Itt van ez a kép – tukmál egy plakátot egy idősebb férfi, a kép Kossuthot ábrázolja, és állítja, eredetije a Mi Hazánknál van. Nincs elképzelésünk, hová tehetnénk ki otthon, de nem akarjuk megbántani, a hónunk alá csapjuk a függetlenségi harcos legendát. Egy pult mögül fiatalember magyaráz lelkesen szakmáról, borokról, kínálja a tolcsvai muskotályt és aszút, utóbbiról azt mondja, szívügye, mert tapasztalatai szerint csökken az ismertsége e nedűnek.
– A fiatalabbaknak már a La Fiesta is bor – értékeli a keresletet. A muskotály palackja 3 ezer forint, az íze és az illata magáért beszél, megveszünk egyet. Valamivel odébb csilisüvegcséken akad meg a szemünk, de a Bács-Kiskunból jött gazda oly kedvesen kínálja a gyümölcsönteteit, hogy először azokat kóstoljuk meg. Az édesség nem térít el az eredeti szándéktól, a füstös aroma csábításának engedve 2500 forintért viszünk magunkkal egy csípős szószt.Helypénzt nem kérnek, a főszervező Bús József egy faragott ládikával jár körbe, minden árus a saját belátása szerint tesz bele. A bőrdíszműves termékkel próbál barterezni, végül mégis pénzt kotor elő a zsebből.
Szavalatnyi föld
Csongrádon járunk, itt rendezett első alkalommal a Mi Hazánk egy olyan vásárt, amelyet még a választások előtt lengetett be. A város centrumában pakoltak ki kézművesek, termelők, közel százan, sok az ismerős arc, a pár száz forintos horgolt mütyürtől a kilónként ezresekért kínált házi kolbászokig van itt minden. A keramikusra, a batátásra, a sajtosra, a kürtőskalácsosra emlékszünk máshonnan. A szomszédos Szentesen havonta tartanak Gasztropiac néven termelői árusítást, az utána következő városban, Hódmezővásárhelyen CIMET néven szintén ilyen gyakorisággal pakolhatnak ki a kézművesek, kisgazdaságok. Miben más hát a csongrádi, mint a többi? – töprengünk el a standokat figyelve. Főleg úgy, hogy a Tisza-parti városban ugyanezt nem szervezik meg még egyszer, a novemberi a Fejér megyei Móron lesz, a decemberi meg, ha sikerül, talán Békésben, Gyulán.
