- Donald Trump visszautasíthatatlan ajánlata

Donald Trump hallgat. Egyedül a fontos kormányzati posztok várományosainak kiválasztásával küldött jelzéseket a majd csak január 20-án hivatalába lépő amerikai államfő. Jelöléseivel sokakat sikerült felzaklatnia. Például a főügyésznek elképzelt Matt Gaetz annyira vállalhatatlannak bizonyult, hogy már vissza is lépett. Washington forrong, ott most mindenki az eljövendő időszak kormányzati vezetőit találgatja.

Izgatottan figyelik a washingtoni fejleményeket külföldön is. Leginkább az európai fővárosokban, az EU brüsszeli központjában, és természetesen Kijevben, meg Moszkvában. Régről ismert, nekik nem igazán kedves partnerük visszatérését látva eddig Pekingben sem gyújtottak örömtüzeket. Mindenkinek jó oka van arra, hogy éberen szemlélje a fehér házi költözködést.

Abban már senki sem kételkedik, hogy Trump mindenbe bele fog nyúlni. Nemzetközi folyamatokat tervez átterelni új mederbe, eleddig nem elsődleges szempontokat érvényesíteni az államközi kapcsolatokban. Európában a háború lezárásának lehetősége és az euroatlanti együttműködés jövője foglalkoztatja a politikusokat. Az amerikai szándékokat illetően teljes a bizonytalanság. A leginkább borúlátó nézet szerint Trump hajlandó lehet szinte beáldozni Ukrajnát és az orosz érdekekhez leginkább igazodó alkuval átnyúlni Kijev és az európai szövetségesek feje fölött. Ilyen aggodalmakat leginkább az ukrán fővárosból és az orosz politikai ellenzék külföldi emigrációba menekült tagjaitól hallani.

Az érzelmileg kevésbé befolyásolt, higgadtabb elemzések több olyan szempontra is rámutattak, amelyeket figyelembe véve árnyaltabb az összkép. Azok, akik Trump személyiségjegyeiből indulnak ki, határozottan állítják, a második ciklusára készülő politikus győztes elnökként, Amerikát naggyá tevő, történelmileg pozitívan jegyzett államfőként szeretne négy év múlva visszavonulni. Az őt valóban nagyon közelről ismerők szerint elképzelhetetlen, hogy olyan engedményekre lenne hajlandó, melyekkel szembemenne az Egyesült Államok érdekeivel. Hogy céljait diplomatikus finomkodásoktól mentesen, erőszakos eszközökkel próbálja majd elérni, nem figyelve sem a megfogalmazásokra, sem az ajánlatainak, vagy inkább az ultimátumainak a becsomagolására? Ebben nincs okunk kételkedni. Már csak azért sincs, mivel az aktuális világpolitikai helyzet valóban történelmi lehetőséget kínál Amerika pozícióinak megerősítésére a régi játékszabályok szerint. Amennyiben Trump ezen az úton indul el az elnöki eskütétel után, úgy szertefoszlanak Vlagyimir Putyin reményei. Az orosz államfő olyan, hosszú távon kilátástalan helyzetbe lavírozta magát, hogy utolsó mentsvárként kénytelen lett minden tétet Washington pálfordulására tenni. Egyre több jel mutat arra, hogy ez nem következik be.

A kiszivárogtatott információmorzsák azt sejtetik, hogy Trump élni fog a dupla kényszerítés eszközével. Ajánlata bizonyára olyan kölcsönös engedmények megadását fogja tartalmazni, amelyek elfogadása fájdalmas kompromisszumként fog nehezedni Zelenszkijre és Putyinra egyaránt. Az ukrán elnöknek bizonyosan le kell mondania arról, hogy már most visszanyerhetik az ellenőrzést a jelenleg orosz megszállás alatt levő területekről. Putyin ezt elérve eljátszhatja, hogy teljesültek az általa eredetileg megfogalmazott célok. Az orosz politikai elit és a lakosság kétkedés nélkül fogja megtapsolni az ellenség felett aratott győzelmet, Ukrajna Oroszországra fenyegetést jelentő hadseregének megsemmisítését, a nácitlanítást, és hogy megvédték az orosz kisebbséget. Még akkor is így tesznek majd, ha a lelkük mélyén pontosan tudni fogják, hogy az egész egy szemfényvesztés. A győzelem érzése mindent megér, a Szovjetunióban és most Oroszországban emberek százmillióit kábították évtizedekig ilyen hamis díszletekkel. Ezért a lehetőségért cserébe Putyinnak „csak” azt kell elfogadnia, hogy Ukrajna végleg kicsúszik Moszkva testvéri öleléséből, és csatlakozik az európai demokráciákhoz. Megcsonkítva, félig romba döntve, végeláthatatlan temetők gyászával sújtva, magán viselve a fiatal nemzetállamok történelmi terheit, de Kijev elindulhat a vágyott közösségbe. Sajnos, a megoldás ennél sokkal összetettebb lesz, sőt nem is valószínű, hogy mindez első nekifutásra megtörténhet.

Trump ajánlatát mindkét félnek el kell fogadnia. A tűzszüneti megállapodásnak olyan apróbetűs részei is lesznek, amelyek szövegezése sem egyszerű, az elfogadásuk pedig csak nagy lemondás árán képzelhető el. Ukrajna számára csak olyan megállapodás lehet elfogadható, amely tartalmazza a hosszútávú túlélés biztonsági garanciáit. Ilyen lehetne a NATO-tagság, vagy az annak elnyeréséig tartó 10-15-20 éves időszak alatti amerikai, esetleg európai védelmi garancia, a tűzszünetet a frontvonal mentén garantáló európai békehadtest, és a háborút végleg lezáró békekötésig fenntartott gazdasági szankciók Oroszországgal szemben. Feltehetően pont ezek a tűzszüneti követelések lesznek elfogadhatatlanok Putyinnak. Arról nem is beszélve, hogy a mindenkori megállapodásnak tartalmazni kellene Oroszország biztonsági garanciáit. Ez még akkor is elutasíthatatlan elvárása Moszkvának, ha pontosan tudjuk, Oroszország történelme során gyakran nem áldozata volt a fegyveres agresszióknak, hanem az elkövetője.

Több elemzés is úgy tartja, hogy kicsi a valószínűsége az első körös megegyezésnek. Míg Zelenszkij, amennyiben egy népszavazás felhatalmazza rá, egyszerűbben fejet hajthat Trump akarata előtt, addig Putyintól elképzelhetetlen az effajta rugalmasság. Moszkva, azzal, hogy szokásához híven mindig megkísérli az erő pozíciójából való tárgyalást, Ukrajna támogatása felé fogja tolni Trumpot.

A hivatalából hamarosan távozó Biden elnök a „béna kacsa” időszakára rácáfolva megadta az engedélyt az amerikai rakéták orosz hátországi bevetésére. A republikánus támogatást élvező döntést Biden szinte bizonyosan egyeztette Trumppal. A hatás azonnali volt, Moszkvában sokkot váltott ki a nem várt fordulat, majd az annak nyomán már másnap becsapódó ATACMS és Storm Shadow rakéták bevetése.

Putyin válasza sem váratott magára. Drámai hangvételű televíziós beszédében az orosz elnök közölte, minden támadást megtorolnak, az eszközöket szállító államok is legitim célpontokká váltak, és a válasz konvencionális eszközökkel is megsemmisítő lesz. Ki is lőttek az ukrajnai Dnyipro városára egy ballisztikus rakétát. A támadás ténye, a becsapódásokról közzétett felvételek, és az akciót kísérő világméretű kommunikációs kampány megtette a hatását. Moszkvának egy-két napra sikerült elhitetnie, hogy egy rendkívüli pusztítóerejű, csúcstechnológiás, lelőhetetlen interkontinentális rakétát vetett be, és kész ráirányítani európai célpontokra is. Aztán gyorsan kiderült, hogy egy nagy blöff az egész.

Szakértők gyorsan igyekeztek megnyugtatni mindenkit. Közölték, hogy a Mogyorós nevet viselő eszköz egy a nyolcvanas-kilencvenes évek során kísérleti fázisig fejlesztett közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta. Valóban 6x6 robbanófejet képes eljuttatni a célig, már ha elrepül odáig. Ugyanis a hangzatos orosz állításokkal ellentétben a rendszeresített THAAD és az izraeli Arrow rakétavédelmi rendszerekkel lelőhető. Pontosan úgy, ahogyan a Putyin által kivédhetetlennek gondolt, vagy hazudott többi orosz rakétarendszer.

Moszkva újabb blöffjének az volt a célja, hogy rémületet keltsen az európai lakosság körében, az otthoni orosz célközönségnek meg szolgáltattak egy, a nagyhatalmi büszkeséget tápláló újabb hírcsomagot. Inkább ezzel foglalkozzanak, és ne azzal, hogy Grúziában épp most került a polgárháború szélére a Moszkva-barát kurzus, Moldovában pedig hetekkel ezelőtt vallott kudarcot Putyin kísérlete, hogy példátlan külső beavatkozással megbuktassa az elnökválasztáson az európai utat zászlajára tűző Maia Sandu államfőt.

Az érintettekkel valószínűleg már ismertették, nem csak az amerikai tűzszüneti javaslat főbb pontjait, de azt is, hogy az ukránok támogatásának leállításával, vagy éppen fordítva, a támogatás sokszorosára duzzasztásával egy lend-lease programmal, leginkább Washingtonban fognak dönteni az európai háborúról, vagy békéről.