Több számítógépes modell szerint 2050-re tehető a civilizációs összeomlás, mások esetleg 2100-at mondanak. Elkerültük az atomfegyverek bevetését, az informatikai rendszerek sem omlottak össze a kétezres évek kezdetével, de nem biztos, hogy az említett előrejelzések tévesek lennének vagy ne indulnának be visszafordíthatatlan folyamatok – indította el a Készüljünk-e a világvégére? című beszélgetést Békés Gáspár környezetvédelmi szakértő, a CEU Demokrácia Intézet munkatársa.
A Bibó István Szabadegyetemmel közösen rendezett fórumon kitért arra is, hogy nemrég átléptük a 1,5 fokos globális felmelegedést, miután olyan kaszkádeffektusok (lépcsőzetes vízeséshez hasonló, egymásra épülő folyamatok) indulnak el, amelyek kiszámíthatatlanok, és súlyos környezeti és biodiverzitással kapcsolatos társadalmi válságokat okozhatnak. Mit tehet azonban az egyén, avagy hogyan lehet minderre lélekben és fizikailag, netán logisztikailag is felkészülni? Többek közt ezt a témát járták körül a beszélgetés résztvevői, akik azt négy aspektusból, a pszichológia, a szociológia, a geográfia és a történelem oldaláról is megvilágították.
Körmünkre égve
Kérdés, mi lehet az a civilizációs veszély, ami ötven éven belül veszélyeztethet minket. Ferencz Zoltán szociológus szerint az embereknek a klímaválság a legjelentősebb kihívás, amelyre mindenki próbál felkészülni, például azzal, hogy klímaberendezést szerel fel a házába, hogy a nyári meleget elviselje. Úgy látja, a krízisek nem önállóan, elszigetelten működnek, hanem hatással vannak egymásra, ezért nem beszélhetünk csak klímaváltozásról mint éghajlati, természeti jelenségről, hisz annak van társadalmi hatása is, beleértve a klímamigrációt és az abból fakadó konfliktusokat, akár háborúkat, ezért a tovagyűrűző hatással számolni kell. Sebestyén Árpád krízis-szakpszichológus az egyénieskedő, egoista hozzáállásban látja a problémát, mivel az nem veszi figyelembe a közösség, a többiek szükségleteit, tágabb értelemben pedig a természeti és a társadalmi törvényszerűségeket sem.
