszen a legtöbb ember, ha összeomlásra gondol – akár társadalmi, ökológiai, pénzügyi értelemben –, akkor a Mad Max című film jut az eszébe, melynek disztópikus történetében a Föld már egyetlen sivatag, ahol az emberek a túlélésért, konkrétabban a vízért küzdenek.
„Ez részben a történelemoktatásunk hibája, mert Róma bukását egy évszámmal tanítjuk, ami totális téveszme”
– mondja Vasárus, hozzátéve, az sem hirtelen, egy esztendő alatt zajlott le, hanem kétszázötven éves folyamat volt, másrészt a római városok a birodalom összeomlása után még hosszú ideig jól működtek.
Ezzel párhuzamot vonva a jelen klímaváltozásról sem lehet kijelenteni, hogy konkrét évben, például 2050-ben következik be, hanem még hosszan fog lezajlani. A kutató szerint a hőmérséklet ráadásul nem fokozatosan fog emelkedni, hanem exponenciálisan, vagyis a lassú növekedés egy ponton nagyot fog ugrani, a bolygó állapota pedig egészen megváltozik, amit már nehéz lesz visszafordítani. Vasárus mégis úgy látja, nem kell rettegni, mert a klímaváltozás még nem a világvége, hiszen ha a földtörténeti korokat nézzük, jó pár klímaváltozás volt már geológiai vagy csillagászati okok miatt.
Újrainstallálva
Mit tehet egy katasztrófa ellen az egyén? A beszélgetésen ezen a ponton elhangzott a prepper kifejezés, mely olyan egyént jelöl, aki előre felkészül arra az esetre, ha bármilyen összeomlás következne be. Éppen ezért élelmiszert, gyógyszert és különféle eszközöket halmoz fel, illetve túlélési praktikákat tanul meg, hogy amikor eljön a kritikus pillanat, megfelelően tudjon reagálni, és biztonságban tudja magát. Szó esett arról, hogy a preppermozgalom a hidegháború alatt alakult ki, hogy az emberek felkészüljenek egy globális katasztrófára, ezért egyesek a kertben bunkert építettek, míg mások elvonultak a sivatagba – mint a Tremors – Ahová lépek, szörny terem című amerikai filmben a Burt Gummer nevű szereplő, aki az otthonában számos lőfegyvert halmoz fel.
Ferencz Zoltán szerint a katasztrófák társadalmi feldolgozását segíti a közösségi tapasztalat, ha többek is átélik, hogyan kell egy adott helyzetben cselekedni, majd közösen feldolgozni a történést. „A katasztrófa szociológiai szempontból azt jelenti, hogy megbomlik a közösség szövete” – mondta a kutató, hozzátéve, ilyen szituációban azok a korábban kialakult működési mechanizmusok, kapcsolatok, amit az adott közösség kialakított, teljesen szétesnek, megszűnnek. Miután azonban a félelmet keltő, akut periódus lezajlott, az első lépések egyike, hogy az emberek elkezdik a kapcsolatrendszert „újrainstallálni”, és továbbadni a tapasztalatokat, amelyek a közösség szempontjából fontosak.
A moderátor rákérdezett arra is, mi történik akkor, ha egy katasztrófa bekövetkeztekor elmegy az áram vagy az internet, vagyis hogyan lehet felkészíteni a következő generációkat, hogy anélkül is kommunikáljanak egymással. Sebestyén Árpád szerint ilyenkor a baráti, családi és párkapcsolatok segíthetnek az információátadásban, emellett a reziliencia, vagyis a rugalmas megküzdési képesség lehet hasznos. Ferencz Zoltán kiemelte, hogy kritikus helyzetben a közösségben átalakulnak a struktúrák, tehát mások lesznek a véleményvezérek, hisz nem biztos, hogy a megválasztott polgármester és a képviselő-testület tagjai fognak az élére állni egy megoldási folyamatnak, hanem lesznek olyan egyének, akik a mentalitásuk vagy a birtokukban lévő eszközök miatt azonnal tudnak cselekedni.
