Jóllehet a Jászságról sokaknak a fideszes Pócs János unortodox ókortörténeti kitekintése jut eszébe („Jézus jász volt, mert jászolban született”, más források Mádl Ferencnek tulajdonítják a tréfásnak szánt szavakat), a térség előélete felemelő tanulságokkal is szolgál.
A törökdúlás után a tehetősebb jászok annyira ragaszkodnak javaikhoz, hogy visszavásárolták az elorozott földjeiket. A redempcióról (önmegváltás) és az önmegváltási összegek visszaköveteléséről Farkas Kristóf Vince történész mesélt a Jászok Egyesületének összejövetelén.
Írás maradt a törvény
„A jászok történelmi tudata egészen különleges – szögezte le a Jászok Egyesületének elnöke, Dobos László a szervezet idei utolsó összejövetelén, a budapesti vármegyeházán. – A (pesti vármegyeházával) szomszédos épület, a mai városháza az Invalidus-ház. 1702-ben, amikor Lipót eladta a Jászkunságot, az első földesúr a német lovagrend volt, amelynek tagjai szinte örültek, hogy 1731-ben megszabadulhattak tőle és eladhatták a Pesti Invalidus Háznak. Ezek fontos mozzanatok, amelyek összekapcsolnak minket a fővárossal.”
A fórumon a jászkun önmegváltás és a redempciós összeg visszakövetelése volt terítéken. Farkas Kristóf Vince történész előadását végighallgatva tanulságként leszűrhettük, hogy a ma 18 települést és 90 ezer lakost szívére ölelő Jászság az elmúlt évszázadokban példát mutatott öntudatból, összetartásból.
– A középkori Magyarország közepén mintha egy hatalmas kiváltságos folt alakult volna ki. A jászok és a kunok nem egyszerre érkeztek. Eltérő volt a származásuk, az öntudatuk. A kunok egy üres területet kaptak királyi adományként, a jászok birtokról birtokra csipegették össze a Jászságot. A török kor változást hozott sok téren, de a Jászság megőrizte a területi integritását, illetve részben a lakosságát. A Jászság a 14. századtól az egységes megyerendszer kialakulásáig, 1876-ig közjogi és gazdasági különállással rendelkező szabadalmas közigazgatási egység volt. A jász öntudat alapja a területi autonómia megtartásáért vívott évszázados küzdelem – foglalta össze érzékletesen Farkas Kristóf Vince.
És amilyen izgalmas volt a térség kialakulásának hajnala, éppen olyan lett a 18. századdal beköszöntött új időszak, amikor 1701-ben I. Lipót király eltörölte az egykori magyar királyoktól nyert előjogaikat, majd 1702-ben a Jászkunságot, az évszázadok alatt önálló politikai egységgé formálódott koronabirtokot – a török uralma alól felszabadított területként – 500 ezer rajnai forintért eladta a Német Lovagrendnek, mely viszont 1731-ben a Pesti Invalidus Háznak adta tovább zálogba. Az ősi szabadsághoz szokott jászkunok sosem békéltek meg a helyzettel, nem volt nap, hogy ne bíztak volna abban: egyszer újra szabadok lesznek.
Miközben pedig – ahogy nevezték – a Jászkun kerületet adták-vették, nemcsak az érintett nép, de a döntéshozók körében is egyre határozottabb lett a vélemény: helytelen volt a térségre áruként tekinteni.
Az 1715-ös országgyűlés napirendre tűzte az ügyet, állást foglaltak amellett, hogy az eladás törvénytelen volt, és amellett is, hogy a visszaváltás az országgyűlési karok és rendek kötelessége. Hároméves határidőt adtak a fizetésre. Ez letelt, de senki nem fizetett. Mária Terézia 1745. május 6-án aláírta a Jászkun kerület megváltását engedélyező kiváltságlevelet. A redempció (latinul redemptio), azaz az önmegváltás értelmében a jászok és a kunok saját maguk vásárolhatták vissza a szabadságukat. Mivel azonban az évtizedek során – ahogy ma mondanánk – fejlesztéseket hajtott végre mind a német lovagrend, mind az invalidusok, a tarifát kamatokkal együtt 580 ezer rajnai forintban állapítottak meg. Hogy összehasonlítási alapunk legyen: egy hízott ökör ára 5 forint volt, de mivel a szabadság bármennyit megér, a redemptusok összegyűjtötték ezt a rendkívüli összeget. A szomszédos, mai budapesti városháza tehát döntően a jászkunok pénzéből épült, fűzte hozzá később érdekességként Dobos László.
Járt, de nem jutott
Kisújszállás és Karcag összefogott, felkérték Kelemen Kajetán szegedi születésű ügyvédet, hogy rendezze az eladatási összegek visszatérítést, folytatta a történetet egy bő évszázaddal későbbi mérföldkővel Farkas Kristóf Vince. Per indult, illetve ne is nevezzük pernek, inkább mozgalomnak, hiszen jogi formáját tekintve nem ért el a per szakaszba, helyesbített a történész. Sikert ugyan nem értek el, annyit azonban igen, hogy legalább született egy kézzel fogható, tárgyiasult emlék. Ez A Jász-kun redemptió története és fejlődése címet viselő, 1877-ben megjelent kötet volt, amely az első maradandó emlék a visszaváltási összeg ügyében lobbant lángról.
A jászkunok gyűlést tartottak 1905-ben, ahol felolvasták Hild Viktor újságíró, régész petícióját, aki kamatokkal együtt 31,5 millió koronát vélt korrekt járandóságnak.
Az írás igen nagy hatást váltott ki a jelenlévőkből, megegyeztek, hogy ez lesz annak a kérvénynek az alapja, melyet majd a váltságösszeg visszakövetelésére szerkesztenek. A mozgalom a 20. század elején már erősen hanyatlott, de reménykeltő jelek még akadtak időnként. Például mikor igazságügyi miniszternél járt a téma, ahol jogosnak találtatott a jászkunok követelése, de továbbpasszolták a labdát a pénzügyminiszternek, hogy számolja ki, mennyi is lehet akkori értéken az a bizonyos sok százezer rajnai forint, mennyit kellene visszafizetni a településeknek.
A gondolattal, persze tényleg csak elméleti síkon, manapság is el-eljátszanak, 2009-ben például a karcagiak számolták ki, hogy nagyjából 5 milliárd forintot tenne ki a járandóság. És igaz, hogy az 1715-ben hozott törvényt soha, senki nem tartotta be, talán jobb is így, összegezte személyes véleményét a történész.
– A jászsággal és kunsággal valóban törvénytelenség történt, ebből a szempontból aktuális lenne a követelés.
Viszont büszkén mondhatjuk, hogy az őseink saját pénzükből és hitelekből megváltották magukat. Ez világraszóló esemény. Ha tehát visszakaptuk volna a pénzt, a redempció magasztossága kissé csorbult volna. Hiszen mi lett volna az összegből? Új városházák, iskolák, utak épültek volna, melyek ma már talán az enyészeté lennének. Mennyivel lovagiasabb azt mondani, hogy lemondtunk erről a pénzről – érvelt a hallgatóságnak.
Csak a szépre emlékezzünk
2014. február 4-én az országgyűlés egyhangúlag fogadta el a fideszes képviselő, Szabó Tamás indítványát, mely szerint május 6. legyen történelmi emléknap, a redemptió emléknapja. Hasonlóan az augusztus 20-hoz, ez nem szomorkás, hanem kivételesen egy pozitív hangvételű emléknap, amely szép üzenet az egész redempcionális mozgalom számára, mondta Farkas Kristóf Vince.
A Jászok Egyesületének közel 400 tagja van, minden hónapban tartanak egy összejövetelt, a tagok büszkék a gyökerekre, őrzik a hagyományaikat. Szinte belenőnek, büszkélkedett a Visszhang érdeklődésére Dobos László, akinek kisgyerekként kezdte a történeteket mesélni a nagyapja. Van, ami ráragadt, amit meg nem értett, arra rákérdezett. Minden évben odaítélik a Jászságért díjat és a Jászsági Civil Vándordíjat. A döntésnél azt veszik figyelembe, hogy a kötelező munkán túl ki mennyit tesz a jászokért. Az egyesületet és az elnökét 2021-ben mutatta be a Népszava.
